St.Girgesz
Moderátor
Vadász
 Nem elérhető
Hozzászólások: 5762
A gasztroszent!
|
 |
« Új üzenet #87 Dátum: 2009. November 05. - 15:50:25 » |
|
Egy szösszenet:
Téli hangulat:
Kinek ne lenne emléke olyan téli estékről, mikor „úgy Isten igazából” sikerült eltalálnia a kellő hangulatot a megfelelő pillanatban -vagy csak azért, mert jó helyen volt jó időben, vagy azért, mert készült rá, vagy azért, mert valaki hozzátett egy olyan kis pluszt, amitől igazán tökéletes lett a légkör. Aztán az ember vagy megjegyzi ezeket az apró dolgokat, nüanszokat, hogy később visszanyúljon hozzájuk vagy csak élvezi a pillanat varázsát ami, mint a pipa vagy a szivar füstje az élvezet után semmivé válik és eltűnik, hogy csak a kellemes emlék maradjon meg utána.
Gyerekkori barátaimmal évek óta összejárunk télen-nyáron egyaránt, ha esik az eső, ha kánikula van, ha fúj a szél, esik a hó, vagy csak éppen olyan pont „szalonnasütő idő” van. Szóval minden lehetőséget megragadunk arra, hogy leüljünk és meghitten beszélgessünk vagy mulassunk egyet -csak úgy a magunk módján. Ezek közül az alkalmak közül nekem az egyik nagy kedvencem a téli estéken összehozott találkozók, amikor általában én vagyok a házigazda (valahogy így alakult ki az elmúlt években), ők pedig hozzáadják magukat a stílusukkal, hangulatukkal, megnyilvánulásaikkal. És ami a legjobb az egészben, hogy hiába ugyanaz nagyjából a forgatókönyv -persze mindig tökéletesítve, finomítva-, ezek az esték mindig másként sikerülnek, de soha nem válnak unalmassá. Nem hiába mondják ránk már régóta, hogy jól kiegészítjük egymást így négyen: az emocionális, a realista, a logikus és a hangember (vagyis a mostani divatnak megfelelően a „stand-up komedista”).
Szóval egy ilyen összejövetel úgy indul, hogy négyünk közül valakinek a fejében kipattan az isteni szikra: „olyan rég találkoztunk már a barátokkal -jó lenne összejönni és beszélgetni egyet.” (Megjegyzem, az az olyan régen, általában és maximum egy-két hetet jelent, de hát Einstein óta tudjuk, hogy az idő relatív.)
Ezek után valaki kap egy telefonhívást vagy egy üzenetet, hogy a „hétvégén találkozó, de még nem tudjuk, hogy kinél”. Mire mindenkihez elér az üzenet, addigra már az is kiderül, hogy -mint általában- nálam lesz. Hurrá! -egy újabb alkalom, hogy névlegesen hódoljak Zeusznak, a vendéglátás istenének.
Az egész vendéglátós ceremónia úgy kezdődik, hogy mindenbe belekapok, aztán -úgy nagyjából egy óra múlva- leülök egy pohár fröccsel vagy borral az egyik fotelba és az isteni nektárral karöltve nyugalmat erőltetek magamra. Elvégre nem vizsgabizottság készül látogatást tenni nálunk, hanem a barátaim.
A következő lépés -most már átgondolva a szituációt és a teendőket-, hogy összeszedem az este vendégvárós italait, ételeit, melyek sorrendben a következők: mézes pálinka (aperitif), forralt bor, valamilyen félédes- vagy édes fehérbor, Karácsony tájékán az egyik találmányom a déligyümölcsökkel feldobott és megerősített bor és a szintén déligyümölcsökön érlelt, fűszeres pálinka, az elmúlt pár évben hozzánk csatlakozott hölgyeknek (már kezdik sejteni, hogy mire vállalkoztak, de korukból kifolyólag még makacsak és azt hiszik, hogy mi fogunk változni idővel... szegények) pedig valódi almás-fahéjas mézes tea. És hogy ne csak a poharakat koptassuk, fontos kellék még a hársfamézes sült tök, dió, mogyoró, házi tökmag, néha valamilyen komolyabb vacsora -de ez utóbbiba most nem bonyolódnék bele. És ha ez mind nem lenne elég, ilyenkor előkerül a szintén mostanában divatba jött párologtató a különféle szegfűszeges-fahéjas-narancsos és levendulás illóolajokkal, néha egy-egy szivarral megspékelve.
Miután minden megvan, hozzálátok az elő- és elkészítésükhöz:
A mézes pálinka akkor a legfinomabb szerintem, ha a pálinka 15-20C0-os, de a pohár fagyos. Így aztán az első dolgom 4-5 poharat betenni a fagyasztóba. Ezután a fehérbort és saját ünnepi boromat is beteszem a hűtőbe -hacsak nem valami hűvös helyen várták eddig is azt a napot, amikor levegőt töltünk a palackjaikba (ez a bor úgy készül, hogy november elején-közepén egy 3-5 literes befőttes üvegaljára jó 5 cm vastagon mindenféle aszalt gyümölcsöt, és pár szelet friss gyömbért teszek, majd felöntöm az egészet borral, légmentesen lezárom és néha meg-megrázogatva érlelem bő egy hónapot, majd leszűröm és hűtőben vagy hűvösön tárolom).
A következő lépés a forralt bor elkészítése. Ilyenkor egy nagyobb (min. 3 literes) lábast megtöltök jó kis homoki házi borral -ebből készíthető a legfinomabb mézes forralt bor, hogy melegítse a kezünk és a szívünk. Fölteszem melegedni a bort, és közben reszelek bele citrom- és narancshéjat, hozzáadok még pár(10-15) szem szegfűszeget, feketeborsot és borókabogyót, durvára tört fahéjat és egy kevés csillagánizst vagy gyömbérgyökér-szeleteket is. Egyszer megrottyantom, majd elkeverek benne másfél-két dl mézet és leveszem a tűzről -ezek után fedő alatt várja a felszolgálást és közben kiázik a fűszerek lelke is, egyre finomabbá téve az amúgy sem utolsó nedűt. Mikor a vendégek megérkeznek, újra forralom és innentől kezdve nem hagyjuk kihűlni...persze, mindig akad valaki, aki még adna hozzá ezt-azt, de ugye úgy finom az étel-ital, ha mindenki beleadta a szívét, verejtékét.
Akinek nem elég a forralt bor, az megkóstolhatja -többször is- a direkt az ilyen téli estékre készített fűszeres ágyaspálinkát is, mely a korábban leírt borhoz hasonló módon készül, annyi különbséggel, hogy ehhez teszek még ánizst, egy kevés vaníliát, szegfűszeget és egy levendula-ágat is. Ez az illatos, ízekben tobzódó nedű szokta okozni a hölgyek vesztét és a csendes beszélgetés végét... mindenkinek ajánlom.
Az almás-fahéjas tea puritán módja, ha a boltban megvesszük a *** márkájú, ízesített filteres teát és ezt készítjük el.
Másik módja, ha a két savanykás alma levét leszűrjük, ezt hozzákeverjük jó egy liter fekete teához, adunk hozzá egy kis fahéjat és mézzel, valamint kevés citromlével ízesítjük. Tény és való, hogy ez a nehezebb módja a dolognak, de ha sikerül eltalálni a megfelelő kompozíciót, bőven veri a filteres teákat. Minden más esetben azok a nyerők. Tehát csak kitartó és kísérletező kedvűeknek ajánlott. Realista barátom ezt úgy kommentálta egyszer, hogy fogsz minden vacakot, összeöntöd, aztán vagy jó lesz, vagy nem. Lehet igaza volt, mert aznap már korábban elkezdtük készíteni a forralt bort, mint a teát.
És ezek után jöhet az édesség. Ugye a dióval és a mogyoróval nincs gond, mert az ember vagy vesz a boltban, vagy összeszedi a kertben lehullott termést, esetleg kifoszt egy mókust -aztán már csak meg kell pucolni. De a sült tök! -az már valami. Jómagam előnyben részesítem ezt az új fajta, itthon nemesített változatot, ami kisebb is, könnyebben is kezelhető és mellesleg a magja is finom, ha egy kis sóval összekeverjük, kiszárítjuk, majd sütőben lassan megpirítjuk. A tökszeletek elkészítésében sincs semmi bonyolult: a tököt szétdaraboljuk, a magját kiszedjük, a szeleteket egy tepsibe rakjuk, ezt alaposan letakarjuk alufóliával (ha a tepsinek teteje is van, az már maga a főnyeremény!) és mehet is a sütőbe. Mikor majdnem kész, akkor óvatosan megkenhetjük egy kevés hárs- vagy vaddohánymézzel (esetleg gesztenyemézzel, a lényeg, hogy „illatos” méz legyen, mert ez nem csak íz ízét javítja fel a töknek, de a kanalazgatásnak is külön hangulatot ad),készre sütjük és még frissen, melegen tálaljuk.
Amikor pedig a hangulat már megfelelő, mindenből kellő mennyiség fogyott és a beszélgetés folyama is zavartalanul áradó(esetleg már túláradó), akkor elő lehet venni a pipát, szivart és a bongyorodó füstpamacsok mellett át lehet térni az élet filozófikusabb témáira, szépségeire és arra, hogy milyen jó is eltölteni egy-egy hideg estét a jó meleg szobában, barátok társaságában és hallgatni egymás -jobbnál-jobb- annekdotáit, esetleg férfias baritonját.Csak tudnám, hogy a hölgyek miért feszengenek néha olyan feltűnően?
|
