Miert ?? Mo-n is van!? vagy nehez horgaszni rajuk? vagy ritkak? vagy inkabb pontyra, harcsara stb-re horgasztok!?
Régebben nagyon sokat fogtam, azóta sajnos sok minden megváltozott. Elsősorban a Duna. Azok a kövezések, amik oldalában, alatt, mellett fogtuk a süllőt, a mederberágódás miatt az év kisvizes szakaszaiban, nyár végén, ősszel, télen amikor kergetni kell a süllőket szinte szárazra kerültek, vagy gyakorlatilag nincs rajtuk víz.
Mindenütt sívó kavics. Rengeteg kormorán. A kárókatona számára ideális hal a süllő, szinte egész nap egy helyben tartózkodik, keskeny, könnyen lefér a torkán. Azokon a helyeken ahol számolatlanul fogtuk régebben babahallal a kősüllőt, évek óta csak géb veszi fel a csalit, amióta megjelent a nagyszámú kárókatona.
Emlékszem, amikor bekerült az országba az első szállítmány Rapala, abból sikerült vennem, ha nem tévedek kemény 100 Ft-volt. J-7-S és CDJ-7-S tipusúak. Ha megfelelő volt a vizállás, a sötétszürkületben nem tudtam úgy elhúzni a kövezés oldalában, hogy ne csimpaszkodott volna rá egy kisebb-nagyobb süllő. Ez tartott másfél évig, utána egyre nehezebb volt ezzel a csalival halat fogni. Megtanulták a süllők. De jött más típus, azzal megint működött egy ideig. Mostanában bármit fel lehet teni errefelé, érintés sincs rá, de süllő rablást sem nagyon lehet látni. persze, egy-egy horogra kerül most is, de igen nehéz rájuk találni, annyira megritkulta. És gyarló az ember, amikor a tizedik, huszadik este úszod meg kapás nélkül elhagy a süllőkbe vetett hited.
Emlékszem amikor a gyermekeim cumisüvegből tolták a főzelekét szinte minden alkalommal egy egy leturmixolt, főtt süllőfilé volt a feltét hozzá. Nem volt gond süllőt fogni. A véneki kövezésen néha 5 dobásból megvolt az engedélyezett kvóta.
Rég volt, de igaz volt.