Végre megtört a jég...
Még szürkületkor indultunk neki a hegynek. Én egy bozótba frissen vágott cserkészőúton, barátom az alatta félkörívben emelkedő szekérúton. A falu utolsó házai után már szarvasnyomok, disznótúrás. Lassan a hajnalból nappal lesz. A bozótban lassan megyek, de semmi nesz nem hallatszik. A fenyves és a bokros határán inkább csak odaképzelem a nyiladékot. Nekidőlök egy fának, várok egy kicsit. A fenyők törzse közül karácsonyillat kúszik ki a keskeny, tiszta sávra. Nem mozdul semmi, csak a rigók zörgetik a bokrok fagyott ágait. Hideg van, de mire a fenyvesen keresztülcsúszom, és elérem a tölgyest, már túlzásnak érzem a báránybőr mellényt, amit a kabát alá húztam. Itt-ott megállok, hallgatózom. Néha talán ág törik, de valószínűleg csak a túlfeszített figyelem játszik velem. Teljesen kivilágosodik. A mohás kövek puha zöldjére fagyott déren meg-megcsillan már a napsugár. A cserkészút végén találkozunk. Barátom sem látott semmit. Továbbmegyünk a vágásban, aztán a végén megállunk. Vadásztársam lassan elszív egy cigarettát, addig kiokoskodjuk, hogy megmásszuk a bal oldali hegyet, és végigmegyünk a gerincen. Amíg ezen morfondírozunk, mintegy megerősítésként a gerinc felől kanok viaskodásának hangját hozza a szél. Csigalassan, a kidőlt bükkfák között bujkálva mászunk felfelé. Az egyik kidőlt fa gyökere alatt friss disznófekvés. Balról ismételten morognak, visítanak a disznók, de az átláthatatlan dzsungelben nem látunk semmit. Szépen lassan felóvatoskodunk a gerincre, ahol a kövek között friss disznóhullaték. Szobányi területen széttúrt avar, frissen rágott makk. Leguggolunk egy fekvés mellett... még nem hűlt ki. Lassan, kőről kőre lépdelve haladunk előre. A szemből lengedező szél mintha néha disznók szagát hozná, ám ez lehet csak a képzelet is. Megállok. Gyönyörködöm a szomszéd gerinc egy dérbe fagyott facsoportján... aztán szaporázom tovább társam után. Egy kövön billegek, mikor sziszegés ér hozzám: Ott a disznó! Ott a disznó...
Lelépek a kőről egy fa mellé, felveszem a puskát. A céltávcsövön keresztül figyelem, ahogyan három, vörösödő se nem malac, se nem süldő turkál az avarban. Éppen egymás mögött... Így nem lövök! Szépen ki is ballagnak jobbra. Lemondóan sóhajtok. Már megint... mindig túljárnak az eszemen! Hanem, mi az ott? Mozgásra leszek figyelmes. Ott, ahonnét az előbbi disznók távoztak, süldő emelgeti a fejét. Bal oldalát mutatva, elejét szabadon tartva, magasra vágott fejjel figyel. Igazítok a szálkereszten, és kifújom a levegőt. Lassan görbül az ujjam. A golyó a disznót odalökte a kövek közé. Egy halk visítás, eltűnt. Gyorsan ismételek, keresem, ott van! Ott kapál, bal hátsó lábát látom, ahogy egyre erőtlenebbül próbál még egy-egy tétova mozdulatot tenni. Jobbról mély morgás, most hívja a koca a malacokat. Aztán csend. Odaballagunk. Hatalmas az öröm. Kilenc évet vártam első, komolyabb méretű disznómra. Köszönöm!
(Nem terítékfotó, ebben a helyzetben találtunk rá).
Lőtáv: Kb. 50 m.
Lőszer: 8×57, S&B SPCE, 12.7 g.
