Dr. Zoltán János (1921 – 2011)
MEGJELENÉS DÁTUMA
2011.06.22
ROVAT
Im memoriam
szerző
Homonnay Zsombor
Vadászlap
Ismét egy hatalmas életfa dőlt ki legújabb évszázadunk viharában, és halálával felmérhetetlen veszteség érte a magyar vadászati közéletet is június 21-én. Nemrég – májusi számunkban – még együtt örülve, megkülönböztetett tisztelettel köszöntöttük 90. születésnapján. Vajon ki gondolhatta volna mindössze néhány hete, hogy ez lesz az utolsó…
„Zoltán prof”, ahogy barátai, vadásztársai szólították, igazán páratlan és utánozhatatlan életutat járt be, mind a vadászat, mind pedig – amiért méltán világhírnévnek örvendhetett – az orvostudományok, szűkebben a plasztikai sebészet terén.
Közvetlen az ország trianoni megcsonkítása után született, majd nevelkedett Aradon. Alig 12 éves korában veszítette el édesapját. Sikeres érettségi vizsga után hazaszökött Magyarországra, mert anyanyelvén akarta elsajátítani az orvosi tudományt. A 9 nyelven beszélő sebész a háború alatt dolgozott Németországban, amerikai fogságban, majd a Petrovszkij klinikán szerezte a sebész szakorvosi képesítését. Ezt követően katonaorvosként Koreába került. 1957-ben kandidált, 1966-ban szerezte meg az orvostudományok professzora diplomát és a honvéd ezredesi rangot. Nemzetközi hírnevét orvos kongresszusokon alapozta meg és arról volt híres, hogy előadásait mindig azon országok nyelvén tartotta, ahová meghívták.
Több mint 50 könyv – közöttük számos vadászati témájú – számtalan szakmai publikáció szerzője, amiért vadász barátai „grafomán” jelzővel is illették, ám ezt mindig jó kedvvel és örömmel vállalta. Szabadidejében elkötelezett és szenvedélyes vadász volt, abból a „békebeli” fajtából, akik a vadászatot még életstílusnak mondhatták, és különösen vonzódott e jeles szakterület történelmi kulturális értékeihez.
Szenvedélyesen gyűjtött minden vadászathoz kapcsolható tárgyat, művészeti alkotást, könyvet, bélyeget, képeslapot. Utóbbi, a maga egészen páratlan gyűjteményét egy hézagpótló könyv formában is megjelentett, de számtalan alkalommal csodálhattuk meg a gyűjteményt kiállításokon, vadásznapokon. Az országban vadászként szinte mindenütt megfordult, hatalmas tudásanyaga, lebilincselő személyisége mindenkit magával ragadott, amiért szívesen hívták meg mindenhová. Vadászott Afrikában, Mongóliában, az Alpok havasain, a Távol-Keleten, a világ számtalan vadászterületén – ahogy mondta – orvos barátai jól tudták, hogy a vadászat elkötelezettje. Nyugdíjba vonulás után is sokan látogattuk rendszeresen az egy kisebb múzeumnak is beillő lakásán.
Szerkesztőségünk is számtalan alkalommal fordult hozzá tanácsért, szívesen vettük kritikáit, javaslatait. Szinte „élő lexikonként” tiszteltük, rengeteget lehetett tanulni tőle, és ennek a hatalmas, rendszerezett tudásanyagnak az átadásához nagyban hozzájárultak az egészen különleges személyiségi adottságai is. Joviális és a szó legszorosabb értelmében vett mély bölcsességű egyénisége pótolhatatlan vesztesége a hazai vadászatnak. Tekintettel arra, hogy kitörölhetetlen nyomokat igazán pazar bőséggel hagyott a magyar vadászat kultúra kincsestárában, az emlékét megkülönböztetett tisztelettel őrizzük meg.
Jó Embert, és nagy Vadászt veszítettünk el személyedben!
Hálát adok Istennek, hogy ismerhettelek.
Nyugodj békében, János Bátyám! Attila 
