Horrido !
Én csak a "nedobdkilehethogyapmégmegeszi" kenyeret szeretem !
Meg a régi "Rizses lecsó kolbásszal" nevű erdészeti szolgálati konzervet...!
Rizses lecsó kolbásszal! De szép emlékeket hozol elő. Annó katonakoromban ettem igazán jóízűeket belőle. Galád módon, ahol laktam szolgáltam a hazát, sőt védtem a határt, vagyis inkább tolmácsoltam, kapcsolatot tartottam a Burgenlandiakkal, néha, ha az ügyeletes tiszt hazament unokázni, a kerület hadműveletét is én vittem…Csináltak is belőlem sorállományú törzsőrmestert.
De nem ez a lényeg, hanem a 24 órás objektumügyeletek. Talán nem árulok el hadititkot, de volt a sötét határsáv mögött egy kiürített HÖR őrs, amit őrizni kellett. A mi egységünk adta az őrséget 24 órában. Volt olyan időszak, leszerelés előtt, amikor az állandó kimaradás és a végeláthatatlan elcsalt szabadságok ellenére – jellemzően valamiféle eszkaláló nőügyek – miatt nem volt kedvem hazamenni. A kerület, belopott vodkától nedves, állandó kártyamizériája is unalmas volt már és inkább beírtam magamat objektumőrnek 24 órás szolgálatra.
Volt egy srác, Hucsinak hívtuk, a rendes neve nincs már meg, no Ő volt állandó objektumőr. Alföldi srác volt, birkásnak nevezte magát. Nagyon érzéken lelkületű gyerek lévén, a fogvatartott határrendsértőkhőz nem akartuk hozzáengedni sem őrként sem egyébként. Így a Hucsi őrizte az őrsöt kétnaponta és szívesen tette. Nagyon megörült, ha én lettem a járőrtárs, főnöknek nevezett, bár sohasem voltak ilyen típusú allürjeim. Szolgálat előtt már este lerohanta az ellátósokat, hogy valami rendes hidegélelmet adjanak, mert holnap a főnökkel megy. Kapott is rendesen cuccot, főleg annak tükrében, hogy a rendszeres kártyázások eredményeképpen az ellátónál mindig volt jó pár rúd téliszalámi meg kilószám gyulai kolbász követelésem.
Így aztán szépen megpakolva indultunk reggel, különös tekintettel arra, hogy a rendes ellátmány is bőséges volt. Fejenként egy pár gyulai, két említett rizses lecsó, meg négy doboz vagdalthúsos konzerv + kenyér amennyi jólesett járt a 24 órás szolgálatra.
Hétkor felvettük az őrséget, az erdő közepén bekerített őrsnél, ami abból állt, hogy Hucsi tüzet rakott a szolgálati bódé előtt én meg bepakoltam az AK-kat és tártáskákat, nehogy útban legyenek. Aztán nem csináltunk semmit. Magához az őrs épületeihez is volt kulcsunk, de sosem mentünk be. A szolgálati bodega a maga 3x3-as terjedelmével és a benne lévő két matraccal bőven elég volt.
Heverésztünk a tűz mellett, cigi és a Hucsi meg csak mesélt és mesélt. Nyájról, rétről, ikerellésről, szemét agronómusról, hülye elnökről, ezernyi szuper csajokról. Jóskáról, a vadőrről, aki maga az isten. Jó volt hallgatni.
Közben mentünk egy kört, ettünk az örskertből cseresznyét, málnát, éretlen almát, majd megebédeltünk a hozott cuccból, ittunk rá a kútból fanyar gyertyánlevél ízű vizet.
Majd alvás a kihozott matracon, gatyában, fa alatt, madárdalban, békességben…. Máig, ha egy szörnyű nap után a lelki fáradtságtól nem tudok igazán pihenni, erről álmodom.
Még szebb volt mikor egyszer Hucsi nélkül őriztem az őrsöt (szabin volt otthon és kaptam is eleget utána). Egy agyonfenyített és blokírozott leszerelőtársammal mentünk objektumőrségbe. Kifelé menet persze őt hazavittük a barátnőjéhez és másnap szedtük össze ismét. Egyedül őriztem a semmit, remete módjára. Ültem a bodega előtt a tűz mellett, csak úgy, mint olvasmányaimban Maderspach és társai. Néha ettem ezt azt. Sütöttem kis szalonnát és szalámit, élve Hucsi felhatalmazásával, hogy a veremben lévő, rejtett állandó tartalékaihoz nyúljak.
Aztán este a lecsókonzerv, finoman a hamvas parázsba beillesztve, néha forgatva és ha kezdett az alja és teteje domborodni, akkor volt kész. Pislákoló tűz fényében nyitott konzerv, kanálgép, kormos kenyér, csillogó kulacs. Ej de szép volt!
