Szombaton egy kollégám vendéget kísért. Már napok óta gyűrkőztek a "gímbika projekten", de eddig nem sok eredménnyel.
De végre, a hajnali cserkelés alkalmával megtörni látszott a jég.
Jó bőgés volt innen is-onnan is, csak győzzenek válogatni a bikák között...
Végül beértek egy jóhangú bikát, ami megfelelt a vendég igényeinek (értsd: lőhető bika és árban az a kategória, amit kifizetni szándékozik).
Addig próbálkoztak a lehető legjobb pozícióba kerülni a fák között , míg nem kiszúrta őket!
Elmenőben a bika 110-120 méter után beállt egy fa mögé és visszatekintve meg akart róla győződni, hogy helyes volt-e az ijedelem.
A vendég ekkor engedte el a 9,3x62-esből a 15 grammos Norma Vulcant.
A bika, jó becsapódás után megugrott és eltűnt a szemük elől.
A rálövés helye egyértelműen megvolt, aztán ott sem, de onnan sem, se szőr, se vér, se semmi.....
Szóltak a vérebes kollégának, aki a kutyával alaposan végigjárt mindent, letesztelték az össszes látható váltót, körbe is kerestek több rétegben is, de végül feladták.
Volt ám szomorkodás, meg bizonytalanság, de aztán úgy döntött a vendég, hogy folytatja a tovább a vadászatot.
Este attól a helytől nem messze leskelődtek egy sűrű mellett, amikor a reggeli lövés helyétől kb. 300 méterre lévő kisrétről megszólalt egy bika.
Már azon is csodálkoztak, hogy a délelőtti keresés zaja nem kergetett mindent világgá és mivel még volt vissza vagy 20 perc a lővilágból, úgy döntöttek, hogy némi rohanás árán megpróbálják megnézni a nagyhangú legényt.
Mire felértek a dombokon éppen annyira besötétedett, hogy a bírálat eléggé kétesélyessé vált a lomb-háttér előtt teheneit terelve állandóan mozgó bika esetében.
De Petinek valahogyan ismerős volt a bika....addig addig nézte, míg egyre biztosabb lett abban, hogy ez bizony a reggel elhibázott bika lesz.
A vendég folyamatosan követte a bikát a céltávcsővel és amikor az egy pillanatra megállt, már szólt is újból a puska. A bika pedig rövid vágta után összeesett.
Mikor odaértek hozzá, Péter csodálkozott rajta, hogy a jól látható nyaklövéssel miért vágtázott a bika még vagy 50 métert.
Ez a dilemma egészen addig tartotta magát, míg meg nem pillantotta a másik lövést a lapocka mögött.......
A nyaklövés a reggeli "hibázásból" eredt, pont a nyak közepénél ütötte át üresen a bika nyakát.
A sérülés ellenére a bika visszament a reggeli bőgőhelyére és a megsebzésének helyétől párszáz méterrel úgy bőgött, mint ha semmi sem történt volna aznap reggel.
Nem olyan "vad" ez a történet, mint a tavalyi szívlövött bika esete, de jól példázza a gímszarvas hihetetlen szívósságát bőgéskor.
