P.Zoli
Vendég
|
|
« Új üzenet #345 Dátum: 2009. Május 06. - 11:44:18 » |
|
Az első....
Laci! Jó volt olvasni!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
St.Girgesz
|
|
« Új üzenet #346 Dátum: 2009. Május 06. - 12:35:21 » |
|
Az első....
Remélem még sok fogja követni!
|
|
|
Naplózva
|
Üdv a vadásznak! "Gazdagnak érezheti magát az a nép, amely ilyen hagyományokkal rendelkezik."(John Paget; 1839.)
"Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad."
|
|
|
Voldi
Adminisztrátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 9530
Piros betűs nagyokos...
|
|
« Új üzenet #347 Dátum: 2009. Május 06. - 13:44:50 » |
|
Az első.... …. kényelmesen elhelyezkedett a lesen.
Ez jólesett!! Grat!
|
|
|
Naplózva
|
-Voldi, ritka rusnya vagy alsógatyában... -Levegyem?
-"Ha mindenki úgy tesz, ahogy tenni köll, akkor minden úgy lösz, ahogy lenni köll!"
|
|
|
Sabbati
|
|
« Új üzenet #348 Dátum: 2009. Május 06. - 13:59:28 » |
|
De jó volt!! Köszönöm!
|
|
|
Naplózva
|
"Ihre besondere Stärke ist die Praxis."
|
|
|
U.Péter
|
|
« Új üzenet #349 Dátum: 2009. Május 06. - 14:59:36 » |
|
Laci!
|
|
|
Naplózva
|
"Az olvasás súlyosan károsíthatja a tudatlanságot!"
|
|
|
Forend
|
|
« Új üzenet #350 Dátum: 2009. Május 07. - 12:44:23 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
Üdv End
|
|
|
Horrido
Globális moderátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 7949
Generalbakter
|
|
« Új üzenet #351 Dátum: 2009. Május 07. - 12:47:57 » |
|
Az első....
Szép!
|
|
|
Naplózva
|
A jó vasutasnak még a hetedik szomszédja is hülye...
|
|
|
Egon
|
|
« Új üzenet #352 Dátum: 2009. Május 07. - 20:56:39 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Tomek
|
|
« Új üzenet #353 Dátum: 2009. Május 18. - 14:31:37 » |
|
Ha nem tetszik, nem tetszik. Lehet törölni is, ha nem ide illő, de megfordult a fejemben, milyen lenne írni egy ilyen kis rövidet. Visszafelé Lenyugodni készült már a nap, és a pára felhőként gomolygott át a réten. A vadász állt a fekvő bak mellett, és csendesen nézte. Sok perc múlt el így számolatlanul. Azután leguggolt, kivette a vad szájából az utolsó falatot, majd kalapja zsinórja mellől a töretet. Megfontolt, lassú léptekkel a les felé indult, de előtte egy ideig az ágak között matatott. A létre fokai megreccsentek a súly alatt, ahogyan felmászott a lesre. A puskát a korlátra támasztotta, és a messzelátóval megkereste a csatornaparton fekvő bakot. Lélegzete meggyorsult, szíve is kihagyott egy-két taktust, azután gyorsan letette a távcsövet, megszorította a fegyvert. Hatalmas dörrenés vágott bele a csendbe. A bak felugrott, és rövid rohanás után csipegetni kezdte a bokrok ágait. A vadász a céltávcsövön át figyelte. Öreg, gyenge, a jobb szárán villás bak volt, régi ismerőse már. Amikor felismerte, izgalma alább hagyott, szívverése lelassult, letette a puskát, és már csak a látcsövén keresztül nézte az őzet. Az lassú léptekkel az erdő felé haladt. Ezután eseménytelenül teltek az órák. Emberünk megunta a várakozást. Összeszedte felszerelését, aztán lekászálódott a szószékről, a közelben álló terepjáró felé indulva. Indított, azután elporzott a falu felé vivő földúton. A por gyorsan leült a nyomán. Valahol őzbak riasztott, és a derengés tétova sugarai lassan átadták magukat az éj ölelésének.
|
|
|
Naplózva
|
"... nem is a lövés a vadászat. A puska elsütése csak kicsengése, emberállati kiélése a vadászatnak. Mert a vadászat - áhítat." (Gr. Sz.Zs.)
|
|
|
St.Girgesz
|
|
« Új üzenet #354 Dátum: 2009. Május 18. - 14:54:11 » |
|
Ha nem tetszik, nem tetszik. Lehet törölni is, ha nem ide illő, de megfordult a fejemben, milyen lenne írni egy ilyen kis rövidet. Visszafelé Lenyugodni készült már a nap, és a pára felhőként gomolygott át a réten. A vadász állt a fekvő bak mellett, és csendesen nézte. Sok perc múlt el így számolatlanul. Azután leguggolt, kivette a vad szájából az utolsó falatot, majd kalapja zsinórja mellől a töretet. Megfontolt, lassú léptekkel a les felé indult, de előtte egy ideig az ágak között matatott. A létre fokai megreccsentek a súly alatt, ahogyan felmászott a lesre. A puskát a korlátra támasztotta, és a messzelátóval megkereste a csatornaparton fekvő bakot. Lélegzete meggyorsult, szíve is kihagyott egy-két taktust, azután gyorsan letette a távcsövet, megszorította a fegyvert. Hatalmas dörrenés vágott bele a csendbe. A bak felugrott, és rövid rohanás után csipegetni kezdte a bokrok ágait. A vadász a céltávcsövön át figyelte. Öreg, gyenge, a jobb szárán villás bak volt, régi ismerőse már. Amikor felismerte, izgalma alább hagyott, szívverése lelassult, letette a puskát, és már csak a látcsövén keresztül nézte az őzet. Az lassú léptekkel az erdő felé haladt. Ezután eseménytelenül teltek az órák. Emberünk megunta a várakozást. Összeszedte felszerelését, aztán lekászálódott a szószékről, a közelben álló terepjáró felé indulva. Indított, azután elporzott a falu felé vivő földúton. A por gyorsan leült a nyomán. Valahol őzbak riasztott, és a derengés tétova sugarai lassan átadták magukat az éj ölelésének. Te Tomek-jó ez! Egy kérdésem lenne-ha jól vettem észre, akkor a sztori visszafelé halad. Akkor miért fejeződik be mégis úgy a történet, ahogy normális esetben történne?
|
|
|
Naplózva
|
Üdv a vadásznak! "Gazdagnak érezheti magát az a nép, amely ilyen hagyományokkal rendelkezik."(John Paget; 1839.)
"Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad."
|
|
|
St.Girgesz
|
|
« Új üzenet #355 Dátum: 2009. Június 15. - 11:18:45 » |
|
A következő pár sort magamnak írtam le, de megosztom veletek, mert hátha jelent valakinek valamit.
A Pillanat emlékére
Halk dobbanás ránt vissza a világba. Szétnézek, de nem látok semmit. Kézbe veszem a távcsövem és a szikrázó napsütésben megpróbálok valamit felfogni a környezetemből. Körülöttem a fenyves susog halk éneket a tavaszi éjelőről, a nap elmúlásáról, az esendőségről. Az előző pillanat hatása tartja még a markában a gondolataim. Elgondolkodtam kissé és szétcsúszott körülöttem a világ. Délelőtt temetésen voltam. Nem ismertem az Eltávozottat, de tudtam -nem! nem is tudtam, éreztem-, hogy nem ez a világ rendje. Nem neki kellett volna elmennie. Legalábbis nem akkor és nem ott. Pár napja futott be az hír az irodába, hogy a kollégám fia, a fiatal, életerős, egy kisgyermekes apuka harmincegynéhány évesen elhunyt. Döbbent csend követte a hírhozót. Nem!-az nem lehet! Egy erőtől duzzadó, életvidám ember nem hallhat meg. Baleset volt? Nem. Csak jött a Halál és gunyorosan elvágta élete fonalát. Vége. Ennyi volt. Csak egy kis fejfájás és pár óra múlva már szájról szájra járt a hír, hogy itt kellett hagynia a gyermekét, a feleségét, az szüleit, a testvéreit, a világot. Ennek nem így kellett volna történnie. Hát Szülőknek való gyermekük temetni? Délelőtt ragyogó napsütésben állok a ravatal mellett. Nézem az urnát, amiben az Eltávozott evilági hamvai várják majd a feltámadást, de lelke szikrázó fénye beragyogja az összegyűlteket. Szép idő van. Igazi, fiataloknak való idő. Mintha valami elkezdődne most, de a gondolataim komorak. Ami elkezdődik, az egyszer véget is ér és van, hogy nem mindig jó dolgokként érik meg a végüket, mégha jól is kezdődtek egyszer. Ragyogóan süt a nap, de a gyász fátylait nem tudja átvilágítani. Egy fiatal férfi, egy fiú, egy apa, egy testvér, egy barát, egy ismeretlen, de jó ember végleg eltávozott és porhüvelyét soha többet nem éri majd a tavaszi napsütés. Ülök a lesen és gondolkodom. Jó ez így? Miért történnek ezek a dolgok? Nem ismertem az Eltávozottat, de a szüleit igen. Vidámak voltak, nevetősek, becsületesek és példás szülők. Nem ezt érdemelték. Szülőnek nem való gyermekét temetni! A nap most is ragyog, de az ég alja már vörösödik, jelezve, hogy közeleg a Halál ideje. A Halálé, mely soha nem ad, de mindig elvesz, mely pusztít, nem válogat és hiába minden erőfeszítés, ha eljött az ideje, biztos, hogy meg is érkezik feltartóztathatatlanul. Sötétedik és sötét a homlokom is a gondolataimtól. Félek!-nehogy én legyek a következő. Halk dobbanás ránt vissza az árnygondolatokból. Automatikusan veszem kézbe a távcsövet, mert szabad szemmel nem látok semmit. Gondolataim még tompák, de aztán egy vörös foltot veszek észre a fenyves melletti tisztás egyik galagonyája alatt. Élesítem a képet: egy fácánkakas. Elmosolyodom. Szeretem ezeket a színpompás lovagokat. Egy kis mogyorószín-tyúkot kerülget, majd szárnyait megfeszíti, nyakát meggörbíti, és hirtelen nagyot dobbant a földre a mellét szétfeszítő szerelemtől. Pár pillanat múlva pedig valami elkezdődik. Mosolygok és ahogy orvul kilesem a titkos erdei nászt, szívem és háborgó lelkem lassan megnyugszik. Nem tudok mit csinálni az Ő akarata ellen. Minden jól van úgy, ahogy van -mégha fáj is a lelkünknek néha. Nem sokkal később -már egy kissé nyugodtabban- egy rókát látok lopakodni az aljban. Célba veszem, de nem eresztem útjára a golyót. Ma megnyugodni jöttem ki és nem gyilkolni. Nem akarom a nap szentségét vérrel bemocskolni. Mászok le a lesről és bár gondolataim még mindig távol járnak, szívem nyugodt. Belenyugodtam a sorsba és várom a jövőt ahogy minden túlélő.
Attila, nyugodj békében!
Gyermek, Szülők, Testvérek, Rokonok, Barátok, és a többiek, éljetek békében!
|
|
« Utoljára szerkesztve: 2009. Június 15. - 13:36:41 írta Voldemort »
|
Naplózva
|
Üdv a vadásznak! "Gazdagnak érezheti magát az a nép, amely ilyen hagyományokkal rendelkezik."(John Paget; 1839.)
"Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad."
|
|
|
St.Girgesz
|
|
« Új üzenet #356 Dátum: 2009. Szeptember 01. - 22:23:06 » |
|
Egy pillanat
Valahol a mező szélén egy lövés dördül. Hangja félelmetes, a mindent elpusztítani akaró erőtől dagadó, akadályt nem ismerő. Egy jelzés, hogy ami a lövedék útjába kerül, annak örökre vége. Ha célba talál, egy élet végét hozza el, elvágva mindattól, mi jó volt az életben, a földi gondtól, bajtól, kötelességektől, követelésektől, napsütéstől, ízletes falattól, tiszta víztől, utódok gondozásától, jóleső fáradtságtól és mindentől, amivel az élet a földi létbe kapaszkodik. A halál hangja tör utat magának erdők-mezők felett, megállíthatatlanul, kegyetlenül.
Valahol egy lövés dördül. S az állatok megdermednek az ijedtségtől. A suták félősen közelebb húzódnak anyányi gidáikhoz, a bakok idegesen forgatják füleiket, egy nyúl lelapul a frissen szántott hantok közé, egy fácánkakas ijedtében rikkant egyet, egy fogolycsapat hanyatt-homlok menekül be egy galagonyabokor alá, egy róka éles kanyarral a rókavár felé fordul, egy vadkan hangos horkantással jelzi nemtetszését környezetének és hatalmas fújtatásokkal szaglássza a levegőt, idegen testek páráját szaglászva. A kis cinkék szinte elnézést kérnek a létezésükért és egy halk csippanással a fatörzshöz bújnak, a verebek pedig a hangtól megriadva, nagy lármával beveszik magukat az egyik tanya melletti szalmakazal mellől a már levelét hullajtott orgonabokor sűrű ágai közé, otthagyva az aratáskor elhullajtott magvakat.
Valahol eldördül egy lövés. És a falu felé tartó szarka egy gyors irányváltással szinte bezuhan egy kökénnyel áthatolhatatlanul körbenőtt borókabokor szövevényébe. A tarlót vizslató feketevarjak hangos károgással adják a világ tudtára nemtetszésüket, de azért félősen rúgják magukat a levegőbe -a közelben prücskésző, máskor oly hangos dolmányosok pedig kihasználva a zűrzavart, csöndben elvegyülnek a folyton gyászruhát hordó, károgó rokonok között. A mező fölött kőröző ölyv lassan, méltósággal ereszkedik lefelé, s hogy s hogy nem, egyszer csak eltűnik a közeli erdő szélén, az egyik ősöreg kőris lombjában.
Valahol dörren egy puska. S a hang mást nem tűrvén, egy pillanatra elnyomja az erdők, mezők, nádasok zsivaját, azt a látszatot keltve, hogy az egész világ némaságba burkolódzott. A faluszéli ház udvarán kapirgáló tyúkok felnéznek egy pillantásra, a hízó abbahagyja a csámcsogást, és mozdulatlanul hallgatózik, a libák pedig fejüket felkapva, egyszerre mind a hang irányába fordulnak. Az őszi napsütésben vígan fürdőző kacsák abbahagyják a hápogást és csintalan szemük megvillan, mintha ez a zajos sokadalom soha nem is hangoskodta volna tele az elmúló nyár utolsó langyos perceit.
Valahonnét egy lövés hangzik. A határban szüretelők egy pillanatra megállnak, felnéznek az égre, majd a szokott ugratásokkal újra elkezdik szőni a beszélgetés fonalát, visszahozva az elmúlt pillanatok jókedvét. A faluba vezető dűlőúton haladó lovaskocsi kocsisa is felkapja fejét a bóbiskolásból és arra gondol, hogy csak megérte korán kimenni leszedni annak a földszéli almafának a termését, merthogy a vadászat még csak most kezdődött, ő meg hazafelé tart már.
Valamerről egy lövés hangja száll, s egy óvatlan süldőnyúl karikába vágva magát, kiterül a reggeli napsütésben. Ő ma az első, amit még jó pár társa követni fog a nap folyamán. A szüretelők fejében lassan megjelenik egy kép egy bográcsról, s egyre többször kerül szóba az este tartandó szüreti mulatságra készülő, rotyogó vadnyúlpörkölt. A kocsisnak eszébe jut, hogy mi lenne, ha egy szakajtó piros, fényesre törölgetett almát is vinne majd a mulatságba a jóféle hazai eperpálinka mellé, a verebek hangos zsibongással repülnek vissza a kazal mellé, a kacsák pedig hápogva vetik magukat az udvar végében csörgedező patak vizébe, hangjukat messze viszi az őszi szellő, megfűszerezve vele a táj hangulatát, majd elnyugszik egy kis mélyedésben a határban. És a megdermedt világ újra megtelik hanggal, mozgással, lendülettel, erővel, mint amilyen a lövés előtt volt.
|
|
« Utoljára szerkesztve: 2009. Szeptember 02. - 10:09:21 írta Pyrus »
|
Naplózva
|
Üdv a vadásznak! "Gazdagnak érezheti magát az a nép, amely ilyen hagyományokkal rendelkezik."(John Paget; 1839.)
"Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad."
|
|
|
Taser
|
|
« Új üzenet #357 Dátum: 2009. Szeptember 02. - 09:52:17 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
A vadász legbiztosabb fegyvere a türelem. Nem gondolkodunk. Nincs mivel. Lövünk. Van mivel.
|
|
|
Horrido
Globális moderátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 7949
Generalbakter
|
|
« Új üzenet #358 Dátum: 2009. Szeptember 02. - 09:55:24 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
A jó vasutasnak még a hetedik szomszédja is hülye...
|
|
|
Németh Lajos
Globális moderátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 9994
|
|
« Új üzenet #359 Dátum: 2009. Szeptember 02. - 10:49:44 » |
|
Gergő, ez határozottan jó!! A második bekezdésből szedd ki azt a csokor "egy" szóismétlést, egyébként kifogástalan. Mi a francért nem tetted fel a pályázatra?
|
|
|
Naplózva
|
Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra, Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva. /Ady/
|
|
|
|