Szia!
1982 áprilisában (12 évesen, de már ifjúsági jeggyel) kaptam meg a horgászengedélyemet, azóta aktívan pecázok.
Én kicsit, (de nem sokkal!), régebben kezdtem. Hatvanháromban már a snecik ádáz ellenfele és falója voltam.
Apai ágon Fülöpszállási „kölök” vagyok, tavasztól-őszig, a Csatorna „nevelt”. Édesapám is horgász volt /most még jobban az!/, de az igazi fertőzést nagybátyámtól kaptam.
Ő, mondhatni elvetemült horgász volt. Féltettek Tőle szüleim, én meg annál jobban szerettem vele járni.
Tíz évesen, nagyapám akácfapedálos kerékárján, igaz még váz alatt, jártam a vizeket, sokszor, fentebb említett nagybátyám húzott ki a Kígyósra, ütött, kopott Danuviájával.
Én még hajtogattam gombostűből horgot, igaz a jellemző már nem ez volt, szüleimnek azért futotta már igazi horogra, damylra. Viszont a bambusz bot gyűrűinek kötése minden évkezdés ünnepe volt, úgy bandázsoltam, hogy csak, na.
Aztán akkoriban kétszer is szüneteltettem a horgászatot, és mindkétszer a vadászat miatt. Elsőként, mikor szentül a fejembe vettem, hogy nekem a hivatásos vadászi szakma a lételemem. El is végeztem minden akkoriban lehetséges iskolát, be is adtam pályázataimat a környező vadásztársaságokhoz.
Jött azonban a lehetőség, a lehető, legnemesebb vadra vadászni, ami alapjában forgatta fel addigi elképzeléseimet.
El kellett fogadnom, hogy Hozzá…, a Nőhöz, semmi nem hasonlítható. Nem mondom, hogy gyors családalapító voltam, de azért a nyolcvanas évek közepére csak megállapodtam, és elkezdtem újra horgászni.
Először én is az apróhal felé tendáltam, próbálkoztam a versenyhorgászattal is. /Nem szerettem meg./
Jöttek a komolyabb jószágok…, egy időben, (nem kicsit nagyképűen), kikiáltottam magam amur vadásznak. Azért jöttek az eredmények is, a legnagyobb 27 kilós volt.
Jöttek mondjuk szép pontyok is, de ez a hal fajta soha nem ragadott meg különösebben, kivéve a hallét...
Egy szebb példány pici lányommal:
Aztán egyszer akasztottam egy bajuszost, onnantól kezdve teljesen a rabja lettem, mai napig is szinte csak Rájuk horgászom. (vagy inkább vadászom.)
Néhány komolyabb darab az elmúlt évekből:
Persze azért horgászom "konyhára" is imádjuk a halat, ma is felpucoltam egy bő ötös amurt.
Ami engem ma is némileg a horgászat felé "terel" kissé, az az érzés, hogy a "győzelem" után, még van lehetőségem dönteni áldozatom sorsa felől. Visszaengedni egy gyönyörű halat, nem kis érzés...
