Akik régebb óta vadászunk átéltünk már ilyeneket. Szerintem ezeket az érzéseket leírni, megfesteni sem lehet, egyébként is csak az érti meg aki már átélt hasonlót. Hallottam őzet sírni, és láttam könnyezni, néztem én is dám szemébe az utolsó pillanatában, de láttam disznó szemében is olyan haragot, tehetetlenséget, hogy megijesztett. Életemben nem egyszer voltam azon a határon, hogy abbahagyom, aztán minden esetben valami "szerencsés" történés hozott vissza a vadászathoz. A fene sem érti ezeket a dolgokat!
Attila!
Minden ember vadásznak születik! Ez számomra tény!
( lsd.: fizikai létfenntartásunk, étkezési szokásaink...stb)
A kérdés csak az, hogy hogyan vadászunk! ?
Úgy kell viselkednünk, ahogyan a neved alatt az idézetben már egyszer megfogalmazta valaki...
Tiszteljük, becsüljük a környezetünket, a természetet a benne élő összes élőlénnyel együtt!
Ha etikusan, élvezettel, szeretettel vadászol, és a tiszteletet megadod az általad elejtett vadnak, akkor az életed legnagyobb, legszebb pillanata az lesz, mikor leteszed a puskád! Ha eljön az az idő, úgy is tudni fogod, addig egy nagy kalappal!
