Vasárnap délutáni ébresztő !
Ezt szoktuk énekelni esténként a középiskolai kollégiumban.
Valami ilyesmi volt a szövege, már amire emlékszem így 33 év után:
Az én hazám az őserdő, az én anyám egy néger nő,
És ott éltünk az évszázados ősi fák alatt.
Az apám néger földműves, és iskolát ő nem végzett,
De mindig mondta úgy éljek, hogy ember lehessek.
Ah ha.....
A rizsföldeken ültettünk, az apám ment el mellettünk,
Egyszerre csak lövés dördült, apám sóhajtott.
Jöttek akkor a fehérek, és azt mondták, hogy ez nem élet,
És elvittek bennünket az új világ felé.
Ah ha....
Az életem már mit sem ér, hisz fehér szívvel érzek én,
Anyámat már útközben a kutyák megölték.....
Ennyi jött elő, többre nem emlékszem.
