A várt, de mégis meglepő találkozás.
Erdély, Hargita megye, őzbak vadászat.
A kísérőnket rávettem, hogy foglalkozzon a német barátommal, engem hagyjon vadászni egyedül, békesség és nyugalom.....
Ismerős helyen járok, tavaly itt sok őz és rengeteg disznó volt.
A fára tákolt les-fészek előre köszön, annyira alázatos, hogy a létra egyik foka le is térdel...tavaly kicsit rendbe szedtem, most is úgy van.
Ahogy hagytam. ....mondhat ezeknek bárki bármit, itt más idők járnak.
Magyarul basznak a vendégre, csak a pénze számít, semmi más (román a tulaj, túlcsordult nemzeti öntudattal)
Valahogy feljutok, némi ágat csendben leollózok, jogy valamit lássak.
Megszólal a buttoló. Pár pillanat múlva jön vágtában egy suta, mögötte még egy, majd egy gida...papa sehol.
Pár hívás és fél óra múlva ő is előkerül, de giatalnak tartom, így a puska csendben marad.
A buttolót felváltja egy Faulhaber gidahang, kb. 500 méterre ki is fut egy suta a lekaszált hegyi rétre, de aztán nekilát leglészni.
Az újabb hangokra felém nézelődik, de marad ott.
Már kezd szürkülni, az eső is eseget, sok a felhő...mikor érkezik hozzá egy bak...de milyen bak!
A körülmények ellenére látom, hogy igen derék legény. Fekete a szára, fényesre fentek az ágvégek.
Lekecmergek a létra-torzón és a rossz félszelemet kerülve, igyekszem alájuk vagy 200 méterrel.
Oda is érek, betérdelek egy bokor alá, immáron sokadszor befújom magam riasztóval, mert milliárdnyi a szúnyog (Thermacell otthon maradt a kapkodós pakolásban)
és próbálom a gida hanggal magamra hívni a sutát.
Jön is, de félénken, óvatosan. Mögötte alkalmi vőlegénye, még mindig igen kívánatos fej-ékével.
De messze vannak még a vegyesnek, türelmesen várok (affenét, majd kiesik a szívem a helyéből), és próbálok még keservesebb hangokat küldeni, hátha....
Egyszer csak meredten bámulnak felfelé, mindkettő riasztani kezd, majd egy pillanat alatt eltűnnek.
Kukkerolok veszettül, de mire észreveszem a riadalom okát, addigra sokkal lejjeb van, mint ahol kerestem.
Medve! Nem is kicsi!
Próbál minél lejjebb, a rétegvonalban fújó szél alá kerülni, hogy tisztázza a helyzetet.
Ennek örülök, mert így sokkal jobb, mint ha egyből toronyiránt rontott volna rám.
Velem egy vonalba érve egy mordulással megtorpant.
Ekkor nem volt messzebb 25 méternél.
Két lábra állt és nagyokat szimatolva próbált meglátni, holott a szagom nyilván már elárulta kilétemet.
Köhintettem egyet és bal kezemmel rávertem párat combomra, ami a vízben tocsogó nadrág miatt igen hangos csattanást okozott.
A maci már perdült is neki a hegynek, az erdő peremén még egyszer megállt, felágaskodott és a nagy táv ellenére
pontosan a szemembe nézett...basszus, még akkor is milliméterre tudta, hogy hol vagyok....aztán elnyelte a sűrűség..
A jobb kezem csak ekkor kezdett kiengedni, addig úgy szorítottam a BrnoSuper markolatát, meg is nézem, nem maradt-e a fában ujjlenyomat
Még 3 napot vadászunk, de ha semmi sem történik, az én vadászutam már akkor is teljes sikerrel zárul!
(Nem vagyok gyáva, félős tipus. De az érzés, a tudat, hogy rám is vadászik valaki, .....mit mondjak.....furcsa érzés volt
)
