Szervusztok!
A múlt héten sikerült elejtenem első bikámat, engedjétek meg, hogy röviden elmeséljem.
A meghívásom még a nyáron született, három hétvégén már próbálkoztunk, most sikerült.
Első nap:
Dél körül érkeztünk Barátommal a szállásunkra, egy gyors ebéd, majd kocsiba ültünk, ismerkedni a területtel.
Helyi barátainktól kapott információk alapján jó a mozgás, korán mozdul a vad.
Az Ő javaslatuk szerint iratkoztunk be két, egymástól kb. 500 méterre levő lesre.
Az előttünk levő terület egyik részén még lábon volt a kukorica, a másik oldalon már szépen fejlődött a repce.
Jócskán négy óra előtt már másztam fel a lesre, hamarosan összeintettünk vadásztársammal, jelezvén, hogy minden rendben.
Az őzek már kinn voltak több irányban is.
Éppen a kölcsön kapott távolságmérővel „játszadoztam”, mikor észrevettem, hogy tőlem jó négyszáz méterre kiváltottak a szarvasok az erdőből a repcére és megindultak barátom felé.
Ő, a köztük levő dombtól még nem láthatta őket, ezért rácsörögtem, hogy figyeljen, megy felé a rudli, köztük néhány bika is.
Úgy látszik nem a repce volt a céljuk, hanem a kukorica, így aztán néhány percen belül lőtávolba értek Barátomhoz, aki nem is hagyta ki a lehetőséget, sikerült elejtenie, egy 4 kg körüli selejt bikát.
Második nap:
Barátom felkínálta, hogy üljek a tegnapi helyére, Ő elmegy egy másik körzetbe, ahol mostanában többször látták, egy nagy kan nyomait.
Ezen a napon, egy helyi Vadásztárs vitt ki a területre.
Végül is úgy döntöttem, hogy maradok a tegnapi lesemen, Ő, két lessel arrébb szándékozott felülni.
Kissé késve értünk, de alig négy után, már így is berendezkedve figyeltem a kezdődő előadást.
Nemsokára, jobbra tőlem megreccsent a gally az erdőben és határozottan elindult kifelé a mozgás.
Sőt, mozgások, ugyan is tisztán meg tudtam különböztetni, hogy ketten jönnek, nem túl nagy távolságra egymástól.
Hamarosan ki is bújt egy tehén a fák közül és bár óvatosan, de elindult a kukorica felé. Kis idő múlva kiért a hátsó „mozgás” is a sűrűből, egy bika képében.
Nem kellett sokat nézelődnöm, hogy felismerjem, a bika paraméterei bőven beleférnek a kapott instrukcióba. (Csak villás lehet, és maximum 6-7 kiló!)
A bika elég gyorsan megindult a nyílt terepen a tehén után, így aztán halkan, de felgyorsulva cseréltem a keresőt, puskára.
Körülbelül félúton lehetett a kukorica felé mikorra célba vettem, de nem akart megállni.
Persze, pisszenni sem mertem, csak követtem a céltávcsőben, a szűk 100 méterre gyalogló bikát.
Egyszer aztán, úgy tíz méterre a kukoricatábla szélétől megállt, és keresztbe fordulva visszanézett.
Azonnal lőttem.
A bika megrogyott, majd rohanásba kezdett a tábla mellett.
Mintegy 50 métert tudott megtenni, aztán összeesett és néhány mozdulat után elcsendesedett.
Már kaptam is a gratuláló telefont a Vadásztárstól, aki végig látta az eseményeket.
Jelezte, hogy pakol, és hamarosan indul hozzám.
Felhívtam Barátomat, röviden vázoltam az eseményeket, nem titkolva, hogy még most is majd kiugrik a szívem a helyéről.
Ő is úgy döntött, hogy abbahagyja a vadászatot és jön értem.
Sőt, mint később kiderült, felvette még, a területen levő két barátunkat is.
Mi, közben kimentünk a bikához, és a már majdnem teljes sötétben, a telefonnal csináltam róla pár képet.
Közben jön egy hívás barátomtól, elakadtak, segítséget kérnek.
Társam elmegy kihúzni Őket, én visszamegyek a lesre, összepakolok, üldögélek kicsit.
Távolról hallom az erőlködést a terepjáró kiszabadítása érdekében.
Aztán közeledik a fénycsóva, igaz csak egy. Mikor érkeznek, elmondják, hogy nem sikerült kihúzni a kocsit, majd holnap traktorral.
Nagy bánatom, hogy a fényképező gép is abban maradt, csak a telefonnal készülhetnek képek.
Hamarosan négyen verték el alaposan a hátsómat, de egy cseppet sem bántam.
Köszönöm Diana, és persze köszönöm nagylelkű Barátaimnak, akik hozzásegítettek ehhez a csodálatos élményhez.
