Üdv!
1.
És ha van valami jó recepted kemencében való sütéshez akkor azt is megoszthatnád velünk.
Ez is kemencés, ráadásul itt van a receptek között:
Csanakfalui részeges csülök
Hozzávalók 5-6 főre:
2 db sertés hátsó csülök
só
fokhagymakrém
csípős pirosarany
bors
mustár
kömény
majoranna
fél liter száraz fehérbor
1 üveg sör
A hátsó csánkot 5 darabra vágjuk fel, a szárkapocscsontot bennhagyjuk a húsban, csal a sípcsontot vesszük ki. Besózzuk és negyed óráig állni hagyjuk a húst, ezalatt elkészíthetjük a fűszerkeveréket, amely egy evőkanál csípős Piros Aranyból, egy evőkanál mustárból és ugyanennyi fokhagymakrémből áll. Ha túl sűrűnek találjuk, a pépet, vízzel higíthatjuk. A fűszerpépet ecsettel vékonyan felvisszük a hús egész felületére, így a rászórandó fűszer könnyebben megragad a hús felületén. Borssal, majorannával és a frissen aprított köménnyel szórjuk meg a csülökdarabokat. A befűszerezett hús alá egy pohár vizet öntünk a tepsibe, amit lefóliázunk, s úgy helyezzük a kemencébe. Egy óra múlva ha a víz már elpárolgott, fél liter száraz fehérbort öntünk alá. Két óra múlva, ha már a bor is elpárolgott és a hús is megpuhult, akkor a fóliát levesszük, s felrázott sörrel lespricceljük a csülökdarabokat. Ezután fokozottabban figyeljük a húst, kb. fél óra múlva szépen megpirul a hús felülete. Természetesen otthoni gázsütőben is elkészíthető az étel, viszont tartsuk szem előtt, hogy lacsonyabb hőmérsékleten lassú sütést igényel a hús, hogy legyen ideje megpuhulni. Csípős vegyes savanyúság, puha házikenyér illik hozzá.