Szép napot, Mindenkinek!
No, a 7. résszel éppen elkésültem, mikor privát jött...
Át kellett kreálnom az egészet, de azt hiszem jól sikerült...
No, tessék:
7.
A Magyar Királyi Államvasutak, 424-es, 016-os pályaszámú, négycsatlós gőzöse behúzott a bajai vasútállomásra, mögékapcsolva egy beláthatatlan hosszúságú kígyóval…
A külső rendező részen, a kisgurítón, még tegnap összeállították a szerelvényt, éjszakára Gyurkó százados természetesen megerősített őrséget állíttatott fel a szerelvény mellett.
Igen, Gyurkó Tamás, Magyar Királyi Utász-Felderítő százados…
Budapestről gyors vezényléssel került le Bajára, mondhatni egy Jolly Joker volt a maga területén.
Budapesti volt, megbecsült nagypolgári családból származott. Az Andrássy úton volt 2 bérpalotájuk is. A Ludovikán kiváló eredménnyel végzett, karrierje, fiatal kora ellenére, gyors szárnyalásnak indult…
Nem ismerte a „lehetetlen” fogalmát, többször bebizonyította, hogy nem csak az íróasztal mögül tudja osztogatni a parancsokat…
Mikor Csernák belépett Allaga tisztiszállására, a hadnagy feltett lábakkal ült, kicsit hintázott a székkel…
- Gyere, Roland, akár ki is szolgálhatod magad! Ott van tiszta pohár, a bor pedig bent van a szekrényben! Nem olyan hideg, de azt hiszem, ebben az ínséges időkben ez a kis minőségi hiba nem jelenthet gondot…!
- Mért kellett nekem bejönnöm hozzád, Anti? – kérdezte Csernák a főhadnagyot, mialatt töltött magának a rubinvörös nedűből.
Allaga nem válaszolt, csak egy összehajtott papírt nyújtott Csernák felé… Szép papíros volt, rajta a Budapest Székesfőváros Katonai Főparancsnokság nagypecsétjével.
Csernák elolvasta az irományt, majd ránézett a főhadnagyra…
- Ez most, komoly? Te ismered ezt a Gyurkó századost? – kérdezte.
- Édesapám, ilyen az élet…! Katonák vagyunk, nekünk föntről osztják a lapot…!
Allagát is meglepte a levél tartalma… Nem erről volt szó… Ugyanakkor egy kicsit meg is könnyebbült… Nem kell utaznia… Marad, Baján… Olyan jól sikerült felkészítenie az utászokat, hogy mit sem sejtve, a belső ügyosztály emberei jelentették odafent, hogy neki kellene a továbbiakban folytatnia a kiképzéseket…
- Gyurkó már itt van, holnap bemutatom a fiúknak az új századparancsnokot! – Csak ezért hívtalak, hogy ne holnap szembesülj ezzel a ténnyel… - Ha, lehet, ne mondd el senkinek se, nem tudom, hogy hogyan fogják feldolgozni…!
A Főhadnagy felállt, odament Csermákhoz és a szemébe nézett…
- Ígérd meg, hogyha ez a Gyurkó nem is, de te odafigyelsz a fiaimra…!!!
- Anti, ne viccelj már! Egy a Haza, egy a Nemzet, egy a Magyar!!! – Persze, hogy figyelni fogok rájuk, rajtuk lesz a szemem, mint vadásznak a céltávcsövön!!
- Iszol még egy kortyot?
- Nem, inkább mennék én is megnézni, hogy hogyan sikerült az enyémeimet elszállásolni!
- Holnap találkozunk a parancskihirdetésen! – Jó éjszakát! – Csernák kezet rázott, Allagával, aztán kilépett a tisztiszállás ajtaján…
Másnap, volt meglepetés, mikor bemutatta a főhadnagy az új századparancsnokot… A katonáknak alapvetően mindegy volt, hogy ki vezeti őket, a századosról senki sem tudott semmit, a főhadnagyot volt aki szerette, az sopánkodott, hogy megint egy új parancsnok, volt, aki nem szerette, az meg örült, hogy megszabadul tőle…
Allaga elbúcsúzott az állománytól, a századot teljes fővel kiképzetten átadta Gyurkónak…
Az alakulat zászlaja előtt, kihúzta a tiszti kardját, végig sétált, feszes vigyázban, ahogyan kell, tisztelgett az új parancsnoknak, Csernáknak is megadta, ami ilyenkor kötelezően jár, majd a kardját visszahelyezte a hüvelyébe, és elvonult az állomány elől…
A teherkocsikban, minden fontos dolgot már bepakoltak, még kaptak tegnap egy komolyabb szállítmány robbanóanyagot is, hogyha nem lenne elég, amivel a vasúti pálya alapjait kellene majd egyengetni.
Böhm megállt a lokomotív mellett, majd odaszólt Teleknek, meg Bosnyáknak:
- Ezt komolyan gondolták, ezek, hogy ezzel a mozdonnyal akarják húzatni, ezt a kocsisort? Alig van erő ebben a gépben!!!
- Nem olyan rosszak ezek, Jóska, elporoszkálnak mindenhova, na meg Kaposváron láttam én, egyszer, amikor 42 teherkocsit vonszolt maga után egy ilyen 424-es! – válaszolt a megrökönyödött Böhmnek.
- Ne aggodalmaskodjál már Szepi, nem mindegy, hogy mivel megyünk, az a lényeg, hogy lassan érjünk oda!!! – nevetett Bosnyák.
- Tudtad, hogy az a beceneve ennek a fekete katlannak, hogy BIVALY??? Azt tartják róla, hogy nem ismer lehetetlent, mindenhova elvisz mindent, csak legyen alatta megfelelő pálya!
- Jól van, jól van, csak egy kicsit erőtlennek tűnik, de aztán nektek legyen igazatok!
A párbeszéd túl közel zajlott a mozdonyvezetőhöz,aki fent kuksolt a kontroller előtt, és azonnal felfigyelt a hitetlen Böhmre.
Középkorú ember volt, már a könyökizületein látszottak, hogy nem ma kezdte, rendesen megviselte már a téli üzem… Kicsit felpaprikásodott, mikor hallotta, hogy nem hisznek a BIVALY erejében, és miután kisasolta, hogy Böhm jó közel áll a jobb oldali Heusinger-hajtóműhöz, odarántott egyet a lefúvató-szelepnek…
Miután a mozdony állt már vagy tíz perce, a gőz szépen felgyűlt a rendszerben, és akkora sípolással, robajjal tört ki, hogy Böhm olyat ugrott a teljes menetfelszerelésével együtt ijedtében, hogy bekerülhetett volna az 1943-as „Így sportol a Levente” kalendáriumába, mint „Az év távolugrója”. Telek akkorát röhögött, hogy még Csermák hadnagy is odafordult, aki éppen eligazítást tartott az övéinek.
Böhm felnézett a mozdonyvezetőre, az szúrós szemmel vissza… Egy szó sem hagyta el a szájukat, de mind a ketten tudták, hogy mért történt ez a „véletlen” dolog… Böhm biccentett egyet, majd egy enyhe mosolyt is eresztett, a mozdonyvezető visszabiccentett, mosolygott egyet, de ez más volt mint Böhmmé… Ebben benne volt a „majd megmutatom én neked” arckifejezése is…
- Gyere már, Jóska, nem lesz jó helyünk! – kiabált Telek. A Bosnyák Misi már előre ment, hogy szerezzen rendes helyet nekünk, igyekezz már!!!
3 személykocsit kaptak, hogy rendesen elférjenek, ez nagyjából sikerült is. Böhm is felcihelődött a középső kocsiba, egy négyes szeparéban már ott ült Bosnyák és Telek .
- Apám, nem sokat ültem eddig életemben vonaton, de még ilyen bőr bevonatú üléseken soha!!! Amikor Kadarkútról bementünk Kaposvárra, csak a fapados jutott!!! Szerintem, maga Horthy is ilyenen utazik!!!
- Édesapám, elhiheted nekem, a Kormányzó Úrnak francia bársonnyal van még a padló is leterítve!!! Egyszer láttam a filmhíradóban!!! – kontrázott Telek.
- Elnézést, szabad itt még ez az egy hely? – kérdezte egy, a 3 katona által még nem ismert fiatal honvéd.
- Persze, gyere ülj le, lehet, hogy már nem is találnál máshol, mi nem tartottuk fent senkinek sem!. – szólt oda Telek.
A fiatal honvéd felmálházott a necc csomagtartóra, aztán kibújt a zubbonyából… A három barát csak akkor látta meg, hogy nem is honvéd, hanem tizedes a rangja a legénynek… Hirtelen nem is tudtak mit kezdeni a helyzettel, de aztán az új ember előrenyújtotta a kezét, és bemutatkozott…
- Lakos Gergely, hadtápos tizedes vagyok, szervusztok!
- Isten hozott a körünkben, Gergő! – köszöntötte Bosnyák az új katonát.
- Ne haragudj, azt hittük, sima honvéd vagy Te is, mikor léptettek elő, mert nem rég szolgálhatsz? – kérdezte Böhm.
Áááá, tegnapelőtt kaptam a krumplivirágokat, addig én is mezei honvéd voltam! – legyintett nevetve Lakos.
- És egyből tizedes lettél? Ez furcsa… - gondolkodott hangosan Telek.
- Az a helyzet, hogy az elemi után, egy kereskedelmi gimnáziumban végeztem, aztán Lajosmizsén én lettem a boltvezető-helyettes a „mindenesben”, onnan hívtak be nem olyan régen… Tegnap, pedig átvezényeltek hozzátok, én leszek a század hadtáposa. Kalocsáról hozott a teherkocsi ide, még a laktanyában léptettek elő, azt mondták, hogy azért lettem egyből tizedes, mert akinek van valamilyen közép-végzettsége, az ezt kapja… Engem annyira nem érdekel, de ha adták, akkor adják… Aztán még csak az ingemre sikerült felvarrni a csillagokat, majd most út közben felfércezem a többit is!
- Szóval, Lajosmizséről vagy? – kérdezte Böhm.
- Igen… Nagyon szép környék… Szeretek ott élni… - mondta tűnődve Lakos.
- És Ti, honnan jöttetek?
- Bocsánat, még be sem mutatkoztunk rendesen! – kiáltott fel Telek.
- Telek Péter vagyok, Zselickislakról! – azzal kezet nyújtott még egyszer Lakosnak.
- Böhm József, Mikéből! – rázott kezet Lakossal.
- Bosnyák Mihály, Lábodról! – csapott Miska, Lakos kezébe.
A 424-es nekifeszült, a csatlók kényszeresen megforgatták az acélkoszorúkat a sínen, a 8 hajtott kerék felsírt, megcsúszott a vason, de szép lassan megmoccantotta a végeláthatatlan szerelvényt…
Nagyot rántott a kocsisoron a gép, a tehetetlenségtől, még meg is tolta a mozdonyt a szerelvénysor, akik álltak, igyekeztek valamiben megkapaszkodni, - kinek sikerült, kinek nem…
A négy katonának hirtelen elakadt a hangja…
Az ádámcsutkájukon látszott, mindegyikük nagyot nyelt… Csak azt tudták, hogy valami elkezdődött ebben a másodpercben… De, hogy mikor ér véget…? Még maga a Jó Isten sem volt vele tisztában, nem hogy a pórias földi halandói…
- Sápi, fiam, szaladjon végig a kocsikon, mondja meg mindenkinek, hogy a középsőben állománygyűlésre 10 percen belül jelenjenek meg! Természetesen, aki őrszolgálatot lát el, az a helyén marad! Csernáknak is szóljon be, no és hozza magával az embereit is!
- Igenis Százados Úr! – azzal Sápi már futott is végig a személykocsikon.
Sápi László honvéd, Gyurkó legénye, szintén budapesti volt. Ahova a századost vezényelték, természetesen, ment vele. Nem volt ez most sem másként, bár Sápi egy kicsit mindig félt az új kalandoktól…
- Na, katonák, remélem mindenki megtalálta magának a megfelelő helyet, kényelmesen helyezkedjenek el, mert ez az utazás nem lesz sétakocsikázás! – nyitotta meg az állomány gyűlést Gyurkó.
- Ezzel a szerelvénnyel nem fogunk rohanni, lesznek olyan vonatok, amiknek elsőbbsége lesz velünk szemben, ezért valószínű, hogy egy jó pár állomáson veszteglünk majd sokat!
- Csak a miheztartás végett! Elindultunk Bajáról, Bácsalmás, Jánoshalma, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kiskunfélegyháza, Tiszakécske, Szolnok útvonalon megyünk, ez lesz ma a napi penzum!
Szolnokon félretolnak minket, és még a szerelvényhez csatolnak 3 pőrekocsit, amiken 9 darab nehéz löveg lesz, ezeket még megkaptuk a véderőtől!
- Mindig a szerelvényen alszunk, de a nagyobb várakozáskor kisebb csoportokban majd megoldjuk a tisztálkodást!
- Jött hozzánk egy új katona, természetesen rajtam kívül, mivel eddig Baján a központi kaszárnyából kaptak mindent, nem volt ilyen emberre szükség, de most már kell, hogy legyen egy hadtáposunk!
- Lakos tizedes, álljon fel, és mutatkozzon be!
Lakos felállt, egy kicsit félszegen, de elmondta magáról, amit kellett.
- Katonák! Van-e maguk között, aki esetleg jobban jártasabb a konyhaművészetben? – folytatta Gyurkó.
- Jó lenne, ha valaki jelentkezne, mert ha én jelölök ki közülünk szakácsot, akkor egy idő múlva ki fog törni a parasztgyalázat!
Lassan Bosnyák feltette a kezét…
- Ha engem elfogad a század, szívesen elvállalom… Szerettem otthon a konyhában tenni-venni, aztán ragadt is rám valami az anyám igen jó főztjéből… - Na, persze, ha lesz megfelelő alapanyag!!! - jelentette ki azért határozottan, - mert hát az már a hadtáposon múlik ám!
Senki nem ismerte Bosnyák szakács tudását, de mivel a század többi tagjának nem volt kedve megmozdítani a kecses pracliját, így egyhangúan elfogadták… Bosnyák, még nem is sejtette, hogy az egyik „legveszélyesebb” posztra jelentkezett…
- Csernák, -fordult oda a hadnagyhoz a kapitány, - lassan beérünk Jánoshalmára! Tegnap még átszóltam telefonon a csendőrségre, hogy az emberei családtagjai, no és a maga szerettei jöjjenek ki az állomásra, lesz kb.5-6 percük, hogy elbúcsúzzanak, amíg a mozdony vizet vesz fel!
- Utána már csak a szolnoki pályaudvaron fogunk megállni!
- Amikor Jánoshalmáról kihúz a szerelvény, újra itt találkozunk, folytatjuk az állománygyűlést!
- Addig is még helyezkedjenek el, most ennyi volt a mondanivalóm! – azzal kilépett a fülkéből…
Csernák csak nézte a kilépő századost… Nem is számított rá, hogy ekkora öröm éri még a mai napon… Gyurkóról az első benyomásai egész jól alakulnak…
A kapitány kint állt, a kocsi ajtajánál, nézte a tájat, néha a forgózsámolyok csikorogtak egyet a padlólap alatt… Mikor a csendőr hadnagy kilépett a kocsi elejébe, Gyurkó odafordult hozzá:
- Cigaretta? – kérdezte.
- Óh, megtisztelő, Százados Úr! – azzal Csernák kivett egy kézzel sodort cigarettát, az ezüst tárcából, majd a benzines öngyújtójával meggyújtotta a végét. Jólesően nagyot szippantott a nemes dohányból, sokáig bent tartotta a tüdejében, hogy minden aromáját kiélvezze a nem mindennapi anyagnak. Mikor kifújta, odaszólt a századosnak:
- Még nem volt módomban megköszönni, hogy átszólt a családjainknak! Köszönöm szépen, a fiúk nevében is!
- Semmiség… Ez a minimum, aztán, hogy tovább hogyan lesz… Azt nem tudom, még én sem…
Majd elfordult a hadnagytól, éreztetvén vele, hogy nincsen most éppen beszélhetnékje, és tovább bámulta a tájat a lehúzott ablak mellett…
Egyik tiszt, az egyik ablaknál nézte a távolodó, változatos tájat, a másik, a másik ablaknál kémlelte, hogy mikor látja meg szülőföldje koszos-piszkos állomását, hol a kedvese már biztosan nagyon várja…
Azaz egyszerű tény, hogy a lehúzott ablakok mellett a 424-es füstje folyamatosan a szemükbe vágott és lassan olyan vörössé vált, mint a cigánymeggy, nem nagyon foglalkoztatta őket…
Folyt. köv…
