Én meg pontot is teszek!
Innentől minden hozzászólást törlök, ami nem tartozik a témához.
Természetesen az alábbi utánkereséshez normális hangnemben hozzá lehet szólni.
Köszönöm, élek is a lehetőséggel
(eddig nem volt kedvem semmiféle kommenthez, mert nem igazán értettem a kialakult hangulatot
)
A második kutya tanulóként vett részt a keresésben, mint oly sok más növendék kutya, oly sok más alkalommal.
Nem tudom, mire alapozva kérdőjelezi meg bárki egy második kutya részvételét a vérebes munkában, de ezt a tanítási módszert olyan szakemberek csiszolták szinte tökéletesre, mint Bőhm István, Jakab István, Várnai Ferenc, vagy éppen egykori és sajnos néhai mesterünk Tóth Lajos, akinek a tacskókopó hazai bevezetését, elterjedését és vérebbel együttvaló alkalmazásának módszerét köszönhetjük.
A segítő kutyával való vérebmunkának számos előnye is van.
Alaphelyzet, hogy egy véreb beszerzése, tartása, kifogástalan bevezetése igen költséges és pláne időigényes mutatvány.
Ráadásul aki komolyan foglalkozik ezzel az életformával, annak egy időben több (kettő, de akár három) kutya tartása a célszerű, hogy bármilyen nem várt baleset esetén se kelljen megszakítani a folyamatos munkát.
Mert munka az van szépen, erről a gyakorlatlan, képzetlen, bal lábbal kelő, vagy csak egyszerűen hibázó vadásztársaink gondoskodnak szép számban.
Tehát kel egy "csúcs" kutya, amelyik (mint a képeken Attila idősebb vérebje) akkor is helyt tud állni, amikor a tudatlan sebző először csak úgy egyszerűen felugrasztja a bikát az első sebágyból (mert biztosan akkor hiányzott a tanfolyamról, amikor azt a részt vették, hogy miként kell a sebzett vaddal bánni), majd egy gyenge kutyával még egyszer megzavarják szerencsétlen bikát, akinek ha addig nem volt elég baja, akkor még okoztak neki plusz stresszhelyzetet, fájdalmat és rémületet.
Ezen kudarcok után jöhet a tapasztalt (sok száz eredményes kereséssel rendelkező) vérebes, hogy megmutathassa mit tud ő és kutyája.
Az első számú kutya mellett ilyen alkalmakkor célszerű odavinni a már csak kicsit képzetlenebb másodhegedűst, mert olyan dolgok derülnek ki róla munka közben, amikhez nagyon nem elégséges a vonszalékolt szarvasláb. Ezt akkor is fel kell vállalni, ha rejt is némi kockázatot, mert ugyan úgy szerves része a kiképzésnek, mint pl. a jogosítvány megszerzésének a rutinpálya mellett az országúti vezetés.
Jelen esetben is ez történt és azt gondolom, hogy az előtte duplán elbarmolt helyzetből Attila és két kutyája a maximumot kihozták és ha hosszadalmas vezeték- és nem várt időtartamú hajszamunkával is, de végül terítékre hozták a sebzett szarvast.
A hajszáról a fotókat nem ő és a sebző vadász (aki becsülettel végigcsinálta az egész keresést) készítették, hanem a segítő ember, aki rádió utasítások alapján mozog az autóval a területen és közben megfigyeli azokat a helyeket, amiket a keresést végzők nem tudnak szemmel tartani. Ez esetben pedig senki sem gondolta, hogy a bika a faluban fog menedéket keresni.
Aki egy kicsit is ért a vérebezéshez, az szerintem megérti azt amit leírtam, még ha vitatkozik is annak némely részével (azt lehet, sőt kell is, hiszen csak az viszi előbbre a szakmát), aki pedig kizárólag a kötözködésben leli örömét,.....
.......nos számára nincs mit mondanom.
(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy magam is foglalkoztam vérebekkel, a fentebb említett Tóth Lajos mellett nagyon sok tapasztalatra tettem szert és csak egy balul elsült gerincműtét az oka, hogy le kellett mondanom a vadászatnak erről a részéről)
És ha már gímbikás oldalon vagyunk, egy kis témába közvetlenül vágó kiegészítés:
A tegnap estével bezárólag a Gyulaj Zrt. területein 16 gambika került eddig terítékre, a legnagyobb tömegű trófea meghaladja a 11 kg-ot és mellette van pár 10 kg körüli agancs is.
Nagy örömömre a trófeák szemléje során nem találtam egyetlen indokolatlanul korai elejtést sem, amit külön köszönök hivatásos vadász kollégáinknak
!
És a bőgésnek még nincsen vége
!!!!!
