Anti!
Én finomabban próbáltam megfogalmazni, de ez a lényeg. Várjuk meg míg egy éves lesz az a tacs. Bence tőlem is kért véleményt ez ügyben privátban, meg is írtam, de nem találta fontosnak, hogy válaszoljon.....
Nyilván megválaszolódtak a kérdései maguktól, ahogy utánkereső lett.....
H.
Remélem nem veszik a szívükre ("csak" az eszükre), de néha a sokkterápia hatásosabb!
Sajnos saját tapasztalatok alapján írom, amit írok. Nekem dobta el kan fiatalkorában az egyik tacskómat (Pukkancs), futott még az anyjával a disznó után....de már "úgy" jött vissza....
Mikor visszajött, én már odébb voltam a nyiladékon. Többször megállt, figyelt. Nem mert odajönni hozzám rögtön. Legalább háromszor megállt, hogy megnézze, biztos nem disznó vagyok-e. Mivel tudtam, hogy nem sérült, akkor még mosolyogtam a dolgom, később már nem...Örökre benne maradt!
Disznós gyakorlókertbe bevittem. Odamentünk a disznó közelébe. Még félre is nézett, amikor mondtam Neki, hogy keresd kiskutyám!
Hát nézem én gazdám, de egyszerűen nem találom!....
-mondták a szemei...
Anyjával persze már fogta a disznót, és akkor viszont beleszállt és belefogott, és meggyőződésem, hogy félelemből, bármilyen furcsán hangzik...
Sűrű, disznólakta vidékeken azóta is óvatos, sötét nagyobb foltokat figyel az erdőn...morog, "buffog". Ez van. A rókát, borzot, macskát, egyéb nagyvadat fogja, mint a satu, ott lelekes, csak disznószaga ne legyen...Ezért is kell vigyázni szerintem a nagyvérű kutyákkal, mert hamarabb kerülnek veszélyes helyzetbe éppen emiatt, és ha erre nincsenek felkészítve, akkor rosszra fordulhat a dolog.
A rutinos anyját a fentebb említett esetben pár méterre előttem szintén ott görgette a disznó a földön, de ő már fel se vette. Megrázta magát, -így jártam, gondolta. De Neki már meg volt alapozva az önbizalma.
Biztos nagy különbség van az egyedek és a fajták között, ami az egyiknek sok, az a másikat csak még jobban ösztönzi...csak lehet, mire kiderül melyik csoportba tartozik az ebünk, addigra már késő.
Az első tacskómnál (Etike) én is elkövettem 9 hónapos korában azt a hibát (szintén nagyon lelkesen...
), hogy szabadon keresve bíztattam egy este sebzett disznó keresésére (akkoriban még vezetékem se vót
).
Na, a kiskutya be se mert menni a sötétben a sűrűbe...
Mit tegyek, gondolkoztam. Felkaptam, és bésétáltam vele a sűrűbe vagy 20 métert a vérnyomon és letettem. Na akkor már kimenni se mert, inkább maradt a közelembe...
Aztán megnyugodott és keresni kezdett, mentünk is a nyomon egy darabon, de olyan lövése volt, hogy messzire elment és este persze nem lett meg. De mi lett volna, ha él a disznó, és megtaláljuk...
Pedig jó, fogós, tehetséges, dermedtre csaholó volt, amíg rövid kis élete tartott.
