Szalonkavarázs
Csend van. A földön ülve gondolkodok. Nem hiszem el, ami történt. Előttem van a pillanat, újra és újra pereg le előttem. Egy álom vált valóra...
Április 1-jén, bolondok napját, tele reményekkel indultam, életem harmadik szalonka vadászatára. Az előző héten voltam kétszer, az egyik nap három, a másik napon pedig egy madarat láttunk. Ezekből egyre rádupláztam, kettőre meg egyet-egyet "lövögettem" rá, de szalonka nem akart leesni. Talán túl messze voltak, gondoltam magamba.( Jó kifogás, de igaz, hogy a legközelebbi madár is 30 méterre húzott el tőlem). Így hát szombat este négy hibázással, de talán egy kicsit több tapasztalattal tértem haza. Kicsit mérges voltam magamra, mert úgy gondoltam elbizakodva, hogy majd én megmutatom, első lövésemre lövök egy szalonkát. Ez persze vicc volt, hisz a sörétlövés terén nincs tapasztalatom, így ha sikerült volna is, az valami isteni csoda révén történhetett volna.
Akkor tetszett meg ez a gyönyörű vadászat, ez a nagy kihívás, és akkor értettem meg igazán, hogy mekkora ajándékot tud adni az embernek ez a "kicsinyke madár", mikor a vöröslő égbolton hanggal vagy éppen csendesen villan meg, és mintha azt kiáltaná: Itt a tavasz!.
Elhatároztam, célként tűztem ki magam elé, az első szalonkám elejtését, otthon szorgalmasan gyakoroltam a légpuskámmal, egy előre kinézett tárgyra, a fegyver felkapását és a gyors célzást. A héten, mikor megtudtam, hogy még egy lehetőségem van az idén, hatalmasat dobbant a szívem. Úgy vártam a pénteket, mint még soha. Egy nagyon kedves vadász vitt ki magával, rengeteg mindent köszönhetek Neki, Vele szoktam menni vadászni hétvégenként. Annyi mindent tett értem, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Példaképként tekintek rá...
Eljött a várva várt péntek. A rigók csicsergését egy éles hang törtem meg, mikor megtöltöttem az öreg Frommert. A már sokat látott 20-as duplacsövűbe két patront csúsztattam. Előtte megcsókoltam őket, hátha szerencsét hoznak. Egy fiatalos aljában voltunk, egy erdei út alatt. A múlt héten az úton voltunk, akkor itt húztak át, így abban bíztunk, most is erre jönnek. Mondta a vadász, hogy ha ketten jönnek, akkor lőhetem mind a kettőt, ezen persze jót nevettünk. A doubléra lövés "veszélye", hát valljuk be nem állt fönt. Sokat lőtt Ő már, de doublét azt még nem. Nem volt valószínű, hogy nekem elsőre sikerül. Vártunk...
Fél nyolc tájt lehetett, mikor meghallottam az elsőt, korrogva jött felém. Felkaptam a fegyvert, céloztam, de nem lőttem. Messze volt és nem akartam megint hibázni. Amilyen gyorsan érkezett, olyan sebesen szállt tova. Nem telt bele öt perc, ismét hallottam, hogy korrog és már láttam is a felém közeledő madarat. Egyenesen felém tartott, de hirtelen, oldalról egy másik is érkezett és eltérítette azt. Mikor elfordultak, akkor engedtem el a jobb csövet. Olyan 30 méterre lehettek, messze voltak, de azért rájuk lőttem, mert szorosan repültek egymás után és így nagyobb volt az esély, hogy eltalálom valamelyiket. Nos, hát nem ez történt. Életem ötödik lövését is elhibáztam szalonkára. Még újra se töltöttem már jött is következő ugyan úgy. Erre már nem lőttem rá, ezt is messzinek véltem( 30 fölött lehetett ez is). Ekkor szólt a vadász, a hátam mögül, hogy gyorsan menjünk fel az útra, a fölött húzott el az összes. Megtörtem a csövet és gyors tempóba felmentünk. Eközben azon gondolkodtam, hogy ha most ott állunk ahol múltkor, akkor négy szalonka jön lőtávon belül, ha viszont múlkor állunk ott a hol most, akkor is jól jöttek volna. Áh, ilyen ez a vadászat!- gondoltam, és már hallottam is ahogy a fejem fölött száll pisszegve egy vándor.
Mikor felértünk az útra ismét feszült várakozás kezdődött. Rohamosan sötétedett, és én is kezdtem elbizonytalanodni, hogy vajon látunk-e még szalonkát, vagy mára vége a húzásnak. Ilyen gondolatok játszódtak le bennem, mikor korrogásra figyeltem fel a bal oldalamról. Odafordulok és látom, hogy egy zvick vágódik ki az erdőből. Az út fölött jöttek egyenesen felém. Egyszer csak mintha meglassult volna az idő. Hirtelen kapom fel a puskát és szinte célzás nélkül, reflexből lövök. Az hibázás gondolata villant át rajtam. De tévedtem. A jobb oldali szalonka átfordult maga körül és a lábam elé esett le. Nem nagyon volt bennem a duplázás rutinja, így csak a vadász- Lődd a másikat is! - mondata után kaptam föl ismét a 20-ast. A másik szalonka szélsebesen vágódott be a biztonságot adó fiatalosba, mikor utoljára láttam kicsit elé fogtam és lőttem. Nem láttuk felszállni, de persze ettől még lehet, hogy cikázva eltűnt valahol a fák között. Mindenesetre én már nagyon boldog voltam, hisz meglőttem életem első szalonkáját. A vadász gratulált, és átadta a madarat. Leírhatatlan volt az érzés amit akkor éreztem...
Nemsokára fejlámpa fénye hasított bele a sötétségbe. A vadász a másik szalonka keresésére indult. Nem volt kutya, így nagyon nehéz volt a sűrűben a dolga. Én kintről próbáltam irányítani Őt, mondtam, hogy hol láttam utoljára, merre menjen. A szalonkámat a sapkámra tettem, a puskát egy cserjének támasztottam és visszamentem oda, ahol lőttem, talán így jobban vissza tudtam emlékezni, hogy hol ment be a másik madár. Öt perc után kijött és mondta, hogy nincs meg, nincs értelme keresni, hozzam a másik madarat és menjünk. Odamentem a sapkámhoz, hogy elhozzam a ráfektetett szalonkát. Mikor odaértem földe gyökerezett a lábam. Lassan hátra néztem. A vadász mosolygott. Ott feküdt mind a két szalonka. Megtalálta a másikat is. Nem hittem el ami történt. Felpofoztam magam, hogy ha álom, akkor ne kínozzon tovább, ébredjek fel. De bizony valós volt... Szalonka doublét lőttem elsőre... Szerencse volt, semmi több. Talán életembe most sikerült először és utoljára...
Egy álom vált valóra... egy nagyon szép álom.
Köszönöm, köszönöm szépen!
