Boar
Adminisztrátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 16604
|
|
« Új üzenet #5385 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 09:57:31 » |
|
Köszönöm! Sokmindent nem tudok mondani róla mert "szellembak" volt, talán egyszer láttam eddig de lehet, az se Ő volt. Az elejtés helyétől kb. nyolcszáz méterre hajtott ki egy fiatal bakot az akkor még álló gabonából egy ilyesmi formájú bak de csak nagyon rövis időre láttam mert a gabona hónaljig ért(nekem), onnan meg beváltottak az erdőbe. Üzekedésben sokat jártam errefelé, egyszer sem találkoztunk, hívóra sem mozdult. Tegnap szarvas ügyekben akartam körülnézni de a kigondolt helyet beszántották, tökig érő sár volt. Körzeten belül nem sok variálásra volt lehetőség, felültem két tarló közt egy akácsorban levő lesre Ő meg már kint volt de a viharos szél miatt nem hallotta meg, hogy jövök, a les meg félig takarásban van egy körtefa miatt úgyhogy nem is látott. A takarás kicsit megnehezítette az én dolgomat is mert ha felálltam, tökéletesen látszott a bak de ülve csak átsejlett a levelek közt. Állva nagyon mozgott rajt a szálkereszt, ülve bizonytalan volt és nem sokat várhattam mert rohamosan sötétedett. Végül úgy lépett, hogy pont egy "luk" volt a takarásban és tisztán látszott, akkor kapta a lövést.
|
|
|
Naplózva
|
Lassan lépked a fűben a vak zenészek kara. Mondjátok emberek, ez már Európa?
|
|
|
csontmetsző
|
|
« Új üzenet #5386 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 10:13:57 » |
|
Ez igen, nagyon jó bakot sikerült elcsípned, szívből gratulálok Feri! Szeretném látni a trófeát is majd. Gondolom a fogait rég elrágta már. Hasonló agancsszíne van, mint a gumis bankoknak. Általános felétek ez a frankó mélybarna szín?
|
|
|
Naplózva
|
" Majd ha a kép előtt állva szinte érzed a disznó szagát, akkor lesz jó a kép! " - Csergezán Pál -
|
|
|
Erdojaro (Molnár Attila)
|
|
« Új üzenet #5387 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 10:19:54 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
A Vadászat olyan mint a NŐ! Minél több időt töltesz vele, annál jobban rájössz, hogy nem tudsz róla semmit!
|
|
|
Boar
Adminisztrátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 16604
|
|
« Új üzenet #5388 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 10:26:03 » |
|
Hasonló agancsszíne van, mint a gumis bankoknak. Általános felétek ez a frankó mélybarna szín?
Nem jellemző. A közvetlen környékén van több bak is, lövettem is, azok fakóbb színűek.
|
|
|
Naplózva
|
Lassan lépked a fűben a vak zenészek kara. Mondjátok emberek, ez már Európa?
|
|
|
Boar
Adminisztrátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 16604
|
|
« Új üzenet #5389 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 10:27:01 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
Lassan lépked a fűben a vak zenészek kara. Mondjátok emberek, ez már Európa?
|
|
|
Voldi
Adminisztrátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 9530
Piros betűs nagyokos...
|
|
« Új üzenet #5390 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 11:04:59 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
-Voldi, ritka rusnya vagy alsógatyában... -Levegyem?
-"Ha mindenki úgy tesz, ahogy tenni köll, akkor minden úgy lösz, ahogy lenni köll!"
|
|
|
galoscsabus
|
|
« Új üzenet #5391 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 12:16:59 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
Vadász vagyok...így egyszerűen.
|
|
|
Boar
Adminisztrátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 16604
|
|
« Új üzenet #5392 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 13:18:41 » |
|
Szóval az ügy esszenciája és egyben szilárd konklúziója, hogy ciganypina van a dolog mögött.... Akarsz beszélni róla??? Úriember ilyesmiről nem beszél...
|
|
|
Naplózva
|
Lassan lépked a fűben a vak zenészek kara. Mondjátok emberek, ez már Európa?
|
|
|
galoscsabus
|
|
« Új üzenet #5393 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 13:29:32 » |
|
Úriember ilyesmiről nem beszél... Tudtamtudtamtudtamtudtamtudtamtudtamtudtam!!!!!!!!!!!!!!!! Bikavadászat előtt nem kaphatnám meg a címet?
|
|
|
Naplózva
|
Vadász vagyok...így egyszerűen.
|
|
|
Sakac
Globális moderátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 9921
|
|
« Új üzenet #5394 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 14:17:18 » |
|
Tudtamtudtamtudtamtudtamtudtamtudtamtudtam!!!!!!!!!!!!!!!! Bikavadászat előtt nem kaphatnám meg a címet? Googlemaps pont is jó lesz?
|
|
|
Naplózva
|
"Mindenkinek két élete van. De a második csak akkor kezdődik el, ha valaki rájön, hogy csak egy van"
|
|
|
galoscsabus
|
|
« Új üzenet #5395 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 14:24:10 » |
|
Nagyon jó bikának kel lennie ahhoz, hogy Győrbe vagy Abdáig elmenjek miatta!
|
|
|
Naplózva
|
Vadász vagyok...így egyszerűen.
|
|
|
Sakac
Globális moderátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 9921
|
|
« Új üzenet #5396 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 14:39:17 » |
|
Nagyon jó bikának kel lennie ahhoz, hogy Győrbe vagy Abdáig elmenjek miatta! Hááát (jó szerény leszek, benézekk a tükörbe ha már Bika a jegyem ) ha láthatnák célkeresztbe valszeg akkor is bevállalnám.
|
|
|
Naplózva
|
"Mindenkinek két élete van. De a második csak akkor kezdődik el, ha valaki rájön, hogy csak egy van"
|
|
|
J.vadász
|
|
« Új üzenet #5397 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 19:20:26 » |
|
Gratulálok Feri! Igazi vén erdőlakó volt Őkelme! A trófeát én is szívesen megnézném, ha elkészül. Üdv: J. vadász
|
|
|
Naplózva
|
" ...A megbízható embert még az ellensége is tiszteli...A többi szemét, amit elfúj a szél... " (Wass Albert)
|
|
|
HunterDave
|
|
« Új üzenet #5398 Dátum: 2014. Szeptember 02. - 19:29:08 » |
|
Gratulálok Boar!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Forend
|
|
« Új üzenet #5399 Dátum: 2014. Szeptember 03. - 08:37:23 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
Üdv End
|
|
|
|