Így írunk mi...

No, Kedves Mindenki!

Ha minden jól megy, megpróbálkozom az én kis folytatásos "családregényemmel"... :-)
Vannak benne természetesen igazi személyek, igazi történetek, de egy kicsit fel fogom dobni a storyt ... :-)
A kitalált figurák története, a véletlen egybeesésnek köszönhetően akár igaz is lehet, de ez csak tényleg a véletlen műve...
Ha valakit zavar, kérlek benneteket, jelezzétek, természetesen azonnal más irányba viszem el a történetét... :-)

1.

A Kübelwagen megállt, a Sperr-diffi reccsent egyet, de hát ezt mindig így csinálta, mióta Verkman átvette a parancsnoki kocsit Prantnertől.

Szerencsétlen Prantner... Az őrnagy sosem értette, hogy miért olyan fancsali a képe. Panaszkodott folyton, hogy fáj a gyomra... Volt, hogy engedélyt kért megállni, berohant az erdőbe, pár perc múlva előkerült a száját törölgetve.
- Mi a bánatos fészkes fenét csinált, Prantner !? - kérdezte az őrnagy, ingerülten.
- Jelentem, én hánytam... Mondta, megszégyenülve.
- Na, idefigyeljen, ha még egyszer megtudom, hogy este többet ivott a kelleténél és engem kell másnap furikáznia, megfenyíttetem!! Megértette!!- üvöltött az őrnagy.
- Taposson bele, mert már piszkosul elkéstünk a megbeszélésről!! - noszogatta a felettese.
Prantner érezte, hogy megkönnyebbült, de a gyomra továbbra is fájt. Elhatározta, mihelyt visszaérnek a szállásukra, kérni fogja, hogy elmehessen orvoshoz. Másnap így is tett, az őrnagy nagy nehezen elengedte, miután sikerült egy másik katonát találnia, akinek volt jogosítványa.
Aztán 4 nap múlva, Prantnernek csak a halálhírét hallották... A hastífusz nagy úr volt '44 nyarán, Somogyban...

- Verkman, magának kellene egy sofőr-kiképzés, mert tönkre fogja tenni a század egyetlen, még ép kocsiját! Úgy vezet, hogy az ember néha azt hiszi, hogy vallatni viszik! Mi a maga szakmája!? -kérdezte ingerülten az őrnagy.
- Jelentem, otthon dolgoztam, a családi földeken, dohányt termeltünk és aztán leadtuk. Van még egy kisebb erdőnk is, akác mind, ácsolati anyagnak és tűzifának tartjuk. Állatok is vannak, no és a faluban nekem volt először jogosítványom. - mondta némi kajánsággal.
Az őrnagy úgy csinált, mintha nem is érdekelné, ezért erélyesen rászólt: - Még mindig ebben a szaros bádogban ülök, kinyitná végre az ajtót!!
Verkman odasietett a Kübelwagen jobb hátsó ajtaja mellé és kinyitotta. Az őrnagy kilépett a kocsiból, ment úgy 2-3 métert, aztán hányaveti módon odaszólt: - Legalább 4 órát maradok itt Nagyatádon, ha gondolja, menjen haza, látogassa meg a családját, de legkésőbb fél 5-re itt legyen!
- Jelentem alássan, köszönöm, már itt sem vagyok, hozok az őrnagy úrnak egy kis hazait is!! - kiáltott fel, aztán már csak a porfelhő maradt utána, olyan gyorsan elszelelt.
Az őrnagy magában méltatlankodott... - Mondom, hogy tönkre teszi, egyszer úgyis tönkre teszi....

Christoph Drinhaus a Wehrmacht őrnagya, szikár, vékony, viszonylag jóképű, de katonai értelemben már kiégett ember volt. Először a francia fronton teljesített szolgálatot, aztán a keleti frontra került, ahol megkapta a vaskeresztet is. Krimszkajanál már érezte, nem sok esélyük van, de a katona-mentalitása vitte tovább. Senki nem tudja, hogyan került a magyar frontra, sokan feltételezték, hogy visszavonulás közben keveredhetett ide, mikor Jugoszlávia felől megjöttek a menekülő németek... Iskoláiban megtanulta a porosz fegyelmet, ezt meg is követelte, akár vas, vagy vak volt. Jómaga kelet-porosz, beszélik, komoly földekkel bír a családja odahaza, olyan is kering róla, hogy őrgrófi ranggal ajándékozta meg a kelet-porosz választófejedelem a felmenőit még anno...

Verkman olyan gyorsan ment, amilyen gyorsan csak tudott. Szegény kocsi tényleg ereje teljén túl járt már szinte, de azért bírta az utat. Már Lábodon túl járt, elhagyta a nagybajomi elágazást is. Hányszor bevette a dupla "S" kanyart, ami már szinte Mike határát jelentette! Már látszottak a krumpliföldek, érezte az OTTHON felejthetetlen illatát, a dohány levelek édes-kesernyés íze felderengett, ettől mosoly ült a tekintetére.
Aztán a kövesútról egy balos, a Zrínyi utca, aztán a Rákóczi... 26. ITTHON VAGYOK!!!

Az asszonyok és a gyerekek a hátsó udvarban voltak a dohánypajta mellett, éppen a konyhakertet tették rendbe. Verkman leállította a motort, kikapta a 8x57-es Mausert az "anyósülésről" és erősebb léptekkel elindult a családja felé. Keresztül ment a verandán, pár lépcsőn lelépdelt, aztán a hátsó udvarban volt már. Rohanni nem tudott, mert mindig belenyilallt a tüdejébe a fájdalom.
Az a fránya golyó... Még az első nagy világégésben szerezte, alig múlt 18... Éppen, hogy csak nem vitte el a kaszás, azóta betokosodott, de a komolyabb tüdő-igénybevételkor bejelez...

Igen, Verkmanunk nem mai gyerek, 45 évével még azért bevitték, de a tüdejére való tekintettel könnyített szolgálatot kapott, így lehetett sofőr...

Először lánya, Liszka vette észre... - Vater, Vater! - Mutti, Voti hazajött!! Rohant hozzá. - Hansi, Hansi, kiabálta örömmel teli torokból a felesége. A család apraja-nagyja egy kupacban sírt-zokogott, no és persze örült, hogy a ház ÖREGJE megérkezett.
- Liszka, Julika hol van? - kérdezte, és tekintetével az udvart kémlelte, hátha meglátja az 1 éves unokáját.
- Bent alszik, de most már felkeltem, mert aztán este nem fog! - és a lánya már ment is az unokáért.
Felesége szinte levakarhatatlanul ölelte 3/4 éve nem látott férjét, csak a levelekből tudták, hogy jól van.

- Anna, nincsen sok időm, fél 5-re Nagyatádra vissza kell mennem az őrnagyhoz, ha tudsz rakj össze egy kis hazait, de csak akkor, ha van miből! - mondta az asszonynak.
Közben, Liszka a karjában megjelent az álomból felvert unokával...
Julika, májusban múlt egy éves, éppen, hogy járdogált... Igézően szép gyermeki kék szemecskéi, szőkés-barnás kócos hajtincsei és ugyan álmos, de tiszta tekintete nagyon meghatotta öregapját, ki nem röstellett zokogásban kitörni és ismét magához szorítani a családját...
A kislány születésekor még otthon volt, de aztán ő is megkapta a behívóját.

Teltek-múltak a percek, lett hirtelen valamicske ebéd is, előkerültek a szomszédok is szép sorjában.

Fél 4 felé járt az idő, lassan szedelőzködni kellett. Anna összecsomagolt mindent, mit lehetett. Még bor is jutott a pakkba, jól fog jönni a többieknek is, csak az őrnagy nehogy észrevegye...

Egyszer csak, Verkman megkérdezte a lányát: - Liszka, Jóskáról mi hír van?
Csend lett hirtelen. Az asszonyok összenéztek.
Verkman rosszat sejtett. - Na, mondd már lányom, mi van a férjeddel!! - kérdezte kicsit erélyesebben.

Liszka csendesen válaszolt...
- Elfogták az oroszok...

2.
Amikor magához tért, csak azt érezte, hogy szomjas...
A többiek megpróbálták felnyalábolni a porból, nagy nehezen sikerült is, aztán a saját lábára próbált állni, de nem tudott...
Kegyetlenül helyben hagyták...
Telek egy kulacsot nyomott a szájához, abból próbált egy kis éltető vizet csorgatni a szájába, némi sikerrel...

Nem tudni pontosan, hogy miért, de az oroszok nagyon eltángálták a gyűjtőlágerben, Bosnyák állítja, hogy a tájoló miatt volt az egész, mert nem ketyegett...

-Böhm, maga honnan jött!? - kérdezte az utász század parancsnoka, Allaga főhadnagy.
-Alázatosan jelentem, Mikéből. Somogyban van, egy kicsi falu. Nem messze Kaposvártól.
-Aztán mivel keresi a kenyerét? - kérdezte a főhadnagy.
-Ács vagyok, de sok mindent csináltam már. - mondta Böhm.
-Na persze... A maga 19 évével egy világot látott sok-sok tapasztalattal megáldott emberrel állok szemben, ugye!?? - Mondta kajánul a parancsnok.
-Jelentem én voltam már a Schomsich Gróféknál kocsis, lovász, de én csináltam a mikei templomnak a tornyát is, de kölyök koromban a vadászatokon is részt vettem, aztán egyszer a Gróf megkért, hogy segítsek neki a dámos kert bekerítésében is.

Allaga megpördült, és vissza lépett Böhmhöz.

-Maga ott volt, amikor készült a lábodi dámos kert!???
-Jelentem annak a kertnek semmi köze Lábodhoz, az Mikében van, a Gróf úr Tamásiból hozta a szarvasokat, valahonnan Tolnából, szóval nem hazai az állomány.
-Gyulajról, édes fiam, Gyulajról! -mondta a főhadnagy.
-És tetszik-e a vadászat, Böhm? - kérdezte a parancsnok.

Böhm erre nem tudott mit válaszolni...
Persze, hogy tetszett...
Eszébe jutottak a régi emlékek...
Kölykök voltak... Srubliccsal, aztán a cigány Orsóssal mentek ki este a gróf földjeire rapsickodni... Mindig volt nyúl, fácán, néha előkerült egy őz is...
De tudták, hol a határ, no meg a Gróf is tudta nagyon jól...
Nem hiába kérte meg a 3 kölyköt, hogy segítsenek neki... A 3 siheder boldog volt, dicsekedtek mindenhol, hogy őket a Gróf alkalmazza, mint erdőkerülőt és vadőrt... Persze... Így kell kihúzni a vipera méregfogát... Rablóból, pandúr...

Allaga nem hiába perdült bissza Böhmhöz...
Élete volt a vadászat, és a fegyverek...
-Fogunk mi még a vadakról beszélni, nagyon úgy érzem! - mondta Böhmnek. Mélyen a szemébe nézett, megrántotta a derékövét, aztán a felsorakozott állomány előtt továbbment...

Aztán megállt egy másik fiatal előtt.
-Hát, édes fiam, magát honnan szalasztotta a Jó Isten ide, a bajai vasúti híd alá, ahol az utolsó királyunk mondott legutóbb beszédet!?
-Jelentem alássan, Telek Péter vagyok,a Zselici dombok közül érkeztem, szintén Somogyból!
-És aztán elárulod-e, hogy mivel foglalkozol!?
-Jelentem alássan, én is fával, mint a Böhm, no és a vadászat tőlem sem áll messze!
-Az anyátok keservit! Itt a végére kiderül, hogy mindenki vadászgat, csak én nem tudtam a háború miatt lőni, egy normális őzbakot! -kiáltott fel a főhadnagy.

Allaga, bajai családból származott. Igazi lokálpatrióta családból... A család zömével kézműves volt, így a kis Anti sem maradt ki a fémek megmunkálásának a sorából...
Hamar megszerette a vasat, tetszett neki, ahogyan a makacs acél megtörik a keze alatt, ahogyan az akarata érvényesül a fém felett...
No, meg aztán, hamar híre ment a városban, nem kell Szegedig elszaladni a vadászoknak, ha valamit kellene reparálni a fegyvereken, mert az Ánti majd mögcsinyálja...
A háború kezdetekor már volt egy kicsi műhelye is. Persze, az Öreg ezt nem tartotta rendes szakmának, így Allaga a gimnázium után kénytelen volt katonának állani,mert az Öreg ebben látta a jövőt...

Főhadnagyunk így lett a bajai utászok parancsnoka...

Ahogyan Böhmnek, úgy Teleknek sem kívánkozott a katonásdi...
Volt nekik jobb dolguk is... Mind a kettőnek már volt felesége, Böhm ráadásul úgy jött el, hogy csak azt tudta, hogy Liszka gyereket vár... Aztán egyszer még kapott egy sürgönyt, hogy lánya született...

Kaposváron, a sorozáson találkoztak, ott köttetett az a barátság, amiről még senki sem tudta, hogy a 3 ember élete komolyan összekapcsolódik majd. Egyszerű katona barátságnak indult. Telek, Zselickislakról, Böhm, Mikéből, Bosnyák, Lábodról érkezett. Hamar kiderítették egymásról, hogy majdnem földiek, no, meg, hogy a vadászat ősi és elemi ösztöne mindhármukban benne lakozik...

Böhm, egyszerű ács volt. A családban mindenkinek kellett valami komolyabb mesterséget tanulnia... Apja, Johann, azzal magyarázta a kis Josephnek, hogy már az ő apja is azzal magyarázta, hogy mért kell valamit tanulni, mert még magának Ferenc Jóskának is volt rendes szakmája, -bútorasztalos- , mert hát mikor majd kivágjuk a magyar trónbul, tudjon magának ágyat eszkábálni. Amúgy a család a földből élt, volt szőlő, termeltek dohányt is, mint Verkmanék, de Mikében nem volt család, kinek ne lett volna egy komolyabb dohányföldje. Aztán ott volt még a krumplis... Böhm ezt szerette a legjobban, kölyök korában órákat töltött kinnt az "Erdapfelesben", ahogyan Szantner Goßmutti hívta... No, persze, a krumlis vonzó volt a fácánoknak is, az a sok krumplibogár, finom csemegének számított... Amikor, egyszer 4 kakassal jött haza,az apja, Johann, nem tudta, hogy dicsérje, vagy szidja a kölyköt... Leültette, megbeszélte vele a dolgot, de a kis Josephnek az egyik fülén be, a másikon ki...
Aztán, mikor már egy őz került elő, a borotvakés fenőbőr is lekerült a helyéről...
Sokáig semmi sem használt...
Vasárnap a templomban, Szantner Goßmutti, a kötelező imába már belefoglalta a gyerek nevét is, hogy csak el ne kapják a cimboráival, mert annak nem lesz jó vége...

Aztán a Grófnak egyszer szólak...
Akkor már Böhm, úgy 14 felé járt, kezdett konyítani egy jó pár dologhoz, stikában bagózott, már a törkölyt is megkóstolta...
Egyszer a 3 cimbora, Böhm, a Stublics Ádi, no és persze a cigány Orsós, pirkadatkor kimentek a Csökli út mellé, hogy megnézzék az éjszakai hurkozás eredményét...
Volt is eredmény... A fácántoll helyett, a kakastollak kerültek elő, no, meg a hozzájuk tartozó csendőrök...
A 3 jómadarat nagyon gyorsan előállították a kastélyban. Vagy 3 órát álltak a Gróf szobaajtaja előtt, közben a birtok vaskapuja előtt, már a 3 család is ott sivalkodott, hogy aztán mi lesz a disznófülüekkel...
Hamar végigszaladt a hír, hogy amit már mindenki tudott, az most beteljesedett...

A Gróf frissen borotváltan, lépett ki a vastag tölgyfa ajtó mögül, majd megállt a briganti banda előtt. A tekintete olyan volt, mint egy feldúlt bikáé... A 3 gyerek ijedtében hátra akart lépni, de a csendőrök nem nagyon engedték...
-No, édes gyermekeim, melyikőtök a kapitány? - kérdezte a Gróf.
Egyszer csak Böhm, előre lépett, felnézett a Grófra, de a tekintetén látszott, hogy fél...
-No, édes fiam, aztán mennyit loptatok eddig?
-Nem tudom, Tekintetes Gróf úr, de sokat...
-No, akkor a büntetés is sok lesz...

A 3 kölyök lelki szeme előtt már látszott a börtön, a vas bilincseket hallották csörögni...
-Gondolom, apátok megtanított benneteket ásni, ugye? -kérdezte a Gróf.
-Merthogy, ásni fogtok, méghozzá, sokat!!!!
A betyárok nem értették a dolgot...
-Most fogok körbekeríttetni egy komolyabb részt a birtokon, ahol dámos kertet fogok csinálni! Sok szép akác oszlopot fogtok leásni, ez lesz a büntetésetek!
A 3 gyerek fellélegzett... Ásni csak tudnak...
-Holnap reggel 5-kor itt legyetek, majd akkor a jószágigazgató elmond mindent! Fizetés nincs, azt már előre elszámoltátok! Holnap majd kiderül, hogy mennyi időre lesztek befogva! Na, kifelé, taknyosok!!!!
Puskagolyó nem megy olyan gyorsan, ahogyan a 3 kölyök rohant ki a kastélyból...
Persze, otthon azért a történetnek volt egy kis fizikai folytatása... :-)))))

A Grófnak csak lányai voltak... Hiányzott a családból, aki továbbviszi a Schomsich nevet... Bizonyos szinten tetszett a Grófnak a 3 legény, főleg, hogy nem simliskedtek, bevallottak mindent... Tetszett neki az életre valóságuk, a fizikai kondíciójuk, bátorságuk...
Eszébe jutott, mikor ő is ilyen kölyök volt, mikor az apja puskáját kiemelte, a vitrinből, aztán amikor büszkén hazaállított élete első őzével...
Az Ausztiából hozott vadászmester a haját tépte, az öreg Schomsich üvöltött, és nem győzte elmagyarázni, hogy a vadászat nem arról szól, hogy kimegyek a birtokra, aztán ami mozog, azt hozom a konyhára...
Pedig tudhatta, már mindezt, hiszen 5-6 éves lehetett, mikor az apja elöször kivitte vadászni...
Benne is meg volt az a fajta belső zsigerből jövő vadászat, ami a 3 fiúban...
Ezért is nem kaptak komolyabb büntetést, mert a fenyítéssel, nem lehet elérni semmit, hosszú távon... A faluban pedig mindenki úgy ismerte, hogy az igazságérzete, jól működik...

Folytatjuk...