Ilyenkor áldom az eszemet, hogy anno három havi vadőrség után más pályát választottam!
Én cseppet sem bánom.
Olyan életem lehetett, amilyenről nagyon sokan csak irigykedve álmodoznak, benne minden jóval és némi rosszal egyaránt.
Még azt a nőt is sikerült megtalálnom magam mellé, aki ezt a negatív oldalt is elviselte, még ha nem is volt mindig neki egyszerű.
Számos Karácsony ment le úgy, hogy mások már túl voltak az ajándékok bontásán és készültek befalni a töltött káposztájukat, amikor én még csak
éppen hazaértem, véresen, mocskosan, hulla fáradtan, aztán másnap és harmadnap is a munka volt a jussom, de sok szilveszteri vigasságról is le kellett
lépnünk pezsgőbontás után, mert Újév napján reggel 7-kor már találkozó volt az év első hajtásához.
És a terepi éveim alatt soha nem tudtam előre tervezni sem nyári szabadságot, sem bevásárlást, sem családlátogatást,
mert egy protokoll területen csak hivatalosan, papíron létezett a szabadságolás intézménye.
Kaptam 4 gerincsérvet, aranyeret, térd és csípő ízület kopást és operációkat, lyme kórt és vadrühöt is gazdagon, mellé bónuszként a füleim is tönkre mentek a rengeteg lövéstől.
De ez mind semmi ahhoz képest, ami öröm és siker ért ez alatt az idő alatt.
Hihetetlenül sokat vadásztam, közte rengeteg vadászvendéget kísérhettem, fantasztikus embereket ismerhettem meg.
A természetben töltött idő alatt rengeteget tanultam, sőt még arra is rájöttem, hogy milyen keveset tudunk mi a körülöttünk lévő világról.
De sajnos tudomásul kell vennem, hogy mindezekért a boltban nem adnak egy deka kenyeret sem.
Döntenem kellett, amihez figyelembe kellett vennem az egyetemista és gimnazista gyerekeim jövőjét...és kicsit már a sajátomat is.
Maholnap betöltöm az 50-et, ez az utolsó esélyem, hogy jelentőset változtassak az életemen, sőt arra is, hogy végre magamra is gondolva keressek egy kis pénzt.
Mert bármilyen hihetetlen (és ezért már többen lemarháztak), az állami szférában eltöltött évtizedek alatt nem loptam össze magamnak nemhogy egy szuper nyaralóra, vagy
luxusterepjáróra, de még csak egy kisebb városi lakásra valót (ahogyan azt jó pár "kollégám" megtette erdész és vadász vonalon, jól tudom
), vagy vastagabb bankszámlát sem.
De ez sem zavar, legalább nyugodtan alszom minden éjjel.
De sajnos a havi megalázó nettó fizetés, és mellé a napi 10-12 óra munka-elvárás mellett nem engedhetem meg sem magamnak, sem a családom felé nem korrekt az a luxus, hogy
apa hobbiból dolgozik, köszöni szépen jól érzi magát a bőrében, de a mellékjövedelme nélkül éhendöglene a család.
Így mostantól minden időmet és energiámat az igazságügyi szakértői munka veszi fel úgy, hogy mellette végre lesz szabad időm is, amivel azt kezdek, amit csak akarok.
Nem azért akarok élni, hogy dolgozzam, hanem végre azért szeretnék dolgozni, hogy éljünk is.
Azt gondolom, hogy nagyon sokan sokkal nagyobb bajban vannak nálam, akiknek nincs mihez nyúlniuk a hivatásukból származó jövedelmük mellett.
És ha nincs külső segítség, akár a család részéről, akár valami olyan mellékes, ami mellett még a hivatásos vadászi munkára is marad elegendő idő, akkor nem sok válszatása marad
egy vadőrnek: vagy elkezd lponi, vagy pálya-elhagyó lesz.
persze mindig lesznek olyan igénytelen és /vagy korrupt vadásztársasági vezetők, akiket az sem fog zavarni, ha a vadőr nem a területen van, mert addig sem lát és hall semmit,
de bízom abban, hogy ezeknek a bűnözőknek is le fog egyszer áldozni.
A továbbiakban is a vadászat mellett fogok élni, megpróbálom az elmúlt majd 30 évem minden tapasztalatával segíteni a magyar vadgazdálkodást,
de legalább akkora elánnal vetem bele magam a mezőgazdaság/vadgazdálkodás/erdőgazdálkodás hármasfogatának és közös problémáinak megoldásába is,
mert ha ezen a téren nem lesz egyszer végre rend az országban, akkor hamarosan elfelejthetjük a nagy magyar vadgazdálkodásunkat.
A szakértői, kárbecslői munkában a jelmondatom: Nekem úgy kell dolgoznom, hogy az eredménnyel egyik fél se legyen elégedett. Mert akkor járunk legközelebb a valósághoz.
