Igen, ő Bella.
Rövid története van. Tegnap reggel apámék területén egy hosszú, bozótos, fás csíkot mozgattam meg, aminek az alján kis patak csörgedezett. Bella szabadon dolgozott előttem, én meg időnként, a tisztább részeken meg-megálltam, és leselkedtem, mert, ha csak kicsit is, de lehetett számítani arra, hogy a róka visszatör. Még a leálláskor egyébként látták is apuék bemenni a komát a hajtásba.
Reálisan egyébként csak szajkóra számítottam, ennek megfelelően 10-es sörét volt a puskában...
Féltávnál a hajtott csíkra merőlegesen egy másik fasor húzódott be a mezőbe. Bella valahol ott szöszmötölt, én meg leguggoltam, hogy jobban belássak a lehajló ágak alá-közé, amikor észrevettem a viszafelé kocogó rókát. Nem is volt messze, de mire "összejöttem" vele és elengedtem a felső csövet, éppen pár szál gaz, csihatag takarásába került, úgyhogy fogalmam sem volt, eltaláltam-e? A következő pillnatban azonban meghallottam a sebzett róka kerregését, amit először majdnem récehápogásnak véltem ???.
Siettem közelebb, hogy a kegyelemlővést megadhassam, és egy pillanatra láttam is felvillanni a gaz mögött, de mire odaértem, teljesen eltűnt. Pedig meglehetősen tiszta volt a terep körülötte.
Szerencsére megérkezett Bella, és lendületből elindult arra, ahonnét a róka jött. Visszahívtam, erre az ellenkező irányban nyomozott pár métert, de látszott rajta, hogy ott nincs semmi. Újból megmutattam neki a vért és ő ismét visszafelé indult, aztán a mező felé kanyarodott (onnét lőttem) és egy akác tövében egyhelyben matatott. Akkor már tudtam, hogy rendben van minden, és a vezényszóra szépen derékon kapva cipelte elő a már kimúlt, öreg, kopott fogú szukát. Talán 15 métert tudott elmenni.
