Jónagyot!
Tegnap végre felszabadult a területünk, a fizető vadászvendégek távozását követően "szabad a vásár" a tagok számára is.
Kicsit megkésve tudtam csak kimenni a kedvenc helyemre, ahol két hete 11 disznót láttam egy este, vígan hancúrozni fényes nappal a napraforgó tarlón.
Egy kb. 25 hektáros akácsarjas a vadkamra, a közelben sok álló kukoricával, de a déli oldalán közvetlen mellette tarlóval.
Ide vártam a turkácsokat remélve, hogy idő közben nem sértődtek meg valami zaklatás miatt.
Mikor sétáltam be a leshez (jó mélyen a tarlón keresztül, hogy ne hagyjak árulkodó szagokat a szegélyben), szép "tenyeres-talpas" bika nyomokat is láttam, ami fenemód felkeltette az érdeklődésemet. Mire elhelyezkedtem a lesen, a Nap már lassan a hálósapkája után nyúlt, a távolból pedig innen-onnan gyenge bőgést hozott az erős északi szél.
Nem ültem még fél órát sem, gondolataimba mélyedve, mikor rámtört a szerintem sokak által ismerős "mintha valaki nézne" érzés.
Lassan elfordítottam a fejemet (horizontotn áll a les, nem tanácsos rajta kapkodni, tuti lebukás lenne) és látom ám, hogy mintegy 40 méterre áll egy űnő és meredten bámul felém.
Aztán néha hátrafelé bámészkodva elindult, de mintha már nem engem lesett volna. Akkor már hallottam is az agancs koppanását az ágakon.
Mondanom sem kell, hogy a disznók utáni vágyakozásom egyből szertefoszlott, vérnyomásom a rendesen beszedett reggeli dilibogyó ellenére az egekig szökött.
Már láttam is, hogy hol mozog a lomb, ráadásul a mozgás egyre közelített felém. Aztán elbőgte magát a még láthatatlan agancsár, de bár ne tette volna.
Izgalmam egyből alább hagyott a cérnavékony dünnyögést hallván. Aztán megjelent a hang tulajdonosa is. Puska helyett (bár a fénnyel már hadilábon álltunk) inkább megfogtam a fényképezőt.
Tudom, hogy mindkét oldalon villás mivoltában sokakat lövésre csábított volna, de ha 2 évvel idősebb és 2 kilóval erősebb lenne........nem mondom.
De így inkább letettem róla. Habár van egy sanda gyanúm, hogy nem sok sansza van megérni a február végét.
Rábőgtem egy rendeset, erre beterelte az egyszem tarvadját a tarló közepére és onnan, tisztes távolból válaszolgatott immár nagy mellénnyel
Aztán szépen kisorolt a sűrűből egy nagy koca, három szép malacával és célbavették az egyik tengeri táblát, az erdő szegélye alatt baktatva.
No ezt már nem hagyhattam annyiban és az egyik malacot helybenmarasztottam.
Így végül rendkívül élvezetes este után, kerek élménnyel tértem haza.
