Az én történetem ott kezdődött, hogy az idei sorsolás megint egy tagi bakhoz juttatott.
Külön öröm volt számomra, hogy kedves barátom és vadásztársam is a szerencsések közé került.
Megegyeztünk, hogy üzekedésben vadászunk bakra, mert mindkettőnk számára az az őzbak vadászatának
legszebb ideje.
Aztán a mostani helyzet megváltoztatott mindent...
Szorgalmasan járogattam a kedvenc körzetembe és figyeltem az őzek mozgását már jó másfél hónapja.
Örömmel láttam, hogy megvan a két éve ismert nagy hatos bak is.
Az idén már rövidebbek a hátsó ágai, így meg kellene lövetni.
Aztán egy este kisétált elém a búzára egy furcsa agancsú bak, amit a rossz háttér miatt nem tudtam megnézni.
A következő alkalommal megint a roskatag lesre ültem fel a háromlábú székre, mert a les borítását, tetejét, ülőkéjét megint "lebontották" a városból
kilátogató "turisták". Semmi nyomdafestéket nem tűrő kívánságokkal minősítettem a kirándulók tevékenységét, de úgy gondoltam, hogy 1-2 órát kibírok
a széken is.
A változatosság kedvéért a bak az előbbi alkalomtól később, és a les melletti elhanyagolt belvízelvezető árokból jött elő.
Ez alkalommal alaposan meg tudtam figyelni legelés közben.
Lett is a távcsövezés közben alapos szívdobogásom a lencsékben látottakból.
Azonban nem sokáig adott lehetőséget a gyönyörködésre, mert a feljebb kiváltó sutát kezdte elűzni a birodalmából.
Ekkor határoztam el, hogy a rossz körülmények miatt (M3-as autópálya, 21-es főút, vasútvonal) megpróbálom terítékre hozni.
Soha nem lőttem áprilisban bakot, de a sok "rizikótényező" miatt eldöntöttem, hogy inkább kivételt teszek, mert inkább én próbálom meg
terítékre hozni, mielőtt megelőz valamelyik jármű vagy mozdony.
Vasárnap este csak hajszálon múlt az elejtése, tegnap este viszont minden sikerült.
