Jagdterier
|
|
« Új üzenet #6690 Dátum: 2012. Február 18. - 18:34:52 » |
|
Üdv Feri! Elég sűrűn kell forgatnom a következő anyagot: 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról A törvény (Vtv.) szövege egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelettel (Vhr.).Ennek a IV. fejezete, az 56-tól a 74. paragrafusig részletesen foglalkozik a vadászat rendjével. Nem tartom kizártnak, hogy én vagyok figyelmetlen, de semmi olyant nem találok benne, ami miatt a tegnapi vadászatomat (akár csak részletében) törvénybe ütközőnek tartanám. Az már teljesen más kérdés, hogy milyen megítélés alá esik egy téli, etetőhely melletti vadászat (mert nem direkt módon, magán az etetőn történt az elejtés, hanem a bika esetében amikor elhagyta a tisztást, a borjút pedig még akkor lőttem meg, amikor csak közelített az etető felé), de ehhez már elég sokmindent kell a mérlegre tenni. Például mennyivel etikusabb a nyári "űnő"vadászat (aminek az eredménye ráadásul nem is számít bele az éves elejtési keretszámba!!)? Mert véleményem szerint semennyivel....sőt ha hozzá vesszük a zavarással okozott kárt, ami érzékenyen kihat a bőgési időszakban elérhető eredmény alakulására, akkor még károsabb! De az mégis egy elfogadottá váló dolog. Elfogadom, hogy van akinek nem elfogadható az etető melletti vadászat, sőt bevallom én sem rajongok érte. De amíg a kérdéses területen a szeptemberben elejtett 30 gímbika átlagos trófea tömege 8,14 kg (8 db 10 kg feletti bikával úgy, hogy ilyenből még legalább 15-öt hagytak élve a területen a kollégáim) és az éves tervünket sikerül a nyári zavarás nélkül teljesítenünk (a nem kis létszámszabályozó nyomás ellenére), addig inkább bevállalunk némi etikátlan cselekedetet az eredményes vadgazdálkodás és így az állomány érdekében. Mert abban a pillanatban ahogy az eredmények nem jönnek, a szarvasnak lehúzzák a redőnyt, ez számomra sajnos nem kérdéses Bárcsak olyan állomány lenne mindenhol mint nálatok.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
svferi
|
|
« Új üzenet #6691 Dátum: 2012. Február 18. - 19:49:49 » |
|
Üdv Feri! Elég sűrűn kell forgatnom a következő anyagot: 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról A törvény (Vtv.) szövege egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelettel (Vhr.).
Szia Csaba! Nagyon jól tudom, hogy neked ezt szinte kívülről kell fújni, ezért (is) csodálkoztam rajta, hogy a múltkor is írtál hasonló vadászatról, meg most is... Most egyben elnézést is kérek Tőled a "gyanúsítás" miatt (bár az etikai része, az másik dolog, , kinek ez, kinek az...)! Már csak azt szeretném tudni, hogy honnan vettem én ilyen biztosan (és évek óta ebben a hitben élek, tevékenykedek), hogy ezen dolog törvényileg is tiltva van...
|
|
|
Naplózva
|
" Nemcsak a jó pap, de a jó vadász is holtig tanul..."
|
|
|
jan
|
|
« Új üzenet #6692 Dátum: 2012. Február 18. - 20:33:15 » |
|
Hát hallod, most én is azt keresgélem... Most én vagyok a hülye (mert tisztán emlékszem rá, hogy ez le vagyon írva valahol), vagy ez régebben volt így, és azóta módosították? Lehet hogy le van írva valahol, (háziszabály, stb...) de a jogszabályban nincs. Én is azért keresetem anno, mert fölhördültem hogy egyes vadásztársak szórón lőttek kb mindent ami odatévedt. Átnyálaztam a jogszabályt keresztbe-hosszába, de nincs benne hogy mi a szóró, így az sincs benne, hogy ott mire lehet lőni. Ennyi a történet. De azt figyelembe kell venni, hogy ahány ház, annyi szokás. Nálunk nagyvadas a terület, lehet találni szarvast. De van ahol átváltó vad, évente 3-4 példányt lőnek, ott nagyon kicsi az esélye hogy csak úgy meglátsz egyet a területen. És ha ott egy kijön a szóróra, az nyilván kocsival megy el onnan. OFF: azt már észrevettem, legnagyobb buktató ezen a fórumon ha az ember azt hiszi, mindenhol ugyanaz a standard, mint az ő területén. Egyszer vendégként az Alföldön utánalőttem egy kakasnak, amire a meghívóm nagyon felvonta a szemöldökét. Kérdésemre elmondta, hogy náluk ez nem illik. Mai napig nem tudom miért. Ugyanitt viszont simán lövik szórón a dámot, és nem is értették mit csodálkozok ezen. Szóval egy ilyen fórumon, ami országos -sőt nemzetközi- látogatottságú, toleránsabbnak, megértőbbnek kell lenni egymással, mint otthon a vadásztársakkal. Szerintem. ON
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
wetzlar
Vendég
|
|
« Új üzenet #6693 Dátum: 2012. Február 18. - 20:49:39 » |
|
Például mennyivel etikusabb a nyári "űnő"vadászat (aminek az eredménye ráadásul nem is számít bele az éves elejtési keretszámba!!)?
Jelzem nálunk beleszámít...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
galoscsabus
|
|
« Új üzenet #6694 Dátum: 2012. Február 18. - 21:25:17 » |
|
Jelzem nálunk beleszámít... Jó nektek.... Tolna megyében mindenki úgy kapta meg a (megemelt) terveket tavaly, hogy a nyári időszakban elejtett gím és dám tarvad nem számít bele az elejthető mennyiségbe. Vagyis hiába lőtt bárki pl. 25 tarvadat nyáron vadkárelhárításban, attól egy darabbal sem csökkent a szeptember 1-től elejtendő darabszám. Jelen állapot szerint a szarvas "közellenségnek" tekintendő és minden áron apasztani kell az állományát. Ez köszönhető a mezőgazdasági károkozásának is, de első sorban az új erdőtörvény szemellenzős megalkotóinak, akik az új, alakuló félben lévő erdőbirtokos arisztokrácia seggének nyalása közben elveszítették a józan ítélőképességüket. Csak az nem világos számomra, hogy miért van az, hogy egy erdőgazdálkodónak kizárólag jogai vannak, a vadgazdálkodónak pedig csakis kötelezettségei???? Véleményem szerint a tulajdon birtoklása legalább annyi kötelezettséggel is jár, mint joggal. Azt már félve sem merem megemlíteni, hogy amíg nincsen szó erdei kárról, addig minden erdőgazdálkodó kurva nagy vadász is egyben, de ahogyan a szarvas galád módon beleharap a csúcshajtásba egy sz@r akácosban, azonnal természetvédő lesz belőlük! Na olyankor szerintük a szarvasnak nincsen helye az erdőn. De akkor vajon miért ragaszkodik mindenki a repi vadászatokhoz és a vadhús csomagokhoz olyan mereven, mikor milyen fasza reprezentációs célú törzskiválasztó gyérítéseken és szálaló véghasználaton lehetne szórakoztatni a kedves nagyérdemű vendégsereget, a kocsijukba meg tehetnének hazamenetel előtt egy zsák aprítékot, vagy egy kis deszkát?
|
|
|
Naplózva
|
Vadász vagyok...így egyszerűen.
|
|
|
Karácsony Károly
|
|
« Új üzenet #6695 Dátum: 2012. Február 18. - 22:13:44 » |
|
az új, alakuló félben lévő erdőbirtokos arisztokrácia seggének nyalása közben elveszítették a józan ítélőképességüket.
Érzésem szerint , még vissza is fogtad magad ! Sajnos a méreg mindig azt eszi , akinél van . . . !
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Stefi
Vendég
|
|
« Új üzenet #6696 Dátum: 2012. Február 19. - 08:48:41 » |
|
Gímbika vonatkozásában egy 10 kilós villás tízes az egyik álmom, a másik egy 8 kilós dárdás 8-as.
És ha az a dárdás 9 kilós ?
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Jégcsákány
|
|
« Új üzenet #6697 Dátum: 2012. Február 19. - 10:00:13 » |
|
Jó nektek.... Tolna megyében mindenki úgy kapta meg a (megemelt) terveket tavaly, hogy a nyári időszakban elejtett gím és dám tarvad nem számít bele az elejthető mennyiségbe. Vagyis hiába lőtt bárki pl. 25 tarvadat nyáron vadkárelhárításban, attól egy darabbal sem csökkent a szeptember 1-től elejtendő darabszám. Jelen állapot szerint a szarvas "közellenségnek" tekintendő és minden áron apasztani kell az állományát. Ez köszönhető a mezőgazdasági károkozásának is, de első sorban az új erdőtörvény szemellenzős megalkotóinak, akik az új, alakuló félben lévő erdőbirtokos arisztokrácia seggének nyalása közben elveszítették a józan ítélőképességüket. Csak az nem világos számomra, hogy miért van az, hogy egy erdőgazdálkodónak kizárólag jogai vannak, a vadgazdálkodónak pedig csakis kötelezettségei???? Véleményem szerint a tulajdon birtoklása legalább annyi kötelezettséggel is jár, mint joggal. Azt már félve sem merem megemlíteni, hogy amíg nincsen szó erdei kárról, addig minden erdőgazdálkodó kurva nagy vadász is egyben, de ahogyan a szarvas galád módon beleharap a csúcshajtásba egy sz@r akácosban, azonnal természetvédő lesz belőlük! Na olyankor szerintük a szarvasnak nincsen helye az erdőn. De akkor vajon miért ragaszkodik mindenki a repi vadászatokhoz és a vadhús csomagokhoz olyan mereven, mikor milyen fasza reprezentációs célú törzskiválasztó gyérítéseken és szálaló véghasználaton lehetne szórakoztatni a kedves nagyérdemű vendégsereget, a kocsijukba meg tehetnének hazamenetel előtt egy zsák aprítékot, vagy egy kis deszkát? GÍMSZARVASGAZDÁLKODÁS! Ameddig 3000ha az alsó limit, addig erről teljesen felesleges beszélni. Abszolut nem áll érdekében a vadgazdálkodónak a gímgazdálkodás, mert : 1. Kevés a 3000ha, talán 12 000 már elég lenne. 2. Szakértelem kell hozzá, aminek igencsak híján vannak az arisztokrata földes urak. 3. Jópár év, mire megtérül a befektetés, de Ők azzonnal pénzt akarnak mindenből (Azt hiszem ez a válasz a túlszaporított vaddisznó állományra is.)
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
jan
|
|
« Új üzenet #6698 Dátum: 2012. Február 19. - 10:31:57 » |
|
GÍMSZARVASGAZDÁLKODÁS! Ameddig 3000ha az alsó limit, addig erről teljesen felesleges beszélni. Abszolut nem áll érdekében a vadgazdálkodónak a gímgazdálkodás, mert : 1. Kevés a 3000ha, talán 12 000 már elég lenne. 2. Szakértelem kell hozzá, aminek igencsak híján vannak az arisztokrata földes urak. 3. Jópár év, mire megtérül a befektetés, de Ők azzonnal pénzt akarnak mindenből (Azt hiszem ez a válasz a túlszaporított vaddisznó állományra is.)
1. Egyetértek, minimum 8- 10 ezer ha kellene. 2. Szakértelemből nem csak a földes uraknak nincs, de az előző rendszerből itt ragadt ex- fontos embereknek, meg a hirtelen vt elnökké avanzsált vállalkozóknak sem. 3. Nem feltétlenül kell hozzá sok év. Középkorú bikák vannak minden területen, ha ezek nincsenek agyonlőve 5-7 évesen, ugyanennyi kilósan, akkor 3-5 év alatt lesznek a területen 10 éves 8+ kilós bikák. Persze a terület adottségaitól is függ, nálunk itt a hegyen az öreg bikák is nagyon ritkán érnek 10 kg fölé.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
jan
|
|
« Új üzenet #6699 Dátum: 2012. Február 19. - 10:35:38 » |
|
És ha az a dárdás 9 kilós ? Olyan nincs is, csak a filmekben.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Németh Lajos
Globális moderátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 9997
|
|
« Új üzenet #6700 Dátum: 2012. Február 19. - 10:36:10 » |
|
Van egy rovat a Csevegőben, Gondolatok a vadászat helyzetéről - címmel. Ott írok Jégcsákány gondolatához néhány sort.
|
|
|
Naplózva
|
Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra, Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva. /Ady/
|
|
|
|
Silvestris
|
|
« Új üzenet #6702 Dátum: 2012. Február 19. - 18:49:00 » |
|
Woburnban meg Gut Gollinban működik a "zsiványszűrő" . Úgy hallottam, hogy a spanyolok is végeztetnek genetikai vizsgálatot a kimagasló bikák esetében, hogy valóban az ibériai gímszarvashoz tartozik -e és nem az osztrák kertekben nőtt valahol (hanem valamelyik hazai kertben ).
|
|
|
Naplózva
|
Erdő az én templomom...
|
|
|
Karácsony Károly
|
|
« Új üzenet #6703 Dátum: 2012. Február 19. - 22:13:11 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Karácsony Károly
|
|
« Új üzenet #6704 Dátum: 2012. Február 20. - 10:02:26 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|