Tényleg érdekes dolgok derülnek ki. Jártasnak mondom magam a versenyhorgászatban, még az is lehet, hogy találkoztunk valamikor.
Nálam fordított a dolog, évről évre jobban elfordulok a horgászattl és csak a vadászat érdekel már. Tavaly szeptemberben a Klub OB-n horgásztam utójára...
Szia!
1982 áprilisában (12 évesen, de már ifjúsági jeggyel) kaptam meg a horgászengedélyemet, azóta aktívan pecázok.
Dombóváron kezdtem, pár öreggel jártam, általában én voltam megbízva a keszeg és kárász fogással, míg ők őrizték a textilbakelit Germina és HOKÉV botokat, a Rileh-Rex orsón a 40-45-ös monofil zsinórrall (ami pár horgászat után úgy nézett ki dobás után, mint Balázspali haja
) és a kéthorgos, etetőkosaras, 2/0-ás "pontyozó" kampós végszerelékkel.
Akkoriban indult a tüskei tavon a versenyhorgász élet.
Papp Jóska (most övé a Top-Mix) és Végh Laci voltak a sztár versenyzők, náluk láttam először működés közben olyan 6 méteres Shakespeare spiccbotot, amit egy ember már meg tudott tartani 3 órán át.
Az aktív "versenyhorgász karrierem" 1984-től 1990-ig tartott.
Na akkor sem volt valami nagy ívű, sokkal inkább szerettem versenyezni, mint sem tudtam volna
A két említett úriember elkezett utánpótlást toborozni, járattak minket kisebb-nagyobb derbikre, segítettek jó felszereléseket beszerezni, még a városi tanács is szponzorálta a kis csapatot, ami akkoriban ritkaság számba ment.
Végh Laci nyert Velencén az OB-n egy 500-as Silstar spiccbotot, a szüleim adtak rá kemény 800 forintot (1986-ban az igen jó kis összeg volt ám, két havi kollégiumi díjam... annak aki nem élt még akkor
) azzal kezdtem komolyabban nyomni a versenypecát. De snecizni még akkor is egy 3 részes, 4 méteres tonkin spiccbottal álltam neki, mert sokkal könnyebb volt.
Azzal kishíján meg is nyertem '85-ben Domboriban a megyei ifi korosztályomat, de valami csoda folytán a megyei elsőtitkár unokaöccsének a szákjából olyan halakat is mérlegeltek, amire senki nem emlékezett, hogy a verseny közben látta volna őket
.......na, ilyen is volt annak idején, nem csak szponzoráció a kommcsiktól
.
Aztán voltak még hasonló anomáliák a különböző versenyeken, de az sem érdekelt, mert akkor még nem a pénzről szólt a versenyhorgászat.
Az elején nagyon jó hangulatú napokat nyomtunk, segítettük egymást, ellenfélként is szóba álltunk egymással, taktikákat egyeztettünk és együtt örültünk, ha valakinek bejött a dolog.
Vagy 10 éve versenyeztem utoljára beugróként a megyei klub bajnokságban.
Kistápén voltunk, a szomszédom egy földvári horgászboltos volt, N.B.
Amikor a sok törpe között az utolsó 10 percben véletlenül megakasztott egy nagyobb pontyot a végletekig lefinomított szerelékével, nem tudta megtartani a szektorában.
Nekem a legtermészetesebb volt, hogy azonnal kivettem a saját cuccomat és szóltam neki, hogy nyugodtan használja ki az én területemet is.
A verseny végén odajött hozzám és megköszönte a gesztust (ami neki sem lett végül elég a dobogóra, no meg biztos lett volna aki azonnal megóvja a halat, a szektoridegenség miatt....), valamint
csodálkozott azon amit csináltam, mondván rég nem tapasztalt már ilyent.
Csak annyit válaszoltam neki, hogy nagyon szívesen tettem és én addig versenyeztem, amíg ez a fajta viselkedés természetes volt és akkor hagytam abba, amikor már nem.......
Aztán '90 körül elkezdett változni a hangulat, engem egyre jobban érdekelt a pergetés és teljesen kikoptam a versenyzésből.
De a rakósbotozás hazai, szélesebb körű megjelenésekor valami megmozdult a horgászénemben.
Jó 10 éve beruháztam egy 11 méteres Shimano Nexave pontyos botba és a hozzá való komplett cubehőrbe, azóta ha van annyi időm és az időjárás is engedi, akkor sokat rakózom.
7 kilós az eddigi legnagyobb kifogott pontyom vele, de volt egy 5-ös harcsám is a kákafoki holtágon. Rá emlékszem vissza a legszívesebben, mert irgalmatlan nagy harc volt, éjjel, esőben, teljesen egyedül, leszakadó karokkal, vagy 2 órán át.....de megfogtam...és el is engedtem utána.
Regölyben van egy nagyon jó kis tavunk, a vadászterületen. Két legyet egy csapásra
Van egy egyszerű kis tanyánk, a család is szívesen jár ki. Néha sütünk főzünk valamit, van egy kis társasági élet is, de leginkább magányosan szoktam oda "menekülni" a mindennapok hülyeségei elől.
Amikor szóba került a külföldi munka, a tó és a tanya volt a leginkább visszatartó erő......
Néha kimegyek, rendezgetem a terciát (van egy pici kis kert is a ház mögött), takarítok, fákat nyesek, kaszálok, stb.....aztán azon kapom magam, hogy besötétedett és nem is horgásztam
De úgy is teljes élményt ad.
Ha majd egyszer azt érzem, hogy a vadászat már nem megy úgy, ahogy másoktól is elvárom, akkor marad a tó, a víz és néha a halak.
Na, ez jó hosszú lett, pedig csak pár sorban akartam válaszolni
