immi
|
|
« Új üzenet #8835 Dátum: 2013. Március 16. - 10:33:27 » |
|
Szóval a fotók: Nagy valószínűség szerint szemág szúrta meg a bikát, de lemértem és ahhoz, hogy ez megtörténhessen, legalább 40 cm-es (vagy hosszabb) szemágnak kellett lenni. Hát ez errefelé ritka...de elképzelhető... Ezért egy kissé elbizonytalanodtam. Mégis a letörött ágvég inkább emlékeztet egy majdnem kiegyenesedett szemág végre, mint egy dárda végére, a gyertya rövidsége miatt is... Igaz errefelé a dárdás ("gyilkos")minden típusa megtalálható. (Meg az sem kizárható, hogy az is dárdás volt, amelyik szúrt, csak a szemág végzett vele nem a dárda találgatások...) A letörött ágvég már kopni kezdett ez a fotókon is jól látszik, és az alsó állkapocs is repedni kezdett, a felső koponyán is vannak dörzsölés nyomok, tehát az állat többször is megpróbálta szét nyitni az állkapcsait, de ez nem sikerülhetett, ugyanis a letörött szár fölső része és az átszúrt alsó állkapocs teljesen lezárták az állat száját. Talán inni még tudott, és a patakhoz is inni mehetett, illetve a nagy sebláza vezette. Bárhogyan is volt, szerencsétlen sokat szenvedett mire elpusztult! Az is elgondolkodtató, hogy milyen villámgyorsan és milyen erővel csapódott bele az agancs a koponyába, hogy simán átlyukasztotta az egy centi vastag alsó állkapocs csontot. Úgy néz ki meglesz a koponya méltó helye, ha összejött a dolog, majd megírom, hová került, hol lehet megnézni...
|
|
« Utoljára szerkesztve: 2013. Március 16. - 10:47:50 írta Erdojaro (Molnár Attila) »
|
Naplózva
|
|
|
|
elaccc
|
|
« Új üzenet #8836 Dátum: 2013. Március 16. - 11:30:11 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
" There is good out there "
|
|
|
svferi
|
|
« Új üzenet #8837 Dátum: 2013. Március 16. - 17:03:49 » |
|
A szúrást szemből kapta... Talán itt látszik, hogy milyen hosszú ágnak kellett lenni, hogy végig érje a koponyát és az alsó állkapcsot is átszúrja: A letörött ágvég hossza, kereken 20 cm és a törött ág hegyétől az elpusztult bika szemágának a tövéig 40 cm a távolság!
Valószínű, hogy a "szúró" bika feje befért a leszúrt két szemága közé.
|
|
|
Naplózva
|
" Nemcsak a jó pap, de a jó vadász is holtig tanul..."
|
|
|
csontmetsző
|
|
« Új üzenet #8838 Dátum: 2013. Március 16. - 17:54:39 » |
|
Bármi lehetett. Én el tudom képzelni, hogy a tülekedés közben a vesztes ki akart fordulni a "fogásból", de a szétválás nem ment simán, mert a támadó utána lendült és szinte odaszegezte emennek a fejét a földhöz. Ha amaz sem volt csak dárdában végződő agancsú, azzal nehéz összeakaszkodni, leghamarabb a középág akad fenn, mint első elágazás, az meg átszaladt a túloldali állkapocsig szinte akadály nélkül. Főként, ha szép fejlett az a középág. Kicsit összeakadtak-huzakodtak, a sebzett fájdalmában rendesen vergődhetett a bajban, aztán mint leggyengébb láncszem a középág tört-engedett...Bár hogyan is történt drámai lehetett.
|
|
|
Naplózva
|
" Majd ha a kép előtt állva szinte érzed a disznó szagát, akkor lesz jó a kép! " - Csergezán Pál -
|
|
|
J.vadász
|
|
« Új üzenet #8839 Dátum: 2013. Március 16. - 18:09:02 » |
|
Bármi lehetett. Én el tudom képzelni, hogy a tülekedés közben a vesztes ki akart fordulni a "fogásból", de a szétválás nem ment simán, mert a támadó utána lendült és szinte odaszegezte emennek a fejét a földhöz. Ha amaz sem volt csak dárdában végződő agancsú, azzal nehéz összeakaszkodni, leghamarabb a középág akad fenn, mint első elágazás, az meg átszaladt a túloldali állkapocsig szinte akadály nélkül. Főként, ha szép fejlett az a középág. Kicsit összeakadtak-huzakodtak, a sebzett fájdalmában rendesen vergődhetett a bajban, aztán mint leggyengébb láncszem a középág tört-engedett...Bár hogyan is történt drámai lehetett.
Nagy a valószínűsége, hogy Robinak sikerült "rekonstruálni" a történetet. A csontgyulladásból meg arra lehet következtetni, hogy rengeteget szenvedett a szerencsétlen bika. Lehetséges, hogy Elaccc meglátása is igaz, hogy inni talán tudott valamennyit, de enni biztosan nem. Lassú, kínos halál....
|
|
|
Naplózva
|
" ...A megbízható embert még az ellensége is tiszteli...A többi szemét, amit elfúj a szél... " (Wass Albert)
|
|
|
Balkóbátya
Globális moderátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 11258
Lábonlőtt Akác törzsfőnök
|
|
« Új üzenet #8840 Dátum: 2013. Március 16. - 18:38:03 » |
|
Mekkora krimi!!! ((Poirot-A rigyető halála.)
|
|
|
Naplózva
|
„ Ha el tudnánk adni a tapasztalatainkat annyiért, amennyibe nekünk kerültek: milliomosok lennénk. ”
Abigail Van Buren
|
|
|
elaccc
|
|
« Új üzenet #8841 Dátum: 2013. Március 16. - 18:56:37 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
" There is good out there "
|
|
|
immi
|
|
« Új üzenet #8842 Dátum: 2013. Március 16. - 21:27:26 » |
|
Akkor várjuk a fejleményeket
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
elaccc
|
|
« Új üzenet #8843 Dátum: 2013. Március 18. - 20:15:53 » |
|
|
|
« Utoljára szerkesztve: 2013. Március 18. - 20:16:28 írta Voldemort »
|
Naplózva
|
" There is good out there "
|
|
|
Karácsony Károly
|
|
« Új üzenet #8844 Dátum: 2013. Március 18. - 21:37:37 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
wildheger
|
|
« Új üzenet #8845 Dátum: 2013. Március 19. - 14:21:35 » |
|
Valószínű, hogy a "szúró" bika feje befért a leszúrt két szemága közé.
Ez egy jobb szemág!
|
|
|
Naplózva
|
A világ gyakrabban jutalmazza az érdem látszatát mint magát az érdemet... (La Rochefoucauld)
|
|
|
csontmetsző
|
|
« Új üzenet #8846 Dátum: 2013. Március 19. - 18:39:30 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
" Majd ha a kép előtt állva szinte érzed a disznó szagát, akkor lesz jó a kép! " - Csergezán Pál -
|
|
|
Karácsony Károly
|
|
« Új üzenet #8847 Dátum: 2013. Március 19. - 18:53:05 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
pnorbi
|
|
« Új üzenet #8848 Dátum: 2013. Március 19. - 19:26:55 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
Rohantok széles országútakon. Én a hegyek ösvényeit szerettem. Szépségek mellett futtok el vakon, de ormok fényesedtek meg felettem.
Áprily Lajos
|
|
|
Oerdescu
Vendég
|
|
« Új üzenet #8849 Dátum: 2013. Március 19. - 20:29:05 » |
|
Hát Elaccc, akkor lenne igazán kerek a történet, ha mellé tudnád tenni a levetett, hiányos szárat is. Szorítok, hogy sikerüljön.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|