Meg ne haragudj, de a jószándék mögött (ami nem megkérdőjelezhető a hozzászólásaid alapján) hatalmas adag dilettantizmus lakik.
Magyarországon 40 éven át büntették a rossz elejtéseket.
Aztán mire mentünk vele?.....SEMMIRE!!
Ha most idióta módon újból bevezetnék a bírságolást, vissza is jutnánk oda, ahol nem is oly rég voltunk.
Csak annál sokkal könnyebb lenne svindlizni, mert a vadászati hatóság a jelen állapotában még tehetetlenebb, mint bármikor volt.
Nincs ember, nincs autó, ha van, akkor nincs hozzá futás-keret, nincs pénz túlórát fizetni, ergo a felügyelők reggel 8-tól du. 4-ig dolgozhatnak, stb...stb...
Minden olyan bika, amelyik nem üti meg a szükséges mércét, menne a sufniba. Lebukás esélye nulla.
Aztán veregethetnéd a saját válladat, hogy milyen okos ötlet volt, csak éppen ugyan annyi jóképességű bika tűnne el, mint eddig.
Ha nem tudunk róla, akkor nem fáj???
Sajnos azt érzem, hogy a szükséges szemléletváltásnak sem jött még el az ideje.
Ahhoz még mindig túl sok a szarvas.
Majd ha ennek a töredéke lesz csak, akkor megtanulja minden területgazda becsülni azt, amije van. Lásd példának szinte egész Nyugat Európát.
Mint kiderült (sok itteni fórumozó számára már több éve) én "nem vagyok vadász", lehettem volna, de nem lettem, most meg már abszolút nem is lennék, (ezen a téren kiéltem magam gyerekkoromban) inkább festeni, meg fotózni szeretném az állatokat ezt a mesterséget (hobbit?) meghagyom másoknak. Már többször említettem, hogy nem ellenzem a vadászatot, sőt szükségesnek tartom. Nem vagyok szélsőséges zöld, pedig már ezzel is támadtak. Nagyon sok vadász ismerősöm, rokonom és barátom is van, de egyiket sem gyűlölöm, vagy ítélem el azért mert vadász! A természet az életem része, gyermek korom óta nagyon sokat járom az erdőt, mint Gaucho, megfigyelek, fotózok, cserkelek, imádok agancsot keresni ez az egyik hobbim. Simán kimerem ide írni, hogy az itteni "melóutáni", meg hétvégi leses, szórós vadászoktól jobban ismerem az erdőt a természetet a vadat, de az ide (meglesett pillanatok) felrakott fotóimból is kiderülhetett. Leszedem a hurkokat, segítek a bajba került állatokon, és mindenről beszoktam számolni a terület vadőrének, vagy vadászmesterének, amit láttam tapasztaltam, fontosnak tartottam. Persze csak azoknak akikről tudom, hogy normálisan, megfelelően végzik a dolgukat. Ez nem csak egy VT. területét foglalja magába. Nyugodtan kimondhatom, hogy egy igazi vadászember életét élem, csak annyi különbséggel, hogy nem járok közgyűlésekre, nem vagyok tag, meg húzom meg a ravaszt! Én a régi nagy etikusan, tisztességesen becsületesen működő vadászemberekre mindig felnéztem. Most is vannak páran. Sok információt be tudnék szerezni, ha akarnék, de soxor nem is akarok, mert...
Csak azért írtam le ezeket a dolgokat, hogy Gaucho-nak is írod a "nem vagy vadász, dilettáns vagy, nem értesz hozzá," de nekem is írtátok már...
Annyit azért én is látok, hogy itt az egyes hierarchikusan felépülő társaságokon belül, nagyon sok baráti és rokoni szál kötődik. Vagy éppen csak földcserés, erdőcserés vagy egyéb komoly üzleti érdek húzódik. Egyszóval összefonódások, vannak, vagy üzleti, vagy bármilyen más, mint ahogyan Attila is említette, pl. a pénzes elnöknek sokan tartoznak hálával, vagy lóvéval, fával, hússal, bármi mással... Nem értek hozzá, majd szóvá teszitek ha nincs igazam, de mikor egy VT.-ben elnökségi tagokat választanak ezek az érdekek nagyban befolyásolják a vezetőség megválasztását. Sőt még a tagok megválasztását is.
Azt akarom kihozni az egészből, hogy ezért kifogásolod a szankcionálást, mert ugye egy ilyen "baráti társaságban" nem lehet büntetni, mert vagy elindul egy besúgó hullám, vagy az emberkék egymás tyúxemére lépnek, ami esetleg még a VT. szétesését is jelentheti...
Ezért elképzelhetetlen egy VT.-n belüli szankcionálás, mindaddig míg a felügyelőbizottsági tagok a társaságon belüli többi taggal, baráti vagy üzleti, rokoni, vagy egyéb kapcsolatban vannak. Arról nem is beszélve, hogy a felügyelőbizottsági tagok egymást hogyan ellenőrzik, illetve büntetik... vagy egy felügyelőbizottsági tag saját magát szankcionálja
Csaba! Tedd a szívedre a kezed, ha Te kapnál állami megbízásból egy olyan ellenőrzési feladatot, amiben komoly büntetéseket kellene kiosztanod, hány vadászembert büntetnél meg a környezetedből? Főleg azt akivel hétvégén vaddisznópörköltet bográcsoztál...
Úgyhogy nem tudom mi volt az oka a mínuszpont szankciók eltörlésének, de sejtéseim vannak, bár lehet, hogy rossz helyen keresgélek. Mindenesetre nem azért törölhették el, mert annyira sok kiemelkedő gímszarvasbika van az országban... (((Majd megírjátok... vagyis írjátok meg.
Esetleg ez az elmélet is csak akkor működhetne, ha régiónként létrejönne egy (független, komoly szakmai háttérrel rendelkező vizsgálóbizottság), amit az állam pénzel (minden szempontból) és az járja a saját maga által kijelölt területeit ellenőrzés céljából, büntet, szankciónál, talán egy darabig életképes lehet a dolog, talán a korrupció sem tudná megállítani...Bár ebben már erősen kételkedem, ebben az országban, ugyanis a pénz itt már mindent felülír...
Ha valakinek nem tetszett amit leírtam, mert sérti az érdekeit, pénztárcáját, vagy dilettánsnak tart, tegyen panaszt viktornál...
Ezt még mindig a gímszarvasbikák védelméért írtam. (a vaddisznó állományt nem lehet tönkre tenni, az minden évben gondoskodik az utódokról, a gímszarvas sokkal sérülékenyebb!)