egyszeri vadász
|
|
« Új üzenet #812 Dátum: 2017. Szeptember 28. - 11:17:20 » |
|
Vérnyomon Brrrrr!!!! -Krrrr!!!!!-Csrrrr!!!! – Affene vigyen el mán! – nyomta el a vekkert álmosan, dagadt szemmel Gyuri. - ...mmm, ... mi van, ... ma is kimész ...? – mormolta a paplan alól Enikő. - Hm, ... ki. Tudod, az este mondtam. De te csak aludj – csókolta meg a felesége kitapintott arcát -szombat van. – A férfi halkan felűlt, óvatosan kiosont a konyhába, nem gyújtott villanyt. Lábával a papucsáért tapogatózott, majd az ablakhoz csoszogott. Kihallgatózott a hajnal előtti sötétségbe. Esik. Még mindíg esik. Fél háromkor is esett, ... meg fél hatkor is ... meg ... ki tudja meddig fog még esni ? ... – gondolkodott csendben. Fel kéne öltözni, ... meg a kutyákat is össze kéne szedni, ... - aztán egy pár másodpercnyi ingadozás után mégiscsak úgy döntött, hogy bemegy és visszabújik a jó meleg hitvesi ágyba. Keze lágyan simított végig a takaró alatti domborulatokon, arcát belefúrta a selymesen dús, enyhén virágillatú hajzuhatagba, lassan közelebb férkőzött a kellemesen meleg, gömbölyű testhez... - hmmm ... mi van ? … hát csak nem mész ? – suttogta Enikő álmosan, szinte macskásan elnyújtva a hangokat . Gyuri hátúlról teljesen hozzásimúlt, átfogta a derekát, a hasát cirógatta ... - Ráérek még ... úgysem fog jönni ebben az esőben – keze már a selymesen gömbölyű combok tájékán kalandozott - ... majd kimegyünk, ha eláll ... – szorosabban ölelte magához a már-már engedelmesen fészkelődő testet, hasán érezte a kerek fenék forróságát, ... ajkaival fésülte félre a nő lágy hullámos haját, fogaival játékosan beleharapott áldozata szabadon maradt forró fülcimpájába, majd a nyakába , s közben lihegve suttogott – ah ... féhlelmetes , hatalmas... párduchím ... mrrrh ... becserkéhszi ... hhr ... azh... árh-tatlan ...hhh ... mit sem ... sejtő ...hh ... kis gazellát ... - ...mnaaa ... hagyjál ... aludni akarok ... – kényeskedett Enikő, de Gyuri érezte a hangján, hogy a színlelt ellenállás hamarosan meg fog törni . Jobb keze most felfelé matatott a hálóing alatt, a súlyosan pihenő, kereken pihegő édes halmok után ... Dübb -dübb -dübb ! - hallatszott a redőny zörgése – Miazis ….?! – bukkant fel hirtelen a paplan alól Gyuri borzasan bosszús feje , aztán belécsapott a felismerés – Hát mégiscsak itt van. Pedig már majdnem ...
Tegnap kezdődött az egész. A vadászmester üzent érte, hogy jöjjön be délre az irodára. - Szevasz Gyurikám! – köszöntötte kinyújtott jobbal – nincs sok időm, gyorsan mondom: itt van ez a fiatalember – mutatott a közben szintén kezet nyújtó sovány legényre a főnök - szeretne disznót lőni. Ki kéne mennjetek valahova, most úgyis vadkárszezon van, aztán ha esik valami, akkor jó lesz vasárnap a vadásznapra. Csak jobb a friss , mint a kiolvasztott hús, nemigaz ? - Színigaz, Pista bátyám. Rendben van, megoldjuk. Kimegyünk a nádas mellé, oda a Varjas alá, ott úgyis mindíg van disznó a mocsárban, kijárnak a tengerikre. Meg ha látnak minket arrafelé, legalább a gazdák sem panaszkodnak annyit a vadkár miatt. Megtesszük amit tudunk. - Jól van, Gyurikám. Azt hiszem Palit nem kell bemutatnom, szinte egyidősek vagytok. Csak nemrégóta vadászik, még csak pár disznót lőtt, most jött először hozzánk vendégségbe, de ha jól viselkedik – jelentőségteljesen a fiatalemberre vigyorgott - januártól felvesszük tagnak. A kérelmét már leadta. Tudod, lesz az a hely, az öreg Kulcsár Feri bácsi helye. Na. Erről bővebben majd később. Most rád bízom a fiút, menjetek ! - Rendben van Pista bátyám. Gyere Pali ! - Egy kalappal fiúk ! – kiáltott még a távozók után, a mosolygós öregúr .
Fél hétre beszélték meg a találkozót a vadőr házához , s Pali pontosan meg is érkezett Simson-jával. A robogót letámasztotta a fal mellé, majd a hátán keresztbe vetett puskatokot vette le , s a hátizsákját oldozta le a csomagtaróról. Bepakoltak mindent a Nivá-ba, melyben a Gyuri cuccai állandóan benne vannak, csak a házból kihozott puskáját kellett betennie a hátsó űlésre. – Mehetünk ! – mosolygott vidáman vendégére. Az úton kifelé, a vadőr pár szóban finoman kifaggatta új vadásztársát eddigi tapasztalatairól. - Hány disznót lőttél már? - Hát, eddig csak kettőt, illetve hármat. Kettőt lesről, szórón, egyet meg hajtásban, de az csak kegyelemlövés volt a sörétessel, gyöngygolyóval. A télen az egyik hajtásban visszatört egy sebzett süldő, el volt lőve az első lába , már kiabálták előlről, azt lőttem meg mikor már hátrafelé szaladt. Nem volt irányban senki, vigyáztam ... - Rendben van, elhiszem. Most nem lesz olyan izgalmas , lesre fogsz űlni. Elmondom mi a helyzet...
A dombél előtt, ahol a dűlő jobb oldalán egy keskeny, parlagon hagyott föld nyújtózott az északi völgy felé, a vadőr behúzta a Nivá-t a gazosba, szabadon hagyva az utat. Kiszálltak, kipakoltak minden szükségest, aztán a vadőr bezárta a kocsit. - Figyelj rám: ezen az úton lemész, a domb aljában kezdődik a mocsár. Az a fővölgy. Ott van egy másik út, ami majdnem párhuzamos a mocsárral. Azért csak majdnem, mert jobbra még van egy hosszú, keskeny, háromszögletű szántó, aminek a hegyesebbik csúcsában áll a les. Ez az út pont levisz oda téged. Balra majd lesz egy szépen kitakarított kaszáló, meg egy csomó gazos , előtted meg a rekettyés-sásos nádas. A hátad mögött balra lesznek a tengeriföldek, jobbra meg egy learatott napraforgótábla. Lent leszel a völgyben, tehát arra mindíg vigyázz, hogyha lőssz, legyen golyófogó háttér a lövésed irányában. A disznók a mocsárból fognak kijönni, de nem lehet tudni – mikor, hol? De hát ez a játék lényege ... - Köszönöm az eligazítást. Ha esetleg nem jön disznó, mire lőhetek még? - Rókára. Sőt, ha választani kell, előbb a rókára s csak azután a disznóra. - Megértettem. Csak még egy kérdést, te hol leszel? - Annak a háromszögletű földnek a rövíd oldalán, az úttól még visszább az északi völgyben, de nem fogjuk látni egymást, egy domb lesz köztünk. Viszont halljuk egymást, ha valamelyikünk lő, a másik odamegy hozzá, bekapcsolt lámpával, füttyögve. Rendben? - Igen. Mindent értettem. Meddig maradunk? - Ameddig látunk. Nem szeretek sötétben lövöldözni. Sem lámpafénynél. Ha nem jön ki időben a vad, akkor az éjszaka had legyen az övé. Egyéb kérdés? - Nincs több, ... egyelőre. - Akkor egy jó nagy kalappal kolléga! - Köszönöm, viszont kívánom neked is, … kolléga! A fiú még intett kalpjával a jobbra távozó társának, aki a gazoson indúlt el, hogy kerülőúton érjen leshelyéhez, majd ő is elindúlt lefelé a dombon. Halkan járt, a füves csíkon , ami a kitaposott keréknyomok közt zöldellt. A völgybe ereszkedő út két oldalán learatott, vagy még lábon álló napraforgótáblák, keskeny tengericsíkok, szélesebb, elgazlott tarlók, feltárcsázott és magától újrasarjadt repceföldek váltakoztak. A fiú ismerkedett a területtel, nézelődött jobbra-balra, de nem volt elég figyelmes, mert csak akkor vette észre az egyik baloldali tarlón a fiatal bakot, mikor már az is mereven figyelte őt. Két pillanat múlva a kis bak elugrott és eltűnt egy tengericsíkban. Jobban is figyelhetnék! … Óvatosabb leszek. A domb aljához közeledve elhaladt egy megpocsékolt tengeritábla mellett. Na ezt már nevezem vadkárnak! A szélső sorok szinte érintetlenek voltak, de bentebb szobányi ledöngölt foltok sejlettek át a ritkásan álló szárak közt. Innentől az út meredeken lejtett, majd ötven méter múlva sekélyen torkollott bele a fővölgyet szegélyező másik útba. De hol a les? Itt kellene lennie … azt mondta, hogy ... Á, ott van ! – vette észre a közeli rekettyebokorból alíg kilátszó, a tájba teljesen beleillő les nádfedeles tetejét. A létra az út felől vitt fel a bokor közepébe, a kivágott résbe állított lesre. Hát itt vagyok ... A puskát ellenőrízte - még a kocsinál betöltötte és biztosította, ahogyan társa is – majd a bal sarokba támasztotta. A hátizsákból ülőpárnát húzott ki óvatosan, majd a zsákot maga mellé téve elhelyezkedett az ülőkén, arccal a mocsár felé. Egy perc elteltével jobbról mozgást hallott : egy őz, ... suta, ... nem, gida. De nem, suta és gida! … meg még egy gida! Az őzek a les jobb oldalán, vagy hatvan méterre jöttek ki a mocsárból, egy pár pillanatig csipegettek. majd az egyik gida odalépett anyjához. A suta , mintha csak játszana gyermekével, kergetni kezdte azt. A fiú látcsövével figyelte őket, majd lebukott a palánk mögé, mert az őzek a les előtti gazos kaszálón, alíg húsz méterre futottak el. A harmadik is utánnuk iramodott. Még jó, hogy nem éreztek meg, jó a szelem, a mocsár felől fúj . Most a bal oldali kaszálón játszadoztak az őzek. Hol az egyik gida lépett anyjához és kapott egy kis kergetést, hol a másik. A fiú csak ekkor jött rá, hogy a suta épp most próbálja leválasztani a már-már anyányi gidáit. De szépek vagytok ! Alkonyodott csendesen. A néha felerősödő, máskor távolinak tűnő , de állandó tücsökciripelésbe egy rekedt szürkegém nyekkent belé, a szemközti erdő felett húzva. Talán a a tóra mégy, vagy onnan hazafelé tartassz? Szarkacsörgés válaszolt rá a lemenő nap irányából, feketerigó csettegése, ölyv vijjogása, fácánkakasok felgallyazó kakattolásai tarkították az esti madárkoncertet. Egér motoszkált a les alatti fűben. Kis tengelicék röppentek a közeli fűzfáról a kosarat álcázó bokrokra. A vadász minden apró, közeli neszre összerezzent, attól felt, hogy elszalasztja a várt pillanatot. Már azt hittem, hogy a disznók … Képzelete felnagyította a hangokat, megcsalta a távolság. Még egy párszor fel kellett rezzennie, míg rájött, hogy a hangok nem távoli nagy állattól, hanem közeli kicsitől származnak. Aztán egy sikkanást hallott, közvetlenül a les előtti mocsárból. Ez már biztosan disznó volt! Malac, vagy süldő… Itt vannak előttem . Nem lehetnek messzebb mint ötven-hatvan méterre ... Figyelmesen pásztázta távcsövével a lekaszált foltokkal tarkított, nyiladék szabdalta zöld falat. Csak gyertek ki a tisztásra, majd meglátjátok ... Puskája céltávcsövébe nézve próbálgatta megcélozni az egyik levágott sású tiszta folt közepén árválkodó fűzfatuskót. Bumm, megvagy ... pont a közepébe. Bár csak disznó lennél ... A levegő lassan hűlni kezdett, a fény lassan, de biztosan fogyott. Az esti csendes levegőben a szagok, illatok felerősödtek. A mocsár édeskés szagába keveredett a száradó széna illata és méginkább a nedves talajon buján tenyésző őszi virágok erőtlejesebb, szinte ízlelhető, aromás illata. Újjabb őzek jöttek ki a rekettyésből: balról egy fiatal bak, jobbról egy magányos suta, majd egy másik, gidájával. Csipegettek a szántón sarjadt gyomok közt. A fiatal vadász fázni kezdett, óvatosan előhúzta kabátját a hátizsákból - amikor megint sikkantást hallott, de az most mitha távolabbról jött volna. Elmennek, ... ezek meghallottak! A fene vigye el ezt a surrogó kabátot! Aztán, bosszúságát legyűrve mégiscsak felöltözött. Hátha visszajönnek még... csak jöjjenek ki... legalább egyet ha láthatnék . Újra próbálgatta a célzást, lejjebb tekerte a céltávcső nagyítását, majd feljebb, maximálisra, végűl beállította közepesre. Még el tudnám találni, ... még vagy húsz percig, félóraig, maximum. Jobb oldalra nézett, s nem hitte el amit lát: a lestől vagy százötven méterre hatalmasnak tűnő őzsuta jött ki a gazos szántóra. Szarvas ! … és még egy ! meg, még egy … Ünő, tehén meg borjú. Na ezt nem gondoltam volna, hogy még szarvasok is laknak ebben a csoda-mocsárban ... csak a disznók jönnének már ki ... Erőteljes surrogás volt a válasz kívánságára. A sás közt mozogtak a disznók, bent a rekettyés mélyén, balra tartva. A vadász bizonytalanúl a puskájáért nyúlt, majd mégis inkább a keresőtávcsövét kapta fel nyakából, s avval vizslatta a sötéten sűrűsödő bozót szélét. Minden sötétebb foltot megvizsgált, hosszú másodpercekig nézett, s közben azon drukkolt, hogy az a folt megmozdúljon. De a foltok - csak foltok maradtak , s nem moccantak . Elmentek. Ezek is elmentek. A sötétség mindjobban sűrűsödött, a jobbra legelő szarvasokat - akik közben már legalább kétszáz méternyire távolodtak – már csak a keresőtávcsővel tudta észrevenni. Visszafelé pásztázta a mocsár szélét amikor a látómezőben megjelent három fekete gombóc. Disznók ! Pont ott jöttek ki ahol a szarvasok, ... túl messze vannak ! ... már nincs elég fény … Mit csináljak?! … Lemászok, rájuk megyek ! Halkan surrant le a létrán, bal hóna alatt a puskával, majd óvatos-sietősen osont az úton a disznók felé, a kézbe kapott fegyverrel. A sötétség miatt már nem kellett aggódnia, hogy a disznók meglátják, a szele is jó volt, oldalról fújt, még mindíg a mocsár felől. Egy pillanatra megállt, felkapta keresőjét, hogy megállapítsa a disznók hollétét. Meghallottak ! Visszamennek … Kétségbeesetten nézte ahogy a süldők visszafutnak a mocsárba, de a dombra is felnézve – másik csapatot vet észre. Ott vannak ! Ott van vagy négy -öt darab, jó nagyok ... Puskáját archoz kapva próbálgatta célozni a domb tetején megtorpant disznókat – Nem lőhetek, nincs háttér, meg messzi is vannak ... A fene egye meg ... a disznók beugrottak a közeli -vékony csíknak látszó napraforgóba. A vadász visszafordúlt a les irányába. Mégiscsak vissza kéne másznom, sőt, le sem kellett volna jönnöm, nem kaptam rá engedélyt. Alíg ment visszafelé ötven métert amikor megint mozgást hallott a hátától, a mocsár felől . Kereső a szemhez – megint kijönnek, fel akarnak menni a többi után ! Futás vissza! – már nem törődött a maga okozta zajjal, szabad szemel is látta, hogy a disznók felkaptatnak a dombra, keresztűl a világosnak tetsző napraforgótarlón. A vadász lihegve megtorpant, pillanat alatt archoz rántotta a puskát, s a céltávcsőben próbálta megtalálni a fekete testeket. Kétségbeesetten tekergette a céltávcső nagyítását, véletlenűl minimálisra, majd gyorsan vissza a maximumra- hatos nagyításra. Ott megy az utolsó! - kibiztosít - Megvagy! - Bumm !!! A puskalövés hangjánál is élesebbnek tetsző csattanást hallott – A becsapódás ! Ez megkapta, eltaláltam ! A céltávcsőben annyit látott még, hogy az utolsó disznó elkanyarodik a többitől és sebesen távolodik a vadőr leshelye felé, de mire újra szemhez emelte a gyorsan újratöltött fegyvert, már egy disznót sem tudott megtalálni a látómezőben. ………….. - Na, mit lőttél ? Hallottam a becsapódást ! -kérdezte a lámpájával pásztázó Gyuri. - Egy süldőt, olyan hatvan-hetven kilós lehetett, arra futott el ahonnan jössz ... - Nem találtam semmit. Na nézzük meg, hogy hol lehetett amikor rálőttél . Keresni kezdték az elugrás nyomát, de a felületesen tárcsázott fekete tarlón, a helyenként még álló kórócsonkok közt nem volt könnyű dolguk. - Na akkor nézzük meg, hogy te hol álltál a lövéskor ... de ne világíts a szemembe ... - Itten körűl lehettem, a kanyar után, az úton ... - Milyen messzire volt a disznó ? - Hát , úgy nyolcvan méterre lehetett. De kézből lőttem, állva, ... sietni kellett ... meg sötét is volt már... - Na keressünk tovább .... .......... - Gyere csak ide, ... itt van vér , ni ... - Na, végre ! Így szeretlek , barátom ! – tört fel a megkönnyebbülés Paliból - Kötök ide egy papírzsebkendőt erre a kóróra . - … ni, itt az elugrás nyoma ... arra megy, ... a másik völgy felé. Kössél oda is egyet. - Akkor keressük tovább arrafelé, amerre mutat az irány, hátha megleljük a tarlón ... Egymástól negyven-ötven méterre elindúltak a vélt irányba, s elemlámpáik fényével pásztázva bekeresték az egész tarlósarkot, eredménytelenűl. Aztán a táblát szegélyező gazos sávot nézte végig a vadőr, a fiatal vadász pedig feljebb, a dombélen keresett a keskeny szántáson, de semmi értékelhető nyomot nem talált. - A többi disznó a napraforgóba ugrott be, lehet hogy ez is irányt váltott és utánnuk ment – mondta tanácstalanúl Pali. - Akkor menjünk a napraforgó két szélén visszafelé, nem olyan széles az, lehet, hogy meg is leljük benne . Pali a felső, Gyuri az alsó szélén kutatott, egymással párhuzasmosan mentek lassan visszafelé, a les irányába. Néha lehajoltak, bevilágítottak a kórók közé, néha meg ki a szomszédos szántásokra. Végigpásztázták a földet, nyomot, vagy vért, ... esetleg a fekvő vadat keresve. - Találtam vért! Gyere ide ! Itt jött ki a szántásra! – suttogott át hangosan a keskeny napraforgócsík másik oldalára Pali. Mikor a vadőr átért hozzá, lámpájával mutatta a két, egymástól húszcentire lévő vértócsát. - Közel vannak egymáshoz. Húsvér. Láblövés lenne? Jelzett valamit a disznó ? - Nem láttam, mert gyorsan akartam ismételni. Mire megint felkaptam a puskát, már csak azt láttam a céltávcsőben, hogy eltűnik a sötétségben ... - Nézd csak, arra megy tovább, ... itt van a vér ... itt is van ... Haladtak lassan, csendben. Szántásról tengeribe, majd megint egy napraforgótarlóra, vagy ismét tengeribe vezetett a nyom, néhol kissé ferdén, enyhén cikk-cakkban, máskor szinte egyenes vonalban, merőlegesen a sorokra. Hol egy fekvő kórón egy csepp, hol egy száraz, leszakadt tengerilevélen, hol egy táblaszéli száron volt kenés. - Alacsonyan ken. Nem haslövés vajon ? – gondolkodott hallhatóan, de halkan a vadőr. - Az elejire fogtam és amikor egy pillanatra megállt akkor lőttem. De lehet, hogy megindúlt, … túl sötét volt már, az volt a baj … - Na, mindegy, ez van. Megyünk a nyomon tovább, … amíg van nyom . Az a baj, hogy a terület széle felé tart. Pista bátyánk nem örűlne, ha a szomszéddal kéne egyezkedni az utánkeresés miatt. Nincsenek túl jóban … Pali erre nem mondott semmit, csak hosszan elgondolkodott . Nem kellett volna lőnöm. Túl sötét volt. Ha elvész a vad, én leszek a hibás. Szép kis bemutatkozás … Pedig az elejire fogtam …csak bemozdúlt … vagy ő, vagy én … Cseppről cseppre, lábnyomtól lábnyomig haladtak tovább. Kóróföld után szántás, szántás után tengeri, azután gazos parlag ... majd, kóró, tengeri, szántás, ... - milyen lövést kaphatott ez a szerencsétlen? – gondolkodott hangosan Pali. - Megtaláljuk, ne félj semmit. Már rengeteg vére elfolyt. Nem mehetett messzire. - De ha nem láttam jól ? ... Ha nagyobb volt ? ... akkor sok a vére ... - Meglesz ... előbb-utóbb ... Néha elvesztették a nyomot. Pali visszament az utolsó jelölésig, majd Gyuri újrakezdte. Hosszú idő múltán egészen friss tócsát találtak, egy teknőszerű mélyedésben. - El akart feküdni , most ugorhatott el … -hallgatózott Gyuri. - Hall minket, meg érzi a szagunkat is, rossz a szelünk . ……….. - Eljöttünk már vagy másfél kilómétert, s még mindíg megy. – Palinak már erőssen fogyott a reménye. - Van az már kettő is … De nézd - itt megint el akart feküdni … most már nagyon fárad … Kiértek az utolsó tengeritábla szélére. A mintegy ötven méterre levő bozótos völgyig már csak egy learatott napraforgócsík látszott a lámpafényben. - Oda vezet a nyom, az akácosba. Akkor ennyi mára. Reggel folytatjuk, a kutyákkal . *** Egyhangúan kopog az eső. Veri a kocsi tetejét, mossa a sárfröccsenéses ablakot. A kanyarban egy kicsit megcsúszik a Niva, de a tapasztalt sofőr nem hagyja, hogy kisodródjon a kocsi, ellenkormányoz és visszaáll a nyomba. Az ablaktörlő monoton zümögése nem enyhíti a sofőr mellett ülő fiatal vadász sötét gondolatait. Nem volt könnyű éjszakája. Látszott is az arcán. - Na mit álmodtál, komám ? – kérdezte Gyuri mosolyogva, hogy oldja a feszültséget. - Disznókkal álmodtam, hatalmas fekete disznókkal, akik a nyomomon jöttek, a sáros fekete szántáson, a sötét fekete éjszakában üldöztek … a véremet akarták ontani … bosszúvágyból …és én csak futottam … és menekűltem … Igaz máskor is rosszat álmodok, ha este nagyon bevacsorálok. Csak olyankor a rendőrök üldöznek …vagy a katonák . Hát te , mit álmodtál ? - Hmm … -mosolyodott el Gyuri – kerek volt … - És elgurúlt ? - Nem, … de kettő volt belőlle ... A kocsi kanyargott tovább a zuhogó esőben, felcsapva a sarat, néha megfarolva, de céltudatosan. - Ne izgúlj, a kutyák megtalálják. Ha még él, megállítják és akkor meglőjjük. – Gyuri látta újdonsűlt barátja arcán a bizonytalanságot . – Nem hagyjuk, hogy elvesszen. Ott kell legyen az akácosban. Ha meg dermedt, akkor sincs baj, hideg volt az éjjel. - Úgy legyen . A domb tetején megállt a kocsi, még jóval az akácos völgy előtt, hogy csendben tudják megközelíteni a helyszínt. Gyalog mentek vagy kétszáz métert a vízmosás széléig, a vadőr pórázon vezette a két izgatott jagdterriert. Mikor megálltak, suttogóra fogta: - Én itt bemegyek, ezen a nyíláson, te meg eridj oda ahol a beváltást sejted. Kapsz öt percet, annyi biztosan elég hogy odaérj. Aztán bemegyünk. Én nem lövök arra, te meg nem lőssz befelé. Ha meghallod a kutyákat , s ha feléd jönnek figyelj … Pali a sáros úton csúszkálva futott a bozótos sarkáig, majd leóvatoskodott a napraforgótarlón, a lejtő közepéig. Sörétes puskáját szorongatta, két gyöngygolyó várakozott sorsára az ikercsövekben. A vadász ide oda topogott egy pár pillanatig, kereste az optimális elállóhelyet. Kalapját , kabátját átnedvesítette az egyre erőssödő eső . Hallgatózott, figyelt. Várt . Még le sem telt az öt perc, mikor felhangzott a kutyák vinnyogó csaholása. Hah? Erre jönnek ! … Nem, elfelé, a völgybe tartanak ... menjek be én is ? … vagy itt várjak ? Bumm ! – hangzott egyetlen tompa dörej a völgyből. Megvan ! Már futott befelé, kerűlgette a vékony fákat, szederbokrokat. Nadrágja is csurom vizes volt már, a csizmába is becsorgott a víz. Most már nem számít, megvan! Meg kell legyen , csak egy lövés volt … A kutyák csaholása megszűnt, de egy halk morgás hallatszott helyette a völgy legmélyebb pontjáról. Még fél perc és odaérek … Egy kis tó partján morogtak a kutyák, rángatták , tépték az elernyedt testet. Gazdájuk mosolyogva nézett rájuk, hagyta, hogy kiélvezzék a győzelmet. Pali lihegve torpant meg, levette kalapját, s felszabadúlt, ragyogó arccal nyújtotta kezét: - Hát megtaláltad ... köszönöm, barátom !
Egyszeri vadász
|