Kedves Wildheger!
Köszönöm a múltkori képeket a felemás szárú bikákról!
Mostanában ismét végigolvasgatom szabadidőmben a vadászújságaimat (szomorú látni a színvonal süllyedését az elmúlt években - nyilván anyagi okok miatt).
Aztán nagyot néztem, mert az egyik oldalon ott áll Fekete István kezében tartva az említett bika trófeáját...
Gondoltam akkor már felrakom ide a fényképet:
(úgy látom a koszorúk megvannak mindkét oldalon)
Egy történet jutott eszembe a fotót látván:
Egyszer régen, valamikor 1993 környékén, egy borongós tavaszi hétvégén, délelőtt összezizzentünk a haverokkal, és az agancshullásra terelődött (teljesen véletlenül
) a szó. Beszélgettünk beszélgettünk közben nagy viharfelhők gyülekeztek, de egyszer valami azt súgta, valami megérzés féle,
hogy menj el agancsot keresni. Volt egy nagyon hosszú hegyvonulat és annak az oldalán tudtam, hogy egy középkorú bikarudli tartózkodik. Jó messze volt a falutól, gyalog 5-6 vagy több kilométer... Az erdő már enyhén zöldellt, de az egy nagy lábas erdő volt és messze ellehetett látni benne. Volt egy nagy dagonya a hegyoldal közepén. Szóval mondom a haveroknak, hogy elindulok agancsot keresni, megnézek egy helyet. " Hű hát hülye vagy elkap a nagy zivatar az eső, ne menj úgy se találsz...stb
" Én nem hallgattam senkire, haza mentem átöltöztem, esernyőt tettem a tarisznyába és elindultam. Jó két óra volt az út mire odaértem a hegyoldalra. Elindultam rajta és mikor a dagonya fölötti részen oldalaztam a fejem fölött észrevettem, hogy az avarból állnak a gyönyörű hófehér ágvégek, négy is, szépen sorban egymás mellett. A szívem hevesen verni kezdett... Gyönyörködtem egy darabig, aztán elindultam felé, és boldogan felszedtem egy kb. 1,8-2 kg-os balos 6-os, hármas koronás szár volt 5-6 éves bika agancsa, világos barba színű volt...(két ág az avaron feküdt ezért láttam csak négyet) Na gondoltam a párját is megkel találnom ebbe az átlátható lábas erdőbe, szétnéztem minden felé, de nem láttam. Aztán végig mentem a hegyoldalon felül, és visszafelé alul, közben benéztem a nagy dagonyába, ami nem messze volt a nemrég talált agancstól és akkor megláttam, hogy benne van egy agancs. Szerencsére csak a dagonya szélére esett nem a sárba és úgy láttam messziről, hogy a párja a balos hatosnak, mert ez jobbos volt. Egy négyes szár volt és a színe teljesen megegyezett a 6-os száréval az ágvégek kifentsége is kísértetiesen hasonlított a másikra. Mikor közelebb hajoltam és felemeltem az agancsot akkor nagy meglepetés ért ugyanis ez jóval rövidebb agancs volt és 1 kilótól nem volt sokkal több benne. Egyből egymás mellé tettem a két rózsatövet és teljesen megegyezett. A koszorú vastagsága, szélessége a levetési sík, minden klappolt, még az alsó szárvastagság is. De az agancs rövidebb, kisebb volt. Mikor elindultam hazafelé iszonyatos zápor kapott el az ernyő semmit nem ért
. Szóval csurom vizesen értem haza, de nagy boldogsággal mutattam otthon a haveroknak a két agancsot akik tátott szájjal, irigyen néztek ki a fejükből, és a sztorit néha még poénból most is felhozzák... "emléxel, mikor gyerekkorunkban esernyővel indultál el agancsozni...
...de kettőt is hoztál?...stb" A haveroknak akkor fel sem mertem említeni, hogy esetleg párban lehet, de azóta sem tudom, hogy páros volt vagy sem...
Ezt a bikát látva lehet...
