Igaz kutya nélkül történt, de azért megosztom veletek. A héten egyik este kiültem a szórómra, mivel napok óta semmi mozgás nem volt, úgy döntöttem, disznót fogok lőni ott.
Csodálkoztam, hogy enyhe időben egymást váltották a kondák, őzek, szarvasok, mióta hó és fagy van, azóta semmi.
Igen biztató, egyenletes északi széllel kiültem, ami fél óra múlva kedvezőtlenre fordult számomra. Úgy döntöttem kitartok, mivel volt még két jó lőirány a szórón kívül, ahova jó volt a szelem és igen jó váltók vannak arra. Fél tíz körül nagy zajjal megjelent egy konda, melyből az egyik külön álló disznót kiválasztottam és blattra célozva leadtam a lövést. Előtte volt egy kis hajcihő, mivel az ujjam 2 perc alatt úgy lefagyott-miután levettem a kesztyűt-, hogy nem éreztem vele. Dörzsöltem leheltem, de mire lövésre került a sor, megint ledermedt. Jól rajt voltam a célon, óvatosan próbáltam nyomni az elsütőt és a lövésre a disznó ordított egyet, majd menekülőre fogta. A rálövés helyén húsvér és egy jókora csontdarab.
Úgy döntöttem, reggelre halasztom a keresést. Két kutyás cimborát is felhívtam. Az egyik vidékre ment dolgozni, a másik cégénél ISO audit volt. Csak a hóban bízhattam. Hét órakor kint voltam és a vérnyomot követtem. A közeli szederindásban nem feküdt el, bement egy fenyvesbe, amin keresztül vágott két sebágyat hagyva maga mögött. A vér folyamatosan látható volt. Kétoldali vérzés, sokszor orra bukott, de a fenyvesben lévő sebágyak után átment két árkon és egy sűrű bokorsorba vetette magát. Sajnos a kenések nem túl magasan voltak, ezért biztos voltam az első láblövésben. Itt már 50 méterenként sebágy volt, bizakodásra okot adó vérmennyiséggel. Kétszer nekiindult e vetésnek, de túl hosszúnak ítélhette a táblát és visszatért a nem túl széles bokorsorba, amiben viszont nem érezte biztonságban magát. Harmadszorra elszánta magát, de a vetésen elolvadt a hó, nem tudtam követni. A táblát körülölelő erdő szélét vizsgáltam végig, és ahogy sejtettem, nyílegyenesen átment a vetésen az erdőbe. Itt kezdetben folyamatosan haladt, majd egy árokban kötött ki, ahol sebágyat találtam. Ezután ki az árokból, be az árokba, gyakran elfeküdt. Itt már nagyon bizakodtam, de a szelem nem volt a legjobb. Végül már nem ment le az árokba, gondolom nagy erőfeszítést igényelt, hogy utoljára ki tudjon belőle jönni. Láthatóan szédelgett, gyakran elfeküdt. A dolgomat nehezítette, hogy amerre ment, arra jócskán elolvadt a hó és egy pár méteres szakaszon fél óra elteltével találtam csak meg a helyes irányt. A földön heverő faleveleken hagyta nekem üzenetéül, hogy merre vette végső útját. Kicsit felálltam, egy fához támaszkodtam és pihegtem pár percig, mielőtt folytattam volna a keresést. Egyszer csak észrevettem, hogy a disznó ott fekszik előttem pár méterre a szederindában. Láthatóan nagyon betegen, de még lélegzett. Óvatosan kibiztosítottam és nem, nem az következett, hogy „és akkor megadtam neki a kegyelemlövést”. A disznó valamitől vezérelve felpattant, pedig jó szelem volt irányába, és ott állt velem szemben alig 15 lépésnyire. Mintha egy festményen megörökített pillanat lett volna. Havas erdő, a vadász, aki a fa mögött lapul a puskával, a disznó pedig vele szemben néz a szederindából. Mindamellett, hogy sajnáltam a sebzettet, valami varázslatos pillanat volt ez. Nem sokáig tartott, mert a disznó az árok felé vette az irányt a kefesűrűbe, de mire célra tartottam és a céltávcsőbe néztem, eltűnt, majd egy pillanatra felvillant és én elengedtem a lövést. Láttam, ahogy tovább fut, majd elcsendesedett minden. Pár perc elteltével halkan utána indultam és a rálövéstől kb. 15 méterre ott feküdt az élettelen vad. Előző esti lövésem könyék tájon érte, a mellkason felhasította a bőr, egy centin múlt, hogy nem nyitotta meg a mellkast. Elérte viszont a lábat magasan a másik oldalon is, ez okozta a kétoldali vérzést. A keresés végülis 4 és ¼-ed órán át tartott, a rálövés helyétől a sebzettig 2 km-t tettem meg. Nagy örömmel töltött el, hogy terítékre tudtam hozni, és nem igazából a zsákmányolás miatt, hanem azért, hogy meg tudtam szabadítani a szenvedéseitől. A második lövés a tüdőt érte, ez váltotta meg a szenvedéseitől.
Tisztelet a vadnak!
