Érdekes kérdésem lenne a szakemberek felé:
Tarthatok otthon illetve vásárolhatok hatástalanított fegyvert bejelentés nélkül? pl egy AK47 vagy M1 Garandot?
Kicsit kibontom Neked.
Mint a nevéből is kiderül, hogy hatástalanított, tehát a jellegéből adódik, hogy az hatástalanított, tehát nem attól lesz valami hatástalanított, hogy van hozzá hatástalanítási igazolás.
( sok esetben az sem segít, hogy van hozzá, mert az sem fogadják el és újból bevizsgáltatják)
Lényeg, hogy az a lőfegyver, tűzfegyver, amelyből lövés nem adható le és lövedék nem hagyja el a csövet, az már hatástalanított.
Volt 3-5 jogszabály a hatástalanítás elvégzésére, egyik jogszabályt sem írta felül az új rendelkezés, tehát mind a mai napig elfogadott.
Több esetről van tudomásom, mikor elismert i.ü. fegyverszakértő véleményét megkérdőjelezte a hatóság, azzal, hogy újból bevizsgáltatta az eszközöket.
Azt már meg sem merem írni, hogy ki vizsgálta újból.
Rendőrhatóság kérdésköre:
Jelenleg hatályos fegyvertörvény szerint a rendőrhatóságnak nincs semmiféle jogi alapja, sem kötelessége a hatástalanított fegyverekkel kapcsolatban, mivel a jogszabály nem írja elő nekik sem a nyilvántartást, ezért az ellenőrzést sem olyan felett amire nincs hivatalos rálátásuk .
Jelenleg áldatlan állapotok uralkodnak ezen a témakörön, melyet próbálgatnak állásfoglalásokkal toldozgatni, de mint mi is és Ők is jól tudjuk az állásfoglalás önmagában semmire sem jó.
Pont most jelent meg a hatástalanított haditechnikai eszközökkel kapcsolatban egy MKEH állásfoglalás, amely kimondja, hogy sem nekik, sem a rendőrhatóságnak nincs jogköre ezzel kapcsolatban, mivel a fegyvertörvényt nem érinti.
Ezzel is kezdődik a fegyvertörvény.
Sajnálatosan nagyon sok esetben a rendőrhatóság vakvágányra fut az esetek többségében, de az elkobzás, eljárás, meghurcolgatás végeztével valahogy elfelejtenek elnézést kérni a szenvedő alanytól.