Szarvasbika

Sziasztok !
Most már rászánom magam az írásra,pedig nekem ez nehezen, és lassan is megy.
Tehát ez is egy elsőbikás történet lesz. Azzal kezdem,hogy a mi területünk nem az-az igazi szarvasos terület, de azért hellyel-közzel ide vált egy- egy kereső bika. Itt 12 éve vadászok, de csak egy ünőt sikerült elejtenem.
2008 09 13. Hiv. vadásszal (Pisti 06 ) beszélgettünk,hogy hová is kéne kiülni , erre Ő azt mondta, hogy már ideje lenne megnéznünk a szarvasokat. Hát akkor tegyünk így .
A 9,3-as barátommal, és a Norbi fiammal mentünk ki egy kisparcellás művelés alatt álló részre, ami egy völgyecskében futó patakkal csatlakozik. A helyeinket elfoglaltuk, mi a dombtetőn a satnya kukoricában fészkeltük be magunkat, ami lenyúlik a náddal szegélyezett patakhoz. Nekiláttunk a holmink kipakolásának, megetettem a Mózert, kezem ügyébe helyezem a keresőt, nézek át a szomszéd oldalba, hát ott az mi lehet, mert ott eddig nem volt az a sötét folt. Keresőn nézem, hát szarvas. Na itt szabadult el a pokol. Próbálom nézni az agancsot de a kép úgy remeg, hogy erről a távolságról sehogy nem bírom leigazolni. Mondom a fiamnak, nézd már Te is mi van a fején erre a válasza : azt hiszed az én kezem nem remeg? Jól nézünk ki. Az látszik innen is, kb. 250m , hogy fiatal bika, de a középág felett nem vagyok tisztába vele. Közelebb kell mennem , mondom a Norbinak, és már nyakamba is a kereső, kezemben az Mózer, és a kukorica szélében kezdtem a dombról belopni a bikát. Először hajlottan guggolva, azután térden, mindezt a szarvas szeme láttára, mert ő a másik oldalban ált , néha csípett a fűből, de inkább engem figyelt. Úgy gondoltam, ha sikerül jó ,ha nem , akkor meg elmegy. De mikor már megtettem 50m akkor már azon agyaltam, hogy ha ennyi sikerült, és még nem ugrott el , akkor észnél kell lennem mert van esélyem szóba állni vele. Ekkor , két sort bementem a kukoricába, de az meg úgy zörgött, hogy valami csuda. Ekkorra már, pedig csak 50m tettem meg, csurom víz voltam a nyelvem felragadt a szájpadláshoz, a zihálásomnál már csak a szívverésem volt hangosabb. Megálltam szusszanni, keresőn figyeltem a bikát , Ő mit egy szobor , figyelt felém. Így nem tudom hogy tudnák anélkül lejutni a nádig ,hogy el ne ugrasszam. No mindegy, gyerünk tovább, még mindig bent a kukoricában. Amikor megálltam, és keresőztem, akkor ő mindig figyelt, de nem volt velem tisztában. A látvány viszont pazar, ahogy ott a domboldalban áll és figyel, az valami csoda, és valóban királyi vad. A szárak előttem össze- vissza vannak dőlve, ezen nem mehetek át a zörgés miatt, megint pihenő, távcsövezés. A bika ekkor oldalt fordult, és az elejével belépett egy akác lombja mögé, így már nem láthatott meg, így kiléptem a kukoricából a szélére és itt már csak 25m volt a célig, amit hajolva semmi idő alatt megtettem. Már az alacsony nád takarásából vehettem szemügyre az agancsot, ami egy dárdás nyolcas. Nagyon megörültem neki. Ekkor már csak azt kellett kitalálni hogy lőjek oda ilyen állapotban, hisz remeg mindenem. Egy vastagabb gaz szára lett kinevezve lőbotnak. A bika bal oldalát mutatva kicsit spiccben felém állt az oldalban csipegetve, oldalán a kis háztető és mikor többé-kevésbé megáll a célon , útjára eresztem a 14,3 Kalapácsfejűt.A távolság kb. 130-150m, jól hallom a becsapódást, a bika elugrik, de innen rosszul becsülöm az irányt, nem a facsoport , hanem a mellette lévő , szintén kukoricába ugrott. Persze ennek csak ½ óra múlva lesz jelentősége, keresésnél. Nézek vissza a Norbi fiam felé, Ő kitárt karokkal kérdőn int. Intek Neki jöjjön le hozzám. Mint kiderült Ő már nem látta, hogy lövés után mi történt, mert az akáclomb Neki már takarta a bikát. Annak nagyon örültem, hogy most itt van velem, átélhette ezt a nem mindennapi vad vadászatát. Telefon a 9,3- barátomnak, hogy mire föl a lövés, Ő meg mondja , hogy ne is telefonáljak a hivatásosnak, mert pont vele beszélt a lövés pillanatában, így egyenes adásban hallotta , még a becsapódást is. Együtt megérkeztek, addig mi átkeltünk a nádon, patakon, én térdig elsüppedve. Megkezdtük a keresést, de nem találtunk semmi jelet. Ugye az én útmutatásom után, a facsoportba beváltást, esetleg kenést kerestünk, hát nem kellett volna. Nem találunk semmit, hát a kedvem rögtön alábbhagyott. Már-már az Isti ment a Pedálkáért (tacskó ) , mert már erősen szürkült, de még teszünk egy kísérletet. Úgy hogy csatárláncba beálltunk a kukoricába, hátha lesz valami jel, így akadtam egy friss nyomra, mellette egy csepp vérre, mellette még több vérre, onnan pedig már egy folyosó volt a kukoricában, ahogy szegény egyre lejjebb szegett fejjel rohant . Hát a folyosó végén, a rálövéstől 30m ott feküdt az első bikám. Hát , még most is izzad írás közben a tenyerem…………. A többiek gratulálnak, Isti hozza az utolsó falatot, töretet, azután kulturáltan , de elvernek. Utána még nézegetem, fogdosom az agancsot, gyönyörködök benne, és nagyon- nagyon örülök.
Így esett az eső bikám története, ha hosszú voltam akkor bocsi

Üdv.r.