Szombat este II. felvonás: (befejező epizód)
Otthon szépen egymás mellé fektetem őket a kúszófenyő elé, visszacserélem a puskákat, helyére küldöm a kutyát és ismét nekiindulunk.
Annyiban bonyolódik a dolog, hogy ezzel a két lövéssel a Sako töltényem elfogyott. Erre volt belőve a puska, a továbbiakban viszont a CODY-t óhajtom használni, sokkal szebb szórásképet tud vele az Izs.
A lőtéri próba szerint a találati pontja néhány cm-rel arrébb van, tehát amíg át nem állítom hozzá a fegyvert, csak közelre használhatom.
Megint benézünk a klubba, két srác pókerezik. Egy darabig figyelem a játékot, de annyi lapot cserélnek, hogy nem győzöm követni. Ez más, mint amit a Gyuri bácsi közvetít.
A harmadik fiúval még megbeszélem, hogy másnap mikor jön a hivatali gépemet kicserélni, újratelepíteni, aztán elköszönünk.
Az Újtelep ismét üres, pedig jár erre egy ismerős rudi, múltkor egy perc alatt kétszer is megcsapta a halál szele, de mégis megúszta. Elsőre pont a lövés századmásodpercében ugrott meg, aztán távolabbról még visszanézett, de akkor meg a puska csettent el, nem volt rendesen a helyén az alsókulcs.
Úgy látszik, zokon vette a háborgatást és másfelé próbál szerencsét.
A M. utca vége és a szőlőhegy szintén kihaltnak tűnik. Furcsa, hiszen itt is van egy-két, a tűzkeresztségen már átesett róka, akik lehetőleg azonnal fedezékbe húzódnak, ha megjelenik a piros veszedelem és a lámpafény.
Nagyon érzem a hátrányait a sok hibázásnak…
A K. utcai mezőben viszont egészen közelről, szemlátomást halálra rémülten villan fel a vörös szempár. Rutinos a gazdája, azonnal lebukik a barázdába, és már el is tűnt.
Hiába forgatja Sanyi a keresőt, sehol nem látjuk. Mivel az elugrása után már valószínűleg ki is került az általam elméletben meghatározott, biztonságosan belőhető távolságról, otthagyjuk. Semmi értelme erőltetni.
Visszafordulunk, és újabb körözésbe kezdünk. Tehetjük, hiszen a falu csendes, teljesen kihalt, sehol semmi gyanús.
A következő fordulónál ismét a csalikaja mellett, a patak túloldalán áll egy róka. Kapom a puskát, de ez nem kezdő jószág, mert azonnal menekül. Aha, szóval mi már ismerjük egymást? Örvendek a szerencsének, még majd lesz gondom rád!
Az akácos szélében megtorpan, visszanéz, alig 100 méterre van. Elég vékony példány, de jó sötétvörös. Egy gyors lövésre még lenne idő, csakhogy ez a távolság a jelenlegi helyzetben nagy. Nem is bántom, eloson a fák közé.
Úgy látszik, van vonzereje a kajának, még útba ejtjük ma éjjel…
Megint kimegyünk a balatoni út felé, hiszen őrködni is kell. Sanyi közben bevilágít a rétre, ahol újra kint van valami. Talán a most lelépett koma? Sajnos messze, úgyhogy meg sem állunk megnézni.
Az Újtelepen üres minden. Nincs értelme itt bohóckodni, inkább nézzünk vissza a H.-ba.
Alig döccenünk át a sorompón, a kocsi reflektorának fényében, jobbra a mezőben parázslik fel valami vörös. Ez hol volt eddig? Hiszen az előbb is itt jöttünk el mellette!
De ez aztán megy ám! Nagyon rossz tapasztalatai lehetnek, mert pillanatok alatt vagy 150-200 méterről bámul vissza ránk, onnét már biztonságban érzi magát. Igaza van, eszem ágában sincs rálőni.
Lassan éjfélre jár. Most a lehető leglassabban, lopakodó üzemmódban gurulunk a H. utcában. A puska is a kezem ügyébe készítve, hogy adott esetben egy másodpercet se veszítsek. Jól gondolkodtunk, a túlsó patakparton ott áll a „delikvens”!
Mintha nem az előbbi lenne… Kicsit zömökebbnek tűnik, bár a színe ennek is olyasmi sötét. Viszont a farka végén gyönyörű fehér bojt van, amit a másikon nem láttam. El is kap a vadászláz, ezt el kellene csípni valahogy! Most itt a nagy lehetőség, ha egy kis szerencsém van.
A róka gyanútlanul szöszmötöl, de ugyanúgy a nádcsík takarásában, mint az első. Már-már elkezdek aggódni, nehogy beadja a kulcsot az akksi,
amikor határozottan elindul jobbra. Még pár lépés, és kiér a nyílt részre, akkor nyugodtan lőhetek.
De most ismét megáll… A lapockája hátsó része szabadnak tűnik, ott nincs nád… Nem várok tovább!
Összeesik, egy helyben rugdalózik.
Már éppen elöntenek az öröm hullámai, amikor ez a róka is felugrik. De megint elesik. Aztán újra. Ennek fele sem tréfa!
Kinyitom a puskát, az üres hüvelyt jobb híján a számba veszem, és a nagy nehezen előhalászott, utolsó nálam levő töltényt dugom a csőbe. Most már a céltávcsövön keresztül nézem az ide-oda csetlő-botló ravaszdit. Egyik pillanatban úgy néz ki, hogy azonnal vége, a másikban el akar menekülni. Persze a nádfalon keresztül lőni sem egyszerű…
Végre úgy fordul, hogy egy nyíláson meglátom a szügyét, éppen szemben fekszik. Odaküldöm a lövést a melle közepébe, a fehér „máljába”. Egyet rándul, és elcsendesedik. Figyeljük egy percig, mozdulatlanul hever. Vége van?
Nem kockáztatok, irány haza a sörétesért és Belláért. Persze, ez is rizikós, de bízom benne, hogy ha véletlenül még el is tudna menni a koma, Bella összeszedi. Az biztos, hogy messze nem már mehet.
Kutyám olyan tombolva fogad, mintha a lakásból is pontosan tudná, hogy mi történt a másik utcában, és szinte repül a kocsiba.
A pataknál is kitör,
és mire én a partra érek, ő már a túloldalon gyömöszöli a kimúlt rókát. Jól van!
Ez kifejezetten szép példány. Testre is van akkora, mint az első kettő, de a vitorlája jóval dúsabb és szép fehér a vége. Hasfala fel van szakadva, vajon a második golyó kilövése, vagy eltérült az első lövés?
Betesszük a kocsiba, és indulunk. Elég volt, a vadászatból és az őrködésből is. Gyorsan kiviszem Sanyit az Újtelepre, aztán már tépek is hazafelé. Sanyiék utcájának a végén járok, amikor a S. nevű italkimérő egység mellett, jó sörétlövésnyire tőlem, újabb szempár villan és már látom is a szántásban keresgélő rókát.
A kiürített bock a hátsó ülésen, a töltények a zsebemben, tehát a helyzet nem túl kecsegtető. De már a koma is észhez tér, és elkocog a vasút felé. Hadd menjen, mára vége a „rókavésznek”.
Odateszem a harmadik rókát is az első kettő mellé. De szépen mutatnak! Pláne majd holnap, világosban!
Ja, hogy ezeket valamikor meg is kellene nyúzni?
Ajaj, nem fog elkapni közben a röhögés…
