Elmúlás és újjászületés
Egész nap erősen havazott, de mostanra már csak amolyan hószállingózássá szelídült mindez. Itt az erdőben 10cm feletti, friss, ámde vizes, ropogós fehérség borít mindent. Vendégségben vagyok közeli jó barátom területén. Disznót szeretnénk lőni. Megpróbáljuk. Enyhe észak-nyugati légáramlat van.
Az autót az erdei nyiladék szélén hátra hagyjuk. Nagyon jók a látási viszonyok.
- Siess, tölts, mert ott vannak a disznók a szórónál! -suttogja barátom a kedves mondatot. Megnézem én is a nagyjából 300m-re lévő, szemező serte hadat. Szépek. Gyors töltés és már meg is indulunk feléjük. Lassan, kimérten haladunk a vacsoráját fogyasztó banda felé. Bármennyire óvatoskodunk, hatalmas ropogás jelzi mozgásunkat az erdei népnek. Alig haladunk 80 lépésnyit, amikor iszonyatos reccsenés robajára riadunk. Kidőlt egy fa mögöttünk, valahol ott, ahonnan indultunk! A távcsőben jól látható, keresztben fekszik a nyiladékon nagyjából ott, ahol az előbb még mi álltunk. Egymásra nézünk, majd pedig az égre. Gondolataim cikáznak…
Szorgalmasan távcsövezzük disznóékat, már csak úgy 150m lehet a közöttünk lévő távolság. Süldőnek nézzük őket, annak is az alja, kicsik mindenképp. Köztünk egy magasles áll a kereszt- nyiladékon. Haladunk lassan tovább, lopjuk a távot. Közelítünk. Egyszer csak a lesen túl, de annak közelében három nagyobb disznó jelenik meg, majd turkálásba kezd a nyiladékon! Makkoznak, úgy gondoljuk. Vagy valami számukra kedves csemegére akadtak. 80kg forma kocák a mozgásuk és a viselkedésük alapján.
- A legkisebbet kellene meglőni, ha majd jól és tisztán áll- mormolja cimborám. Nézegetem őket, de sehogy sem akaródzik hely a tiszta lövésre. Vissza is váltanak pár perc után az oltalmat nyújtó sűrűbe. Süldőink továbbra is kupacban falatoznak, heten vannak, nem foglalkoznak a feléjük közelítő, hangos, ropogó neszt keltő valamikkel. Szelünk jó továbbra is, a nyakunkba sűrűn hullik a fákról az égi áldás. Lassan elérjük már a magaslest. Kettő süldő viszont elindul a szóróról, egyenesen felénk. Lassan turkálgatnak, röfögnek, „beszélgetnek” disznó nyelven. Őket ma egyáltalán nem szeretnénk bántani. Olyan 25kg súlyúak lehetnek. Gyönyörködünk bennük, óvatlanok, egészen oda jönnek a les melletti tócsáig, abba belefekszenek, hagyják még azt is, hogy lefényképezzem őket😊! Már csak ezért érdemes volt kijönni, és egyáltalán nem foglalkozni azokkal, akik készülődéskor a „normálisak vagytok ti, ebben az időben kimenni” szöveggel ostoroztak bennünket.
Lassan visszamennek többi társukhoz, majd röviddel ezután a kocák lehívják őket a szóróról. Távolodó hangjuk jelzi, hogy portyára mennek, ők bizony tovább álltak. Sebaj, cseppet sem szomorkodunk, eddig nagyon szép élményeket adott nekünk ez az este.
- Ott a disznó a szórón túl keresztben, lőj mááár! – ezt bizony lekéstem, hamar beváltott a sűrűbe! Figyelem a céltávcsőben a nyiladékot, amikor belekerül a látótérbe egy disznó fej. Szépen kiáll, koca forma, rajta a piros parázs, amikor keresztbe fordul elengedem a lövést. Célba érését tompa dübbenés jelzi. Gyors ismétlés. Amint újra látok, elönt a vadászláz, vadam ott fekszik, tűzbe rogyott! Rajta vagyok, mozog, de ez a mozgás már nem irányított. Egyre lassulva rúgja a havat, majd elnyugszik teljesen.
Pár perc várakozás után levett kalappal érünk az opálos szemű, kocából kanná avanzsált serte vad mellé! Egy másodéves, majd kilencven kilós kaninak adjuk meg a végtisztességet.
- Megindulunk az autó felé, de a közelébe érve ver csak le bennünket a víz igazán! Az autó mögött, ahol a barátom állt és távcsövezett, én pedig táraztam, na épp ott van a kidőlt fa lombkoronája…
- Feltoljuk a kalapunkat, szedjük és fújjuk ám a levegőt: hálát adunk az Égieknek ezért a kegyes és felejthetetlen estéért!
