Egy alkalommal elmagyaráztam neki,hogy az evolúció során hogy viszonyult egymáshoz a szarvas és a bükkfa.
A szarvas az erdőben a legtöbb merisztémát a bükkcsemete lerágásából nyerte.Minden évben újra legelte,a fa pedig mindig több oldalhajtást hozott védekezésképpen.Kialakult egy bonsai.Addig addig szélesedett,míg egy évben már kényelmesebb volt a szélső rügyeket legelni,a fa pedig mindig nagyobb asszimilációs felületet szerzett,míg egy évben egyből kinőtt a szarvas szájából.A fa ettől kezdve haladhatott töretlenül felfelé,a szarvas pedig vagy továbbra is csak az alsó rügyeket csipegette,vagy keresett másikat.
Ez azért szerintem is elég meredek elmélet.
Mindketten tudjuk, hogy ez nagy eséllyel nem így zajlott. Meg mondjuk az elődeink által ránk hagyott bükkösök többsége sem olyan formát mutat, mint amit először bonsai-ig rágtak a szarvasok.
Mert nem volt ilyen vadlétszám.
Persze egy ősi állapotban az erdőszerkezet, a táplálékkínálat, meg még egy csomó más dolog is más volt/lehetett, ami miatt nem alakult ki ez a bonsai-ra rágott állapot.
Bonsai-ig rágott csemetét ma is csak ott látunk, ahol kétség kívül túl sok a vad, és ott is csak a felújítások egyes foltjain.
És azért azt ismerjük el, hogy egy bonsai-ig rágott bükkcsemetének kell minimum 15-20(-30) év mire azt az általad említett hajtást ki tudja hozni, ami aztán elindul felfelé. És ez a 15-20(-30) év nagyon sok idő, azalatt ez a csemete már nagyon nagyra is nőhetett volna.
Ezt - úgy gondolom - a "vadászati oldal" nem várhatja az "erdészeti oldal"tól, hogy ilyen veszteséget szó nélkül elnézzen. Azt viszont igen, hogy egy kezelhető mértékű (10-20, max. 30%) minőségi kárért ne szóljon egy szót sem.
Szóval a bonsai-ig rágott csemete az egyik oldala a lónak, az "ircsukkiazutolsódögszarvastis" elmélet pedig a másik.
Az igazság meg - ahogy az lenni szokott - valahol a kettő között van. Csak amíg egy területen az egyik vagy a másik rendszer/elmélet hívei vannak pozícióban, addig nem kell várni hogy megüljünk a ló hátán.
Ahol egyébként meg lehet ülni. Ha akarnak/akarunk.
Csak vadászként el kell fogadni, hogy helyenként tényleg sok a szarvas/őz/disznó, erdészként pedig valamennyi kárt tolerálni kell, mert az hozzá jár az erdőhöz, és attól nem lesz értéktelenebb.
