A múltheti távollétem igazolásaként:
Egy baráti társasággal Olaszországban jártunk, a Po folyó harcsáit szerettük volna horogvégre kapni. Voltak köztünk rutinos régóta idejáró horgászok is, néhányan túl a csentón.
Készültünk mindenre, kuttyogatásra, parti fenekezésre, de leginkább éjszakai pergetésre. Az első pár nap még beállt, tiszta és alacsony víz mellett napközben jó néhány kőoldalt megcsorogtunk, jó néhány zátony esést megütöttünk, gyakorlatilag nem sikerült kapást kicsikarni. Az esték jók voltak viszont. Már ez első nap sikerült egy 50 kg felettit fogni, egy 13-ast partról. Én egy 18-as pergettem ki az egyik zátony esésből.
11-en voltunk 3 csónakra, úgyhogy mindenkire jutott pár éjszaka pergetés, parti horgászat. Bejött egy 3 méteres áradás, a kuttyogátsnak vége lett, amúgy sem hozott nagy eredményt.
A zavaros áradás letolta csefalót, alig - alig lehetett mozdulást látni, de ettől függetlenül kiállt a harcsa a kő oldalába, szépen fogtak a srácok. 30,40,50,60 kilós példányok estek.
Végre rám jutott a pergetős éjszaka, a gájdommal 9-kor szürkületben beszálltunk és elkezdtük a dobálást.
Ha valaki nem tudja miről szól a történet: csorogsz éjjel a kő mellett kb. 8-10 méterre és alsó dobással próbálod a wobblert úgy dobni a kő mellé max 10 cm-re, hogy az felkeltse az lesben álló harcsa érdeklődését. Nem zörögsz, nem világítasz, nem billegteted a csónakot, dobsz mint a gép, figyelve az apró jeleket ami az ott lapuló harcsára utalhat. Fogtunk néhány kisebbet, volt négány buffanós rávágásunk, amit elvétett a harcsa, de éjfélig nem sikerült érdemi eredményt elérni.
Éjfélre elértünk egy nagy homokpadot, aminek csak a teteje látszott már ki az áradó vizben. Már messzről hallatszott néhány buffanós rablás, odérve látszott, hogy a sekély víz határán keríti néhány hal a bandázó csefalókat. A lehető leghalkabban elcsorogtunk a a zátony és a part közötti sekély vízben, hogy ne vegyenek észre a zátony túloldalán táplálkozó harcsák. Kiszállva áthúztuk a zátony végén a csónakot a 3 centis vízpen a pad végénél, mald kitéve a súlyt próbáltuk a homokon rabló harcsákat partról becserkelni. Azzal a kitétellel, hogy ha valaki akaszt, a másik megy a csónakért, motor be és utána csónakból folytatjuk a fárasztást.
Sikerült dobástávolságba jutni, az első dobásomra akció, durranós rávágás fröcsögő víz, és elvétette. Bassz.....
Látom a sekély vizben a halat, tolja a hullámot, megpróbálok elédobni. Jól sikerült a dobás oda taccsan ( nem csobban!, taccsan)a wobbler ahova kell, ráfordul, és már veszi is le. Akasztás, gyenge ellenállás. Tekerem ki, alig védekezik. A társam elindul a csónak felé, hozza a vágót, kicsinek tűnik, nem akarom összecsobogni a pályát a csónakkal, ha lehet kivesszük partról. Közben sikerül kipumpálni a halat kb 10 méterre, de itt megállt a tudomány. Ekkor aztán észbe kapott, hogy leért gondolom a hasa, meg szúrta is a száját a falat, elkezdett visszafele húzni. Na ekkor már elmúlt a kivesszük kézzel érzés, üvöltök a társamnak, ne a vágót, a csónakot hozd. Próbálom tartani, kézzel fékezem a dobot. A harcsa elindul a csónak felé. Villanymotor fel, nehogy elvágja a zsinórt. Áttört a csónak alatt, felemelt bottal sikerült eltartani a csónak peremétől a zsinórt, és egy ugrással (nem röhög!) be a csónakba. Ekkor felcsillant az esély, hogy sikerünk lehet a fárasztással. Sikerült néhány métert visszapumpálni, de nagyon tszi le a fejét a hal. Érzeztem ahogy pörög a víz alatt, tekeri magára a fonottat, közben irdatlan nagyokat üt a farkával a zsinórra. Nem sikerült szabadulnia, még mindig megvan. Nem tudom mennyi dő telt el, 20 percre saccolom, mikor először sikerült felkényszeriteni a felszínre. Látom, jó helyen a wobbler, meg azt is, hogy partról esély sem lett volna a megfogásra.
Még néhányszor visszatör a mélybe, aztán csak lóg a zsinóron, pihen. Nekem kell jobbra- balra húzással úszásra kényszeríteni, mert még nem volt alkalmas a vágózásra. Aztán amikor már békésen tűrte a 3. állsimogatást is a vágóval, egy erőteljes húzással beemeltük a csónakba. Remegett kezem lábam, eszméletlen nagynak tűnt. Annyira jól aladt, hogy nem kínoztuk a csali szabadítással, kioldva a kapcsot, pányvára került, és boldogan motoroztunk vissza a táborba.
Biztonságosan lekötöttük a másnapi fotózáshoz, mondtam a társamnak, vigyen ki még valaki mást az éjszaka hátralevő idejére, volt még hal a zátonyon, hátha másnak is sikerül fognia még. A parton levőkkel tiszetességgel megünnepeltük életem eddigi legnyagyobb halát, grappa grappát követett.
A mérlegelésnél 72 kg lett. Úgy is saccoltuk az éjjel, 70-80 kg közöttinek, bár nincs nagy gyakorlatom az ekkora halakban, de az addig a táborban fogottak közül ez volt és ez is maradt a legnagyobb.
Végül köszönet a gájdolásért Totya barátomnak!
