Ma reggel mi is az őzek után jártunk a társammal. Az első körzetben ő lőtt egy gyenge sutát. Nem sokkal utána nekem is lett volna lehetőségem, mintegy 200 méterről, de az őzek mögött - csak egy hajszállal feljebb - ott volt a falu... Mire a lesre fel tudtam lopakodni, még kicsivel távolabb mentek, onnét meg már nem kockáztattam. Ráadásul elég erős szél is fújt épp keresztbe.
Még el sem kezdtem a zsigerelést - közben társam elment a kocsiért-, jött arra egy suta, két gidával. Ők már könnyű lövésre estek, csakhogy mindkét gida bak volt. Fényképezni meg nem sikerült.
Ennek a körzetnek a túloldalán már nem volt kint semmi. Átmentünk a szembelevőbe, ott egy fasor mellett repcetábla húzódik. Társam lement az aljára, én fent maradtam. Alig léptem ki a repcére, észrevettem két őzet, olyan jó 250 méterre. Mire óvatosan egy százast lefaragtam a távolságból, négyen lettek. Ebből három suta. A legnagyobb, egy szép zömök, javakorabeli asszonyság, nagyon figyelt. Tőle balra két gida csipegetett, jobbra egy gyenge suta. Erre pályáztam, annál is inkább, mert a sutagida rosszul állt, meg az előttem levő ágak is bezavartak volna.
Nagyon lassan, araszonként csúsztam egyre kijjebb a mezőszél felé, ahol már nem lógnak be elém a gallyak. Az idősebb suta minden gallyreccsenést meghallott jó 150 méterről! Pedig sokszor csak 2-3 mm-es gallyacska pattant el halkan, a szél keresztbe fújt és a hátam mögött forgalmas főút volt!!! Hihetetlen füle volt!
Ő persze szépen keresztben állt végig, de eszemben sem volt bántani, nyilván hozzá tartoztak a gidák.
Végre, hosszú-hosszú percek múlva eljutottam odáig, hogy meg lehetett kockáztatni a lövést. Nagy sokára a kiszemelt példány is megunta a helyét, elindult a többi felé, és amikor megállt, el tudtam engedni a golyót.
