Egyik este hazafelé menet láttam egy villás bikát, de már túl sötét volt, nem tudtam érdemben foglalkozni vele. Gondoltam majd visszatérek alkalmasabb időben, -ami ma reggel jött el. Elég jól sikerült kitalálni a visszaváltásuk útvonalát, mert amelyik lesre készültem, pontosan annak a tövében legelésztek.
Felülni természetesen nem tudtam, de nem is vettek észre, mert alulról érkeztem sötét volt mögöttem, kb 50m-ről figyeltem őket, és vártam hogy világosodjon. Később a bika kiállt a horizontra, és a világos háttér előtt meg tudtam figyelni az agancsot. Szerencse hogy alaposan meg tudtam nézni, mert a jobb száron észrevettem egy kis koronaágat, amit addig nem láttam. Olyan egy kis pilincke ág volt, hogy ha 20m-rel messzebb vagyok, nem is láttam volna. 4-5. agancs lehetett, jobb oldalon jégág hiányos, elég rövid szárú, de nem vékony. Ilyenformán páros 10-es, 4-4,5kg körüli súlyban.
Hát ha azt a koronaágat nem látom, simán meglőttem volna, de így inkább hagytam. Az utolsó tarvad csapat 7:10-kor váltott vissza, utána már semmi mozgás nem volt. Azt hiszem érdemesebb az erdőben próbálkozni, ott még 8 után is jó mocorgás van.