Sziasztok!
Itt én is csatlakoznék.
Mindannyiótok hozzászólásában megvan az igazság.
A Genfi-ében is megvan, mégpedig az, hogy az önkormányzatok dolga lenne. Lenne, ha lenne rá pénzük és lenne akarat is... sajnos egyik sincs.
Én se egy kutyát lőttem már le rövid pályafutásom alatt úgy, hogy közben a szívem hasadt meg értük, mivel imádom őket. Mi otthon gyermekként szeretjük az ebeket, ennek ellenére az adott körülményekhez képest megfontoltan eleget teszek a vadászember egyik legfontosabb kötelességének, ha a szükség úgy hozza.
Bele kell gondolni abba is, hogy ezeket az ebeket itt Magyarországon - pláne a vidéki térségekben - a büdös életben össze nem fogja fogdosni senki. Két választásuk van így az ebeknek: vagy éhen döglenek, vagy pedig vadásznak és megpróbálnak életben maradni. Garantálom, hogy egy-két heti diéta után a leggyámoltalanabb is az utóbbit választja majd. Ez pedig egy kisebb vadásztársaságnál, ahol kincs a megélhetés szempontjából a trófeás vad helyben maradása és nyugalma, ott nem tűrhető mert ellenkező esetben a rolót akár le is lehet húzni.
Egyszóval igazat adok Genfinek abban, hogy ez megoldható lenne máshogy is, de ezt szerintem mindannyian tudjuk, hogy Hazánkban nem fordítanak a felelős intézmények túl nagy hangsúlyt erre a kérdésre. A másik pedig, ahogyan Csabus is írta, hogy lesz elegendő utánpótlás, köszönhetően a felelős ebtartásnak.
Amit a gyepmester és a sintér nem tud likvidálni, azt nekünk vadászoknak kell.
És nem csak a trófeás vadért, hanem a kutya érdekében is.
Én láttam már növendék komondort, amit a lágy szívemnek köszönhetően futni hagytam, csak felnőtt társát lőttem ki. Nos ez az eb két hét múlva újra a szemem elé került és ahogy kinézett, azt inkább nem ecsetelném... a korábban elmulasztott lövés rengeteg szenvedéstől megkímélhette volna, mert a vége úgy is ugyanaz lesz, csak nem mindegy, hogy mit kell elszenvednie addig, amíg bevégzi.
S ha ez ember egy kicsit is szereti a kutyát, akkor inkább kegyelemből tegye meg.
Arról már nem is beszélek, amikor csapatosan tépik szét a jóltartott kedvencek a vadat. Ezt már leírták a többiek. Én is voltam hasonló helyzetben és finoman szólva nem fogtam vissza magam.
Volt olyan eset is, mikor majdnem bernáthegyi nagyságú két ebet raktak ki az út szélére. 2 álló napig a közelükbe se mentem, hátha csak elkódorogtak, és majd csak eljönnek 2 ilyen szép kutyáért… persze nem jöttek. Aztán egyik nap a bozótból erősen rámmorgott az egyik, s ekkor döntöttem úgy, hogy ennek itt lesz vége. Rövid negyed óra alatt vége is lett.
Egyik ismerősömet a Sajó partján horgászás közben 4 farkaskorcs állta körbe. Alig tudott az autóig eljutni. Nos én inkább nem igazán szeretnék belegondolni, hogy mi is történhetett volna. S ha választanom kellene, akkor inkább ők.
Amit Csabus írt a négy kuvaszról szerintem meggyőző volt. Nem csak a vadra jelenthetnek veszélyt a csapatosan kódorgó kutyák, melyek elég bátrak ahhoz, hogy a fegyveres embert is megrohanják. Elég csak egy arra bicikliző gyereket, vagy egy magányos túrázót odaképzelni, aki jókor van a rossz helyen...
Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy kutyát látva már táncoljon is a szálkereszt az oldalára, de a fentieket mindeknképp meg kell fontolni, s ha nincs más választás, fájó szívvel, de meg kell tenni.
