jan
|
|
« Új üzenet #1230 Dátum: 2011. Augusztus 04. - 21:14:01 » |
|
Próbáljuk tisztázni ezt a dolgot, ha kérhetem!
Én úgy értem, hogy mostantól a vadászjegy kiváltásának feltétele az állami vadászvizsga megléte. Akik eddig az előírt szakirányú végzettséggel rendelkeztek, azoknak ilyen nincs, mivel nem az alapján jogosultak vadászjegy kiváltására, hanem a végzettség alapján.
Tehát februárban bemegy a pógár a kamarához, azt mondják: állami vadászvizsga papír van-é? Ha nincs, nem kap vadászjegyet.
Jól értem?
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Sanyooo
Vendég
|
|
« Új üzenet #1231 Dátum: 2011. Augusztus 04. - 21:14:41 » |
|
Drága Sanyooo!
Például úgy lehet ezt elképzelni, hogy valaki nappali képzésben 3 évig, majd utána levelező képzésben még két évig tanul vadgazda mérnöknek, vagy vadgazdálkodási technikusnak. Azt azért ne vonjuk már kétségbe, hogy esetleg ezek az emberek értenek ahhoz amit egy vadászvizsgán tudni kell. Ilyenkor az szokott történni, legalábbis az én esetemben ez történt, hogy szépen leteszi a delikvens a gyakorlati vizsgarészt, tehát megtanul lőni, majd a diplomájával, vagy technikusi oklevelével befárad a kamarához, ahol annak értelmében megkapja a vadászjegyét. Nem kell ezektől az emberektől a lehetőséget, miért kéne még ezért nekem, vagy bárki másnak 10.000 Forintot fizetni, hiszen jóval többet otthagytam az Egyetemen, még állami képzésben is, hiszen ez körülbelül két tankönyv ára.
Drága Márti! Nem kell rögtön kardot csörgetni! De a cikket el kéne figyelmesen olvasni, mielőtt támadsz! "amely szerint a jövőben nem vadászhatnak állami vadászvizsga nélkül azok, akik rövid tanfolyamokon szereztek bizonyítványt"
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Steve
Vendég
|
|
« Új üzenet #1232 Dátum: 2011. Augusztus 04. - 21:37:06 » |
|
Drága Sanyooo!
Például úgy lehet ezt elképzelni, hogy valaki nappali képzésben 3 évig, majd utána levelező képzésben még két évig tanul vadgazda mérnöknek, vagy vadgazdálkodási technikusnak. Azt azért ne vonjuk már kétségbe, hogy esetleg ezek az emberek értenek ahhoz amit egy vadászvizsgán tudni kell. Ilyenkor az szokott történni, legalábbis az én esetemben ez történt, hogy szépen leteszi a delikvens a gyakorlati vizsgarészt, tehát megtanul lőni, majd a diplomájával, vagy technikusi oklevelével befárad a kamarához, ahol annak értelmében megkapja a vadászjegyét. Nem kell ezektől az emberektől a lehetőséget, miért kéne még ezért nekem, vagy bárki másnak 10.000 Forintot fizetni, hiszen jóval többet otthagytam az Egyetemen, még állami képzésben is, hiszen ez körülbelül két tankönyv ára.
Drága Márti! Esetleg megtudhatnám, hogy Te a tanult szakmádban dolgozol?
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Sanyooo
Vendég
|
|
« Új üzenet #1233 Dátum: 2011. Augusztus 04. - 21:54:50 » |
|
Mondhatom eddigi vadászéletem meghatározói Édesapám és két Vadőr ismerősöm, (Barátom- ha mondhatom rájuk) voltak. Egyik Vadőrnek sem volt semmilyen szakmai végzettsége . Az egyik nyolc általánost, a másik még annyit sem végzett, de Vadról, Vadgazdálkodásról és vadászatról még most is bőven taníthatnának sokunkat! : Attila! Ezt senki sem vitatja, de azok más idők voltak, azok a "vadászok" úgy cseperedtek fel, hogy a kert végében ettek az őzek! Ma nem tudok úgy kimenni a faluból, hogy valaki ne ordibálna, hogy "takarodjak" a FÖLDJÉRŐL! Ahol régen futottam, (de rég volt ) ott mindenhol villanypásztor, "magánterület, tilos az átjárás" táblák! De érted Te ezt, nem kell mondanom!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Erdojaro (Molnár Attila)
|
|
« Új üzenet #1234 Dátum: 2011. Augusztus 05. - 09:43:23 » |
|
Szia Sanyooo! Nagyon nem hiszem, hogy ez lenne az igazi ok! Azért ma sem kevesebb vadat látni a kertek végében. (legfeljebb a városok közvetlen szomszédságában) Sokkal inkább máshol van a kutya elásva! Az elmúlt pár évben volt szerencsém? több tucat állást kereső vadőrrel beszélgetni állásinterjún. Hát siralmas volt. Nem akarom itt részletezni, mert csak vitát generálnék, de azt hiszem itt alapvető hozzáállási, ismereti, és morális problémák vannak. Persze nem lehet itt sem általánosítani, és főleg nem szabad kialakítani egységes véleményt. Induljál csak ki ebből a fórumból. Hányan regisztráltak itt hallgatók akik egy két agyament hozzászólás után kimaradtak. Mert ugye azt mondanom sem kell, hogy azok a hivatásos vadászok (bár én jobb szeretem a vadőr kifejezést) akik veszik a fáradságot, hogy bármilyen fórumon megosszák tapasztalataikat, tudásukat nem tekinthetők az átlag.
|
|
|
Naplózva
|
A Vadászat olyan mint a NŐ! Minél több időt töltesz vele, annál jobban rájössz, hogy nem tudsz róla semmit!
|
|
|
Lacus
|
|
« Új üzenet #1235 Dátum: 2011. Augusztus 05. - 10:10:49 » |
|
Üdv ! Ne feledkezzünk meg a háború előttiekről sem , akik a tudást kint a területen gyűjtötték . Életük nagy része a szabad ég alatt telt el !
|
|
|
Naplózva
|
Üdv Lacus.
/ " Ifjaik majdnem mindennap vadászaton voltak; ezért aztán attól az időtől fogva mindmostanáig a magyarok jobb vadászok is, mint a többi nemzetek. " / Anonymus
|
|
|
Steve
Vendég
|
|
« Új üzenet #1236 Dátum: 2011. Augusztus 05. - 10:17:41 » |
|
Összességében értem én az OKJ-s képzést biztosító cégek rinyálását. Megszűnik a gyorsan keresett nagy lé! De valaki árulja már el nekem, hogy a picsába tudnak ezek a szarházi cégek - aki becsületesen akarja csinálni(?), jó esetbe(!) - 12 hónap (bár az sem 12 hónap, jó ha 2-3 hónap ) alatt olyan komplex képzést/képesítést adni, mint amit rendes iskolában 3-4-5 évig oktatnak, mi kommersz vadászok meg életünk végéig tanulunk?
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
nagysas
Globális moderátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 4147
TSP
|
|
« Új üzenet #1237 Dátum: 2011. Augusztus 05. - 10:33:45 » |
|
Összességében értem én az OKJ-s képzést biztosító cégek rinyálását. Megszűnik a gyorsan keresett nagy lé! De valaki árulja már el nekem, hogy a picsába tudnak ezek a szarházi cégek - aki becsületesen akarja csinálni(?), jó esetbe(!) - 12 hónap (bár az sem 12 hónap, jó ha 2-3 hónap ) alatt olyan komplex képzést/képesítést adni, mint amit rendes iskolában 3-4-5 évig oktatnak, mi kommersz vadászok meg életünk végéig tanulunk? A válasz egyszerű: úgy sehogy, max. az elméleti, ill. ha lelkes a "tanár", minimális gyakorlati alappal tud ellátni. Egyszer voltam vadkárelhárításon. Láttam egy gyönyörű - a környéken tényleg hatalmasnak számító - bakot, ilyesforma időben egy pár éve. Következő alkalommal mondom a "papírvadőrnek", mit láttam, óvatos becsléseim szerint simán 400 grammos bakról van szó. Hidegvérrel visszakérdezett: nem inkább 1400? ÖÖÖ.... nem tudtam rá mit mondani, a többiek sem, így inkább hallgattunk. Szóval szép dolog az OKJ-s képzés, eredményes is lehet, ha valaki - értve ezalatt tanár és diák - lelkiismerettel csinálja, de nyilván csodát várni ettől (sem) lehet. Ui. a kivételnek.
|
|
|
Naplózva
|
Ó Sunny... a tyúkok előtt mindig legyen víz!! 在我赤裸的身上牺牲一只山羊
|
|
|
Németh Lajos
Globális moderátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 9994
|
|
« Új üzenet #1238 Dátum: 2011. Augusztus 05. - 10:34:11 » |
|
Összességében értem én az OKJ-s képzést biztosító cégek rinyálását. Megszűnik a gyorsan keresett nagy lé! De valaki árulja már el nekem, hogy a picsába tudnak ezek a szarházi cégek - aki becsületesen akarja csinálni(?), jó esetbe(!) - 12 hónap (bár az sem 12 hónap, jó ha 2-3 hónap ) alatt olyan komplex képzést/képesítést adni, mint amit rendes iskolában 3-4-5 évig oktatnak, mi kommersz vadászok meg életünk végéig tanulunk? Sehogyan sem. Ez olyan "neve legyen a gyereknek" mutatvány. A fiam tavaly elvégzett egyet, (Aranykalászos Gazda) kell majd pontgyűjtőnek a jövőbeni pályázatokhoz, de azért ezzel a tudással az áldott magyar anyaföldnek még közelébe sem engedném. Másrészről viszont 12, vagy akár 2-3 hónap alatt is sokkal többet lehet felszedni, mint az egyhetes Állami Vadászvizsga Előkészítő Tanfolyamon.
|
|
|
Naplózva
|
Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra, Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva. /Ady/
|
|
|
nagysas
Globális moderátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 4147
TSP
|
|
« Új üzenet #1239 Dátum: 2011. Augusztus 05. - 10:39:25 » |
|
Másrészről viszont 12, vagy akár 2-3 hónap alatt is sokkal többet lehet felszedni, mint az egyhetes Állami Vadászvizsga Előkészítő Tanfolyamon.
Ezért is lóg ki tisztességesen a ló lába. Mert (megint?) a kollektív bűnösség elve érvényesült. OKJ-s képzések vizsgáin rendszeresen találkozni szokás minisztériumi "fölügyelőkkel". Kérdem én, ha történt visszaélés miért nem lehetett házon belül elintézni a dolgot, a fejfájást miért pont a fej levágásával kellett gyógyítani? Emiatt mondjuk egy-két száz sumákoló emberke miatt szívat(hat)nak megint több ezret. A kérdés költői volt
|
|
|
Naplózva
|
Ó Sunny... a tyúkok előtt mindig legyen víz!! 在我赤裸的身上牺牲一只山羊
|
|
|
Sanyooo
Vendég
|
|
« Új üzenet #1240 Dátum: 2011. Augusztus 05. - 10:39:45 » |
|
Szia Sanyooo! Nagyon nem hiszem, hogy ez lenne az igazi ok! Azért ma sem kevesebb vadat látni a kertek végében. (legfeljebb a városok közvetlen szomszédságában) Sokkal inkább máshol van a kutya elásva! Az elmúlt pár évben volt szerencsém? több tucat állást kereső vadőrrel beszélgetni állásinterjún. Hát siralmas volt. Nem akarom itt részletezni, mert csak vitát generálnék, de azt hiszem itt alapvető hozzáállási, ismereti, és morális problémák vannak. Persze nem lehet itt sem általánosítani, és főleg nem szabad kialakítani egységes véleményt. Induljál csak ki ebből a fórumból. Hányan regisztráltak itt hallgatók akik egy két agyament hozzászólás után kimaradtak. Mert ugye azt mondanom sem kell, hogy azok a hivatásos vadászok (bár én jobb szeretem a vadőr kifejezést) akik veszik a fáradságot, hogy bármilyen fórumon megosszák tapasztalataikat, tudásukat nem tekinthetők az átlag. Igazad lehet Attila! Nem vadászat ugyan, de a "tudás"-hoz tartozik. Pesten egyre nő az analfabéták száma, saját (keserű) tapasztalatom. Mi lesz itt 10-20 év múlva???
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Sanyooo
Vendég
|
|
« Új üzenet #1241 Dátum: 2011. Augusztus 05. - 10:44:15 » |
|
Összességében értem én az OKJ-s képzést biztosító cégek rinyálását. Megszűnik a gyorsan keresett nagy lé! De valaki árulja már el nekem, hogy a picsába tudnak ezek a szarházi cégek - aki becsületesen akarja csinálni(?), jó esetbe(!) - 12 hónap (bár az sem 12 hónap, jó ha 2-3 hónap ) alatt olyan komplex képzést/képesítést adni, mint amit rendes iskolában 3-4-5 évig oktatnak, mi kommersz vadászok meg életünk végéig tanulunk? A felnőttoktatás hatalmas üzlet és mindenki akar a tortából! Sajnos egy részükre igaz a régi mondás: "Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja!"
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Erdojaro (Molnár Attila)
|
|
« Új üzenet #1242 Dátum: 2011. Augusztus 05. - 11:09:01 » |
|
Lacus! Ma sincs senki eltiltva attól, hogy a területen egészítse ki szakmai tudását! Tudod, az esztergályos szakmát sem lehet a dizsiben megtanulni! Oda kell állni a gép mellé!
|
|
|
Naplózva
|
A Vadászat olyan mint a NŐ! Minél több időt töltesz vele, annál jobban rájössz, hogy nem tudsz róla semmit!
|
|
|
S.Fox
Vendég
|
|
« Új üzenet #1243 Dátum: 2011. Augusztus 05. - 12:28:03 » |
|
Ezért is lóg ki tisztességesen a ló lába. Mert (megint?) a kollektív bűnösség elve érvényesült. OKJ-s képzések vizsgáin rendszeresen találkozni szokás minisztériumi "fölügyelőkkel". Kérdem én, ha történt visszaélés miért nem lehetett házon belül elintézni a dolgot, a fejfájást miért pont a fej levágásával kellett gyógyítani? Emiatt mondjuk egy-két száz sumákoló emberke miatt szívat(hat)nak megint több ezret. A kérdés költői volt Doki . Nagyjából pont ez a véleményem, csak mivel Allah kegyelme rám kevésbé irányult, nem tudom ilyen értelmesen megírni
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Árvai István
Vendég
|
|
« Új üzenet #1244 Dátum: 2011. Augusztus 05. - 13:50:48 » |
|
Wetzlar, S.Fox De a homokba dugott fej sem az.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|