Az idei szarvasbőgés jobban kezdődött, mint, ahogy azt vártuk. Annak ellenére, hogy felénk általában csak 20-a után indul meg az igazi bőgés, már szeptember elején hallottam próbálkozásokat. Tavaly csak 25-e után tudtam meglátni az első bőgő bikát, amit aztán sikerült is terítékre hoznom. A mi területünk különösen érdekes szarvas szempontjából. Egész évben, imitt-amott, csak néhány tarvad mutatkozik, aztán augusztusban felszaporodik a rőtvadállományunk. Jönnek a mezőgazdasági terményekre. Kukoricára elsősorban, meg a szálas anyagra is. Tetemes kárt okoznak, de azért van ennek jó oldala is, mivel a bikák is jönnek velük, jó bőgőhelyek és beálló helyek alakulnak ki itt nálunk. Vadkár is van bőven, bár ebben a tekintetben a disznók messze viszik a prímet.
Az idei évben szeptember elején sokat lógtam a szarvasok után. Elsősorban hajnalban, ez kevésbé fáj a családomnak.
Láttam is több bikát. Egyik hajnalon, sőt inkább reggelen –mert elaludtam – az általam remélt bőgőhelyen egy egyedül álló ünőt láttam a távcsőben. Jobbra tőlem égeres, jól alátelepülve, balra 150 méter széles rét és utána szálas erdő. A réten jó pár almafa, azok alatt áll az ünő. Nézem szorgalmasan, sőt a többi, fák alatti részt is, de nem látok semmit. A hajnali rét mintha tejben fürödne és abból állnának ki az almafák.
Néhány perces nézegetés után nemcsak az almafák, hanem egy szarvasagancs két szára is kilátszik a tejszerűen ködös, hajnali párában. A távcsövön keresztül látom, hogy egy kölyökbika áll a köd alatt. Agancsa, bár jégágas- villás tízes, maximum a harmadik. Lehet belőle meg valami itt nálunk. Amíg gusztálom az agancsát, egy szép színes róka keveredik mögéje. Besétál a keresőmbe a bika mögé és utána rövidesen eltűnik. Nem bántom a rókát, nyilván nem ez a kis tízes a főnök a sok tehén között.
Aznap este megint kint ülök és várom a bőgést. Leshelyem nagyon ígéretes. Egy felhagyott almás melletti égeresből várom a szarvasokat. Alig kezd el sötétedni máris látok egy gímborjút a les melletti úton álldogálni. Röviden szöszmötöl, majd megindul az egyik nyári-almafa alá. Míg odaér jól megcélzom és gondolatban meg is lövöm. Kellene a munkatársaimnak egy szarvasborjú, valami rendezvényre, vállalják az állatorvosi vizsgálatokat is, de most valahogy ez nem is jut az eszembe, hiszen a borjú mögött megjelenik egy jóval nagyobb árnyék és elkezd morogni. Bika ért a porondra. Viszonylag világos van még, de nem tudom pontosan megítélni az agancsot. A bika folyton jön-megy, szimatol, bőgni próbál, majd bőg is. A közben kilépő tehenek megállapodnak az almafák alatt és vígan ropogtatják a gyümölcsöt. A világosság egyre jobban fogy és nem bírom kivenni, milyen bika áll előttem. Látszik, egy agancsszerű árnyék a fején, a teste mutatja, hogy nem egy kölyökbika, de igazán nem tiszta a kép. Néhány tízperc eltelte után feljött a hold, elég magas, hogy megállapítsam, a rudli mellett egy koros bika, egy páratlan 12-es áll. 5 kiló körüli agancsa nálunk elsőrendű trófea. Ki is lép keresztbe a ragyogó holdsütésben, de nem bántom. Ráfogom ugyan a puskát, de le is veszem egyből, valahogy olyan egyszerűnek tűnik. A másik meg, hogy nem lövök szarvast éjszaka. Ennyit megérdemel ez a királyi vadunk, bármely feltételekkel is vadászhatunk rá. Úgy gondoltam, hogy megjön ez a tizenkettes rendes lővilágban is.
Másnap este ismét a váltón ültem egy jó kis fedett lesen. Még elfogadható időben megjöttek a szarvasok és kezdték ellepni az almafák alját. Az almák mellett egy szép nagy lucernát is vetettek a gazdák, a szarvas nép nagy örömére.
Kezdem számolni a teheneket, tegnap tizenöten voltak borjastul, de ma már tizenhetet számolok. Lassan ellepik az almafákat. Úgy látszik bővítette a háremét a tizenkettes. Több tehén nem bújik ki a szálasból, de lesem erősen a bikát. Hallatszik, ahogy töri a gyertyán husángokat. Néhány perc után ki is lép az almafák övezte rétre egy bika.
Mikor kilépett, már gyanús volt számomra.
Egy akkora szürke test tolódott ki a rétre, mely legalább kétszer nagyobbnak látszott a mellette álló tehénénél. Fogtam a távcsövet és megremegett a kezemben. A látómezőben egy ősállat állt. Hatalmas bika! Lelógó nyaka mellkasáig ér, rövid agancsa vastagot mutat, kevés ág mellett. Visszarakott öreg bika. Nyilván elverte a hárem eddigi urát. El is felejtem a tizenkettest én is, ez a bika kell nekem….gondoltam.
A szarvasok az almák alatt nem sokat időznek, vonulnak tovább keleti irányba a lucerna felé.
Magam gyorsan lemászok a lesről és igyekszek előre a lucerna mellé. Ez a cca- 4 hektáros lucerna már őzbakvadászat idején is hasznos volt. A környék, majdhogynem összes őze ide járt. Lőttek is rajta a vadásztársak egy bakot.
A megfelelő szél miatt körbe kényszerültem futni az egész környéket. Mire jó széllel a lucerna mellé értem, a rudli már ellepte a zöld legelőt. A tábla mellett egy sor szénabála. A bálák takarásában, kényelmesen a szarvasok közelébe tudok osonni. Az utolsó bála mögött távcsövezem a csapatot és keresem a bikát. Nem nehéz megtalálni, hatalmas teste kirí a tehenek közül. A bika a tábla felső szélén áll és lassan távolodik tőlem. Rövidesen eléri a horizontot és a nyugati égbolton jól kirajzolódnak a körvonalai. Az agancsát mustrálva a kilencszeres Optolyth keresővel, ismét megremeg a kezem.
A bika egy páratlan nyolcas, rövid, de vastag szárakkal, bal oldalán kis villaszerű ág, jobb oldalon a középág felett egy nagy dárda. Hogy teljes legyen a kép, keresztbe áll és belebőg a napnyugtába.
Nem ordít, nem tajtékzik. Egy rövid, de határozott, mordulásba átmenő bőgéssel üzen a teheneknek, hogy itt van. Hihetetlen látvány, ahogy ott áll a bika, feltartott fővel a nyugati égbolt előtt.. Nem hiába, királyi vad a mi gímszarvasunk!
A bálára feltámasztva, remegő kézzel célzom meg, de nem merek lőni, pedig nincs 100 méternél messzebb. Nem tudom, mi van a bika mögött. Valószínű semmi, de lehet, hogy egy piásan eltévedt osztrák, vagy szarvasbőgés hallgatás címen, láda sopronit körbeülő erdőmérnök-hallgatók, vagy egy megkésett lovas…. Mindet megértem már az esti erdőn.
A bika meg is oldja a helyzetet és kisétál a látómezőmből. A tábla ívesen lejt és az alsó oldalára innen nem látok be. Előrébb kellene kúsznom…. Sajnos a lucerna csak alig tíz centis, abban tizenegynéhány felnőtt gím tarvad elől nem tudok elbújni. Nem jutnék előre két métert sem.
A bála mellett – mely mögött kuporgok – van egy trágyakupac, ami cca.30 méter mélyen nyúlik be a lucernatáblába. Amennyiben ez mellett előre tudnék kúszni, lelátnék a tábla aljára is.
A lőboton, keresőn és a puskán kívül lepakolok mindent és átkúszok a trágyakupac mellé. Simán megy. Felemelkedni itt sem tudok, csak kúszva lehet előrehaladni.
Nem egyszerű. A trágya kezd érni, térdem átázik egyből, de csak a puskámra figyelek. A seregnél sem szerettem a laposkúszást, de folyékony lótrágyában ott sem kellett gyakorolni. Itt eszembe sem jutnak ezek a gondolatok. Óvatosan tolom előre a botot, mászok tovább és húzom utánam a puskát. A trágya végén van egy kis szalmakupac, azt nézem ki magamnak végállomásnak. Közben távcsövezek, vagyis szeretnék csak, mivel bepárásodott az egész technika. Törlöm az átizzadt ingemmel, jobb lesz, de nem tökéletes. A szarvasok gyanútlanok, azt látom vele.
A szalmakupachoz érve próbálom kifújni magam. Lepucolom a keresőt és a várakozásnál jobban látok vele.
Előttem az egész csapat, a bika a jobb szélen áll, jó 130 méterre lehet. Húzom magam mellé a puskát, megtöröm, kiveszem a patront, és átnézek a csövön. Rendben van. Egy ilyen kúszás-csúszás után elengedhetetlen az effajta ellenőrzés. A szalmakupacra nem tudok feltámasztani, ahhoz át kellene másznom a kupac tehenek felőli oldalára. Ez nem lenne egy hosszantartó próbálkozás, ezért inkább csinálok egy másik támasztékot a mögöttem lévő, zömében szalma alapú, száraz trágyából. Jól sikerül, szinte süppedős, ahogy rátámasztom a puskát. Gyönyörűen látok mindent, a bika keresztben áll, bőg. Nem rizikózok és megcélzom a közepét. Jön a szokásos rövid gondolatvándorlás, majd megszorítani a puskát és ránehezedni az elhúzásra. A lövés hatalmasat dörren a késői alkonyatba. Mellette jól hallom, ahogy a nagy 18,5 grammos lövedék, csattanva éri el a célját.
A lövés villanása után, a céltávcsőben látom, hogy a bika nem mozdul, hátulját lassan leereszti, majd eldől….. A tarvad, közben felém szalad, itt állnak alig tíz méterre a trágyakupac mellett. Néhány másodpercig tétováznak, majd elindul a vezértehén a nagy kukoricatáblák irányába. Erre mennek minden este, de ma, a csapat legfrissebb ura, nem megy velük.
Várok egy negyedórát és odasétálok a bikához. Melléje érve, ott állok, talpig szarosan és az jár a fejemben, hogy milyen jogon veszem én el egy ilyen tökéletes teremtménynek az életét? Magamnak sem tudok válaszolni, ledőlök a bika mellé és örülök, meg emlékezem. Emlékezem a nagy bikára, mely mellett ülök és emlékezem egy kedves barátomra/főnökömre, ki meghalt és ma volt a búcsúztatója. Nem lehettem ott, mivel a családom beteg tagját szállítottam. Kedves barátom természetszerető ember volt, Ő tudja értékelni azt is, ha csak egy töretet török a számára.
A bika és az Ő tiszteletére duplázok bele a levegőbe.
Nyugodjanak békében mindketten. 2008.09.11.
Üdv a vadásznak!
Trófea súlya 5,3 kg.
Fegyver: Blaser BBF 95 9,3x74R- 5,6x50RM Swarovski 8x50 Habicht
