Viktor!
Be tudnád ide emelni, a Vtv/Vhr hatályos szakszát a krotáliára, annak használatára vonatkozóan?
Persze:
Vtv. "57. § (1) A jogosult vadászterületén évente az éves vadgazdálkodási tervben meghatározott fajú és darabszámú vadat ejthet, illetőleg foghat el. A vadászati hatóság az éves vadgazdálkodási tervben meghatározott darabszámú, az elejtett vad megjelölésére alkalmas, sorszámmal ellátott azonosítót (a továbbiakban: azonosítójel) bocsát a jogosult részére. Az azonosítóért a miniszter által rendeletben megállapított összegű díjat kell fizetni.
(2) A vadász a jogosult által rendelkezésére bocsátott azonosítójellel köteles a gímszarvast, a dámszarvast, a muflont, a vaddisznót és az őzet - a vad elejtését, elfogását követően haladéktalanul - megjelölni. A jogosult az azonosítóval ellátott vad feletti rendelkezési jogot csak azt követően szerzi meg, ha a vadász az elejtett vad azonosítójának sorszámát, fácán és nyúl elejtése esetén az elejtett vad darabszámát az egyéni lőjegyzékbe, ragadozó madárral vadászó az egyéni zsákmányjegyzékbe (a továbbiakban együtt: egyéni lőjegyzék) is bevezeti.
(3) A vad jelölésének szabályait a miniszter rendeletben állapítja meg.
71. § ((3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakon kívül a vadászat rendje megsértésének minősül, ha a vadász megsérti az azonosító jel használatára vonatkozó, a törvényben, illetve külön jogszabályban meghatározott rendelkezéseket.
83. § (1) A vadászati hatóság határozata alapján vadgazdálkodási bírságot köteles fizetni a jogosult akkor, ha (...)
(4) Az (1) bekezdés g) pontja szerint a vadgazdálkodási szabályok megsértésének minősül, ha a jogosult:
a) nem veszi át a vadászati hatóságtól az azonosító jeleket, illetve nem készíti el a felhasználásukra vonatkozó részletes szabályokat, a vadászévre kiadott azonosító jelek felhasználásáról határidőben nem számol el a vadászati hatóságnak, vagy a jogosultság megszűnését követő 15. napig az azonosító jelekkel nem számol el, és a társas, egyéni vadászati naplót, teríték-nyilvántartást, valamint a hivatásos vadász szolgálati naplóját nem adja le a vadászati hatóságnak;"
Vhr."43. § (1) Az azonosítójel az 1. § a) pontjában felsorolt vadfajok megjelölésre szolgáló sorszámozott, egyszerhasználatos zárású műanyag szalag. Az azonosítójeleket a vadászati hatóság az éves vadgazdálkodási terv jóváhagyásakor, a vadászatra jogosult igényének megfelelő darabszámban adja ki. Az azonosítójelek kizárólag a jogosult vadászterületén és az éves vadgazdálkodási tervben hasznosításra jóváhagyott vadmennyiség mértékéig használhatók fel, figyelemmel a (3) bekezdésben foglaltakra is. A jogosult a kiadott azonosítójelek felhasználásáról a következő vadászévre szóló igényével egyidejűleg -, illetve ellenőrzés során a vadászati hatóság felhívására - köteles tételesen elszámolni. A jogosultnál lévő, fel nem használt azonosítójelek érvényességét a vadászati hatóság a következő vadászévre meghosszabbíthatja.
(2) Az azonosítójelet a nagyvad hátsó lábán a csánk fölött - a horgasinat (Achilles-ín) befoglalóan - a nagyvad birtokbavételét követően azonnal be kell helyezni. A vad elszállítását csak azonosítójellel történt megjelölését követően szabad megkezdeni.
(3) Az élő vad vadászterületről történő befogása és szállítása, illetve a vadaskerti telepítés céljából történő befogás esetén az azonosítójelet annak érvénytelenítésével kell felhasználni. Az így használt azonosítójel a szállítás egyéb okmányai mellett a rendeltetés helyéig kíséri a befogott vadat.
(4) Az azonosítójel díja darabonként száz forint, amit a külön jogszabályban foglaltak szerint a 10032000-01031654-00000000 számú Vadgazdálkodási bevételek központi kincstári számla javára, a vadászati hatóság által meghatározott módon készpénzben, készpénz-átutalási megbízáson vagy átutalással kell teljesíteni.
44. § (1) A jogosult az azonosítójelek használatának részletes szabályait a helyi szabályzatban köteles megállapítani, és első alkalommal azt az éves vadgazdálkodási terv mellékleteként a vadászati hatósághoz be kell nyújtani."