Sziasztok!
Azért nem kell annyira sárgulni, „csak” az egyiket lőttem én.
Bár lőhettem volna akár mind a kettőt is…
Úgy történt, hogy - mint már annyiszor az elmúlt hetekben - dámok után cserkeltünk hivatásos vadász cimborámmal. Ebben a ~80 hektáros erdőcskében láttunk előző reggel egy nekem való selejt dán-birkát.
(Egy „talpigblázeresújgazdagvadász” után szabadon, aki bejelentkezett ennél a társaságnál, hogy ő itt
dán birkát szeretne lőni.
) Ez a bika egyik oldalon dárdát, másik oldalon hasadt lapátot viselt.
Csak egy fél másodperc választotta el attól, hogy most nem a dám bikás topikba írok. Ugyanis nem lépett át a nyiladékon a tehenek után miközben én már céloztam, hanem hátat fordított és elszaladt.
Szóval a vasárnap reggel is itt talált minket, az éjszaka esett esőnek köszönhetően nesztelenül tudtunk osonni az átázott avaron. Egyszer csak mozgást vettünk észre előttünk ~120m-re. Keresőtávcsővel faggattuk az erdőt a jövevények kilétét illetően. Két állat keresztben halad előttünk kocogva, meg-megállva.
- Dámok?
- Nem, őzek!
Amikor kicsit tisztább részre értek:
- Húúú ’vazzze, ezek sakálok!!! Most már egyértelműen fel lehetett ismerni a „toportyánfírgeket” jellegzetes mozgásukról is.
Lali gyorsan felállította a háromlábú lőbotot, és én célra tartottam a puskát. A fák között haladva a sakálok pont mindig fa takarásában torpantak meg egy-egy pillanatra. A következő belátható részen már görbült a ravaszra az ujjam, amikor kicsúszott a lőbot egyik lába. - Hogy az a ***! De Lali gyorsan korrigált a hibát és a szálkereszt újra követte a vadat. Ekkor társam elengedett egy éles cincogást, mire a elől haladó csikasz odakapta a fejét.
A csendet kettétörte a 9,3-as dörrenése.
A sakál eltűnt. Gyors ismétlés. Hol a másik?
A második rövidfarkú begyújtotta a rakétákat, és mivel nem tudta honnan is jött az „áldás” srégen felénk kezdett futni.
Ekkor megszólalt mellettem Lali: - Lőhetem én a másodikat? Még én se lőttem sakált. (Nála nem volt puska.)
Gondolkodás nélkül a kezébe nyomtam vasat, pedig még nem tudtam, hogy az enyém megvan-e.
A sakál eddigre már csak ~40 méterre volt tőlünk, és Lajos úgy karikára lőtte, ahogy a nyulat illik. A meglőtt vad még forgott egy kicsit, gyorsan kapott még egyet a biztonság kedvéért, ami a bundájának nem tett túl jót.
Az általam meglőttet kerestük egy darabig (persze rossz helyen)
és már a kétségek mardostak, mire végre megtaláltuk. Nem ment az egy centit se. Szépen lapocka mögött találtam el, nem sérült az irhája.
Hááát, az örömünk leírhatatlan volt…
Sokkal jobb volt így, mintha mindkettőt én lőttem volna (főleg ha esetleg el se találom a másodikat).
A képek:
Szép termetes felnőtt sakálok, lehettek vagy 15-16kg tömegűek. A szuka testre egy kicsit még nagyobbnak is hat, a kan -azt lőttem én - feje picit nagyobb.
Ha megkapom a cimborám képeit, majd azt is közzéteszem.
