U.Péter
|
|
« Új üzenet #525 Dátum: 2012. április 06. - 20:14:12 » |
|
Urak, köszönöm! Még sötétben beálltunk egy ismert, száraz tetejű nyárfa közelébe a barátommal, aki nem vadászik, csak gyakran el szokott kísérni. Ketten közel 360 fokot tarthattunk szemmel. A nyárfára szívesen szállnak a varjak-szarkák, ezt már rég kifigyeltem és többször ki is használtam. Most a két szarka jött elsőnek (a közelünkben éjszakáztak valamelyik bokorban, ezért is jó volt még sötétben érkezni) és szerencsémre sikerült mindkettőt meglőni. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve hanyatt fektetve kitettem őket a nyílt területre, a zsombékos fű tetejére, gondolván, hogy a varjakat kicsit be lehet majd csapni velük. Aztán időnként a nyúlsíróval hívtam egy-egy rövidet, ha hallótávolságban varjúkárogást hallottam. Majd minden hívásra jött egy szürke. De kettő-három magától is arra tévedt. Egy sajnos korán észrevett és elfordult, egyet pedig elhibáztam. Olyan 1/4 8 környékén hagytuk el a leshelyet. Öreg kutyám is nagyon élvezte a dolgot, de már ebben is megfájdult a dereka. Hiába, 10 éves elmúlt, ez labradornál nagy kor...
|
|
|
Naplózva
|
"Az olvasás súlyosan károsíthatja a tudatlanságot!"
|
|
|
Silvestris
|
|
« Új üzenet #526 Dátum: 2012. április 06. - 21:43:36 » |
|
Gratulálok Péter! Mindig öröm olvasni a vadászataidról!
|
|
|
Naplózva
|
Erdő az én templomom...
|
|
|
Wipe
|
|
« Új üzenet #527 Dátum: 2012. április 06. - 23:07:38 » |
|
Múlt héten megjött a különengedély a szárnyas kártevőkre. Alig vártam már, hogy kijussak egyik hajnalban. Ma végre sikerült. Úgy gondolom, megérte A jobb csőben 2 mm-es RC Champion Skeet (24 gr), a balban 2,5 mm-es Saga Sporting (28 gr) "dolgozott".
Megérte bizony! Gratulálok Péter! Én és a bátyám még a szalonkák bűvöletében élünk,( egyet nagyon szeretnék az új húszassal elejteni) utána meg jön a bakok figyelése... A vadőreink szerencsére napra készek, de azért én is betettem már a kocsiba a spektívet... Sajnos egyre gyakrabban kimarad nálam a szárnyas kártevők tavaszi gyérítése, de a kevés szabadidő, és lehetőség ellenére, azért amikor csak lehet megpróbálok a "körmükre" nézni. Csak így tovább drusza!
|
|
|
Naplózva
|
A földet nem a szüleinktől örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön!
|
|
|
Marksman
|
|
« Új üzenet #528 Dátum: 2012. április 07. - 02:08:46 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
"és hosszan kígyózó libasorban - útra kél a szafári"
|
|
|
Norbert
|
|
« Új üzenet #529 Dátum: 2012. április 07. - 21:12:12 » |
|
Ez Igen! Szép eredmény! Gratulálok Peti!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Kovi Ádi
|
|
« Új üzenet #530 Dátum: 2012. április 08. - 10:17:30 » |
|
Gratulálok Peti!
|
|
|
Naplózva
|
A vadászat - "Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem..." (Fekete István)
|
|
|
U.Péter
|
|
« Új üzenet #531 Dátum: 2012. április 09. - 11:11:46 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
"Az olvasás súlyosan károsíthatja a tudatlanságot!"
|
|
|
Forend
|
|
« Új üzenet #532 Dátum: 2012. április 10. - 13:31:05 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
Üdv End
|
|
|
godena
|
|
« Új üzenet #533 Dátum: 2012. április 10. - 13:51:25 » |
|
Múlt héten megjött a különengedély a szárnyas kártevőkre. Alig vártam már, hogy kijussak egyik hajnalban. Ma végre sikerült. Úgy gondolom, megérte:
Peti, ha kissé megkésve is, de gratulálok! Nekünk is megjött az engedély. Ezidáig a rókák körmére próbáltam nézni, inkább kevesebb, mint több szerencsével, de nemsokára a varjaké, szarkáké lesznek a hajnalok. Talán Istenes Antit is sikerül kicsalogatnom...
|
|
|
Naplózva
|
"A VADÁSZAT számomra egy életre szóló ösztönös elhivatottság. Alázatos szolgálata erdőnek, vadnak egyaránt" - Bornemisza Péter
|
|
|
U.Péter
|
|
« Új üzenet #534 Dátum: 2012. április 10. - 14:50:08 » |
|
Peti, ha kissé megkésve is, de gratulálok! Nekünk is megjött az engedély. Ezidáig a rókák körmére próbáltam nézni, inkább kevesebb, mint több szerencsével, de nemsokára a varjaké, szarkáké lesznek a hajnalok. Talán Istenes Antit is sikerül kicsalogatnom... Köszönöm! Egy nagy kalappal Nektek is, ha mentek!
|
|
|
Naplózva
|
"Az olvasás súlyosan károsíthatja a tudatlanságot!"
|
|
|
Wipe
|
|
« Új üzenet #535 Dátum: 2012. április 13. - 21:53:25 » |
|
A kis 20-as bemutatkozott ma este. A délutáni őzbakfigyelés után beálltam az egyik kiserdőnk tisztására esti leskelődésre. Kicsit a kíváncsiság is hajtott, látok-e esetleg szalonkát, vagy talán egy bakot, de jöhet róka, vagy dolmányos is... (szeretik ezt az erdőt) A húzás idő elején hang nélkül, komótosan párban érkeztek a madarak. Megvártam míg elég közel érnek, hátha sikerül lőnöm egy szép dublét, de a mozdulatra begyorsítottak és elfordultak így egyre kellett kettőt lőnöm:
|
|
|
Naplózva
|
A földet nem a szüleinktől örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön!
|
|
|
galoscsabus
|
|
« Új üzenet #536 Dátum: 2012. április 14. - 00:14:36 » |
|
A kis 20-as bemutatkozott ma este.
Dániában vagyok, ahol feltűnően sok a dolmányos varnya. Vendéglátónkkal a helyi viszonyokról beszélgettünk ( ) , panaszkodott, hogy évek óta nem lőtt vadfácánt. Kérdem tőle, hogy az nem jutott-e eszükbe, hogy a sok szürke közé kartácsoljanak? Mert ennyi gyászhuszár mellett nincsen az a gondos fácántyúk, amelyik meg tudná védeni a fészkét. Erre szomorúan mondja, hogy sajnos a szürke itt bizony szigorúan védett, mert a zöldek szerint csak a talajlakó pajorokat eszi, így 100%-ban hasznot hajt
|
|
|
Naplózva
|
Vadász vagyok...így egyszerűen.
|
|
|
U.Péter
|
|
« Új üzenet #537 Dátum: 2012. április 14. - 06:53:21 » |
|
A kis 20-as bemutatkozott ma este.
|
|
|
Naplózva
|
"Az olvasás súlyosan károsíthatja a tudatlanságot!"
|
|
|
U.Péter
|
|
« Új üzenet #538 Dátum: 2012. április 14. - 12:33:07 » |
|
A mai csepergős, borult, szeles délelőtt ideálisnak látszott egy kis fészekvizithez. P.Csaba fórumtársunk szakszerűen ugrasztgatta ki a varjakat egymás után, nem volt nagyon nehéz dolgom. A szajkó nem fészekből ugrott, csak későn akart menekülni. Ha így folytatódik, elfogy a kvóta...
|
|
|
Naplózva
|
"Az olvasás súlyosan károsíthatja a tudatlanságot!"
|
|
|
Wipe
|
|
« Új üzenet #539 Dátum: 2012. április 14. - 13:08:16 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
A földet nem a szüleinktől örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön!
|
|
|
|