Mivel ezt írtad a reményem icipicit méghalványabb, a gímszarvas jövőjével kapcsolatban...
Egyszer azt mondta nekem egy idősebb, bölcs, természet szerető vadász ember, hogy mutasd a tapasztalataid, hagy tanuljanak mások is, főleg a fiatalok. Remélem a fiataloknak tudtam picit segíteni, pár új dolgot mutatni ezen a téren is. Közel 30 év alatt keményen és megszállottan szívtam magamba az ismereteket, rengeteg pénzembe időmbe került, hogy tanulmányozhattam a gímszarvas agancsait. De örülök neki, hogy volt lehetőségem, mert mindezt szívvel lélekkel és hobbiból, szórakozásból tettem. Azok a tapasztalt vadászemberek, akik a hosszú évek során segítettek felkutatni az agancsokat, megbeszélni, lefotózni, nem hazugok, és értik a dolgukat, de te most meghazudtoltad őket! Kétségbe vonod az állításaink! Ez szomorú!
Én inkább ezúton mondanék köszönetet nekik, hogy fotózhattam, hogy megosztották velem tapasztalataikat, hogy segíthettük egymást minden téren! Bármilyen szarul is áll a mai gímszarvas állomány helyzete, megnyugvással tölt el, hogy vannak nagyon jó vadász szakemberek is, nem csak olyanok akik állandóan kételkednek, kétségbe vonnak minden rajtuk kívül létezőt, és önfejűen rohannak az alagút sötét vége felé! Örömmel tapasztaltam, hogy ezen a fórumon is többségében a vadat, természetet szerető emberekkel találkoztam, akik értik a dolgukat, szeretik amit csinálnak, és még "nem fásultak el", reálisan mérlegelnek, Ők sokat tehetnének, (a maguk módján) tesznek a gímszarvas jövője érdekében, a saját érdekünkben!
ui: úgy látom, gondolom, ("tudom?"), hogy még arra a "messzi" Dunántúlon sem szaladgálnak kettesével a totál egyforma agancsú 10 kiló fölötti bikák, nem még erre, svferi (UTÓDOD
) csak szeretné... (?) (nem tudom...
én igen!)
Kedves Alagútmániás ELACCC!
Értékelem a jó szándékodat,de szeretném,ha ezt kis kezed mutatóujjának lefordítása nélkül tennéd!
Mint írtam,legalább olyan régen foglalkozom a gímszarvassal,mint Te.
Szakmaválasztásomat gyerekkori élmények erősítették meg.Említettem már,,nem tudtam a nagy elődök szarvastípus meghatározásaiban nem tudtam eligazodni.Ezért foglalkoztat a kérdés már negyven éve.
Megfigyeléseimet egy másik,mások által kezdeményezett rendszerezésbe próbálom beépíteni és továbbfejleszteni.
Azt,hogy jó úton járok-e,Forsterh és Karácsony Karl barátaim másképp látják.
Én látok az agancsokban olyan bélyegeket,melyeket az eddig általad írtak alapján úgy gondolom,hogy Te nem látod,ezért más a véleményünk.Amíg észrevételeimet nem rendszereztem,addig csak egyszerűen ,indoklás nélkül cáfolok.Gondolataimat nem akarom magammal vinni a sírba,szándékomban áll nyomtatott formában itt hagyni.
Addig is kérjük fel Karl barátunkat ítélkezésre,mert ő a fórumosok egyik legtapasztaltabbjainak egyike és mellette ismeri részben az én szemléletemet.
Visszatérve a kettővel előbbi hozzászólásodhoz,a kezedben tartott kis agancs egy egészen más típus képviselője.Jó élőhelyre kerülve a terítéken levő aranyérmes szintet érne el,a kis középágú,amit a kezedben tartasz pedig elérné a 120 CIC pontot.