" de több erdőzúgás."
Valószínű hogy a többünk álltal nem kedvelt mondásnak van köze Széchenyihez.
Nem hinném hogy van könyve amit legalább tízszer ne olvastam volna.
Legutoljára a vadásznaplóját, valamelyik szakfolyóiratban.
Felmerült bennem a kérdés, Zsiga bátyánknek mikor volt ideje élvezni az erdőzúgást?
Feltehetőleg 45 után amikor már nem nagyon adtak puskát a kezébe.
Innentől kezdve ez a mondás se túl autentikus nekem.
Írom ezt úgy, hogy a legnagyobb Magyar vadászírók egyikének tartom.
Azt tartom én is a legvalószínűbbnek, hogy valamelyik mélyen érző "igazvadász" tőle vette az ihletet, mert kevésnek tartotta az ömlengés sekélyes eszköztárát, így mindenhol elkezdődött a zúgatás.
A Gróf úrról meg nagyon hasonlóan vélekedünk.
Az idő múló és jótékony távlata megszépítette az emlékeit, de a valaha is a társaságában vadászóknak nem az erdőzúgás volt vele kapcsolatban az első gondolatuk.
Sokkal inkább telhetetlen étvágyú, teljesítményre és elismerésre szomjazó lehetett, mint csendesen és elmélyülve szemlélődő erdőjáró.
Ez a beléivódó versenyszellem egy csomó helyen az írásaiban is visszaköszön, de úgy gondolom, hogy ez az egyéni mentalitás és az arisztokrata nevelés közös eredménye volt, mint sem felvett rossz szokás.
Írásai vitán felül a legjava közül valók a hazai vadászati irodalomnak, sőt azon túl is.
Az alaszkai és indiai utazásáról készült könyveit minden természetkedvelő nem-vadásznak is oda szoktam adni, és még egy sem panaszkodott.
De vadászemberi valódi értékét nem biztos, hogy az írásai által tökéletesen megbecsülhetjük.
Mert (és ezt nem Széchenyivel párhuzamban írom) volt "szerencsém" együtt vadászni több olyan emberrel, akiknek a megjelent írásai, legyen az önálló könyv, vagy csak társszerzőként megjelent novella, vagy újságcikk, azt sugallták, hogy itt most aztán egy netovább, virtigli, természet oltára előtt mélyen leboruló hűbazmegvadászról szóltak, a valóságban pedig sokkal inkább a gerinctelen féreg és a takony kifejezések jutnak róluk eszembe👎