Sanyooo
Vendég
|
|
« Új üzenet #75 Dátum: 2010. Március 17. - 22:43:59 » |
|
Szia Sanyooo! Nem hinném, hogy kevesen lennénk! Elég, ha csak itt elolvasod a fórumon a véleményeket! Én inkább azt gondolom, hogy nagyon (talán túlzottan is) meggondolunk minden lépést, mert az első amivel megtudnak b..ni minket, az a fegyver! Elég, ha rosszul nézel,vagy a szomszéd azt mondja, hogy megfenyegetted, már bevonják! Aki pedig szeretne még vadászni, nagyon meggondolja! Ilyen országban élünk, és nekünk van mit félteni! Pl. Egy vadászbarátom nem tudott kiállni az udvarából, nem tudott időben munkába menni, mert egy barom beállt a kapuja elé. (elment vásárolni a piacra) Több mint egy órát várt rá, és még a ficsának állt feljebb, hogy menjen busszal, mert ő ott áll meg ahol van hely. A haveron úgy felhergelte magát, hogy belerúgott a kocsiba, és eltört a dísztárcsa. Ügy lett belőle, és kapott egy bírói figyelmeztetést. Természetesen bevonták a fegyvereit az első érvényesítéskor két évre! Kedves Attila! Nem hiszek, ebben az "ilyen országban élünk" nézettel! Az ország olyan, amilyennek alakítjuk, vagy hagyjuk, hogy alakítsák mások, és ebben mindenkinek felelőssége van! És tehetünk is érte, annyit legalább, hogy hova tesszük az X-et választáskor! Azon múlik minden, bárki bármit is mond! Nemsokára lehetőségünk lesz jobbítani az ország sorsán!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Erdojaro (Molnár Attila)
|
|
« Új üzenet #76 Dátum: 2010. Március 17. - 23:55:17 » |
|
Kedves Attila! Nem hiszek, ebben az "ilyen országban élünk" nézettel! Az ország olyan, amilyennek alakítjuk, vagy hagyjuk, hogy alakítsák mások, és ebben mindenkinek felelőssége van! És tehetünk is érte, annyit legalább, hogy hova tesszük az X-et választáskor! Azon múlik minden, bárki bármit is mond! Nemsokára lehetőségünk lesz jobbítani az ország sorsán! Tudod Barátom én már nem igen hiszek a csodákban! Volt itt már egy pár helyre téve az X, de nagy különbséget egyik alatt sem vettem észre! Nem is emlékszem egyikre sem szívesen. Én nem akarok sem jobbítani, sem balitani, de szeretnék végre egy nyugodt országban élni, ahol az embereket nem próbálják minden irányból/ba terelgetni, meggyőzni miről, hogyan kell gondolkodni. Nem basztatnak naponta telefonon, hogy kire szavazzak, és nem fenyegetnek meg, ha nem adom oda a "félcédulámat valakinek. Szeretnék úgy élni, hogy nem ellenségként tekintünk rokonokra, barátokra, mert más a véleményük mint a mienk, és a többség akaratát akkor is szentírásnak tekintjük, ha az nem egyezik a miénkkel. Amíg itt az a lényeg, hogy ki tud többet elvenni a közösből,(azt pedig senki ne mondja nekem, hogy ez most megváltozik!) addig nem igen érdekel ki hova teszi a voksát! Ebben az országban a háború alatt annyi volt a "partizán", hogy meg kellett volna nyernünk a háborút, az szocializmus alatt az annyi volt "ellenzéki",hogy egy percig sem kellett volna az "átkosban" élnünk. Lehetne még folytatni. Most pedig mindenki tudja, hogyan kellett volna csinálni. Most is hallok nagy dumákat, ígéreteket, fenyegetéseket, szardobálást, de előre mutató valós elképzeléseket azt nem! Csak azt felejtik el, hogy pénz nélkül szart sem ér az ígéret. Az pedig nyema! Sem dumával, sem finggal tojást festeni nem lehet. De ez egy más téma, ezért nem kívánok itt ezzel többet foglalkozni. Sajnálom! Bocsánat, hogy egyáltalán leírtam!
|
|
|
Naplózva
|
A Vadászat olyan mint a NŐ! Minél több időt töltesz vele, annál jobban rájössz, hogy nem tudsz róla semmit!
|
|
|
Sanyooo
Vendég
|
|
« Új üzenet #77 Dátum: 2010. Március 18. - 07:33:17 » |
|
Tudod Barátom én már nem igen hiszek a csodákban! Volt itt már egy pár helyre téve az X, de nagy különbséget egyik alatt sem vettem észre! Nem is emlékszem egyikre sem szívesen. Én nem akarok sem jobbítani, sem balitani, de szeretnék végre egy nyugodt országban élni, ahol az embereket nem próbálják minden irányból/ba terelgetni, meggyőzni miről, hogyan kell gondolkodni. Nem basztatnak naponta telefonon, hogy kire szavazzak, és nem fenyegetnek meg, ha nem adom oda a "félcédulámat valakinek. Szeretnék úgy élni, hogy nem ellenségként tekintünk rokonokra, barátokra, mert más a véleményük mint a mienk, és a többség akaratát akkor is szentírásnak tekintjük, ha az nem egyezik a miénkkel. Amíg itt az a lényeg, hogy ki tud többet elvenni a közösből,(azt pedig senki ne mondja nekem, hogy ez most megváltozik!) addig nem igen érdekel ki hova teszi a voksát! Ebben az országban a háború alatt annyi volt a "partizán", hogy meg kellett volna nyernünk a háborút, az szocializmus alatt az annyi volt "ellenzéki",hogy egy percig sem kellett volna az "átkosban" élnünk. Lehetne még folytatni. Most pedig mindenki tudja, hogyan kellett volna csinálni. Most is hallok nagy dumákat, ígéreteket, fenyegetéseket, szardobálást, de előre mutató valós elképzeléseket azt nem! Csak azt felejtik el, hogy pénz nélkül szart sem ér az ígéret. Az pedig nyema! Sem dumával, sem finggal tojást festeni nem lehet. De ez egy más téma, ezért nem kívánok itt ezzel többet foglalkozni. Sajnálom! Bocsánat, hogy egyáltalán leírtam! Lehet, hogy igazad van, de hinni kell valamiben, különben egyszerűbb lenne, ha szájba lőném magam, még örömöt is szereznék egyeseknek!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Sziju
Vendég
|
|
« Új üzenet #78 Dátum: 2010. Március 18. - 08:11:10 » |
|
Meghallgattátok a rádió riportot? Amit a pszichológus mondott, az figyelemre méltó. A fegyver látványa is agressziót válthat ki valakiből. Sokan ezért akarnak fegyvert birtokolni. "haverom úgy felhergelte magát, hogy belerúgott a kocsiba" Elhiszem, hogy dühös volt, de ez nem ok, hogy rongáljon. A Fegyverneki kardos "vitézek" is csak dühösek voltak, mert a rendőrök igazoltatni akarták őket. Az emberekben magas az alap sértődöttségi szint. Pontosan az ilyen magatartást keresik a tesztben. Azt, hogy valaki mennyire szabálykövető, vagy mennyire gondolja, hogy mindent megtehet. Mindenkinek joga van másik orvost vagy pszichológust választani, ha nem tetszik az eredmény, és új vizsgálatot kérni. Mit panaszkodtok? Az íjászokkal úgy ki b..sztak, hogy öröm nézni. Most kaszáltak el egy srácot, mert kérték rajta az íjtartási engedélyt, ami sosem létezett, a fegyvertartási engedélyét meg éppen bevonták (gondolom ok nélkül ). Kivetették az íjtartási engedélyt a törvényből, amivel még nagyobb bajt csináltak. Gyakorlatilag ki sem mehetünk az erdőbe fegyvertartási nélkül. Eddig az íjászok számát gyarapították azok a puskások, akiktől elvették a fegyvertartásit, most meg a puskások számát fogják gyarapítani az íjászok, akik kényszerből fognak puskát venni, hogy legyen fegyvertartási engedélyük. Ha meg ott a puska, minek az íj... Most mehetek pszicho vizsgálatra, és vehetek puskát is, ha íjjal akarok vadászni. Ha tudtok eladó, jó állapotban levő vadászpuskát, akkor szóljatok, mert szeretnék íjjal vadászni.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Sanyooo
Vendég
|
|
« Új üzenet #79 Dátum: 2010. Március 18. - 08:19:06 » |
|
Meghallgattátok a rádió riportot? Amit a pszichológus mondott, az figyelemre méltó. A fegyver látványa is agressziót válthat ki valakiből. Sokan ezért akarnak fegyvert birtokolni. "haverom úgy felhergelte magát, hogy belerúgott a kocsiba" Elhiszem, hogy dühös volt, de ez nem ok, hogy rongáljon. A Fegyverneki kardos "vitézek" is csak dühösek voltak, mert a rendőrök igazoltatni akarták őket. Az emberekben magas az alap sértődöttségi szint. Pontosan az ilyen magatartást keresik a tesztben. Azt, hogy valaki mennyire szabálykövető, vagy mennyire gondolja, hogy mindent megtehet. Mindenkinek joga van másik orvost vagy pszichológust választani, ha nem tetszik az eredmény, és új vizsgálatot kérni. Mit panaszkodtok? Az íjászokkal úgy ki b..sztak, hogy öröm nézni. Most kaszáltak el egy srácot, mert kérték rajta az íjtartási engedélyt, ami sosem létezett, a fegyvertartási engedélyét meg éppen bevonták (gondolom ok nélkül ). Kivetették az íjtartási engedélyt a törvényből, amivel még nagyobb bajt csináltak. Gyakorlatilag ki sem mehetünk az erdőbe fegyvertartási nélkül. Eddig az íjászok számát gyarapították azok a puskások, akiktől elvették a fegyvertartásit, most meg a puskások számát fogják gyarapítani az íjászok, akik kényszerből fognak puskát venni, hogy legyen fegyvertartási engedélyük. Ha meg ott a puska, minek az íj... Most mehetek pszicho vizsgálatra, és vehetek puskát is, ha íjjal akarok vadászni. Ha tudtok eladó, jó állapotban levő vadászpuskát, akkor szóljatok, mert szeretnék íjjal vadászni. Kedves Sziju! Én nem örülök annak, ha másnak is rossz! Szerintem nem ezt akartad írni, nem tételezem ezt fel Rólad, bizonyára véletlenül történt, kérj meg egy moderátort, hogy javítsa ki a hozzászólásodat! Örömmel köszöntelek a puskás vadászok sorában!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Steve
Vendég
|
|
« Új üzenet #80 Dátum: 2010. Március 18. - 08:24:48 » |
|
Meghallgattátok a rádió riportot? Amit a pszichológus mondott, az figyelemre méltó. A fegyver látványa is agressziót válthat ki valakiből. Sokan ezért akarnak fegyvert birtokolni. "haverom úgy felhergelte magát, hogy belerúgott a kocsiba" Elhiszem, hogy dühös volt, de ez nem ok, hogy rongáljon. A Fegyverneki kardos "vitézek" is csak dühösek voltak, mert a rendőrök igazoltatni akarták őket. Az emberekben magas az alap sértődöttségi szint. Pontosan az ilyen magatartást keresik a tesztben. Azt, hogy valaki mennyire szabálykövető, vagy mennyire gondolja, hogy mindent megtehet. Mindenkinek joga van másik orvost vagy pszichológust választani, ha nem tetszik az eredmény, és új vizsgálatot kérni. Mit panaszkodtok? Az íjászokkal úgy ki b..sztak, hogy öröm nézni. Most kaszáltak el egy srácot, mert kérték rajta az íjtartási engedélyt, ami sosem létezett, a fegyvertartási engedélyét meg éppen bevonták (gondolom ok nélkül ). Kivetették az íjtartási engedélyt a törvényből, amivel még nagyobb bajt csináltak. Gyakorlatilag ki sem mehetünk az erdőbe fegyvertartási nélkül. Eddig az íjászok számát gyarapították azok a puskások, akiktől elvették a fegyvertartásit, most meg a puskások számát fogják gyarapítani az íjászok, akik kényszerből fognak puskát venni, hogy legyen fegyvertartási engedélyük. Ha meg ott a puska, minek az íj... Most mehetek pszicho vizsgálatra, és vehetek puskát is, ha íjjal akarok vadászni. Ha tudtok eladó, jó állapotban levő vadászpuskát, akkor szóljatok, mert szeretnék íjjal vadászni. Egyébként teljesen típikus a hozzáállásod Sziju! "Ezt b@..ta ránk az Isten, ezt KELL elviselnünk....." Képtelenek vagyunk együttgondolkodni. "Pontosan az ilyen magatartást keresik a tesztben. Azt, hogy valaki mennyire szabálykövető, vagy mennyire gondolja, hogy mindent megtehet..." Azért gondolom abban egyet értünk, hogy minden politikussal is el kellene végeztetni ezen az elven az elmeorvosi vizsgálatot mielőtt akár csak országgyűlési képviselő is lesz belőle! Pláne ha kormány tag! Egy rakás idióta tv.-től mentették volna meg a gyogyi dokik a társadalmat, esetleg egynéhányan megkapták volna már az egyre sűrgetőbb gyógykezelésüket.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Voldi
Adminisztrátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 9530
Piros betűs nagyokos...
|
|
« Új üzenet #81 Dátum: 2010. Március 18. - 08:27:43 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
-Voldi, ritka rusnya vagy alsógatyában... -Levegyem?
-"Ha mindenki úgy tesz, ahogy tenni köll, akkor minden úgy lösz, ahogy lenni köll!"
|
|
|
Sziju
Vendég
|
|
« Új üzenet #82 Dátum: 2010. Március 18. - 08:42:58 » |
|
Kedves Sanyoo! A hsz-saimat át szoktam gondolni, mielőtt leírom. Melyik részéből következtetsz, hogy bármelyik dolognak is örülök? Nem szükséges szólnom moderátornak. Senkinek nem jó egyik dolog sem, de ez van. Viszont én szabálykövető vagyok, és azt tartom, hogy ha a dolgok nem mennek maguktól, akkor szabályozni kell. Lázadni lehet a szabályozás ellen, viszont aki nem rendeli magát alá, az nem fog vadászni, se sportlőni, se semmi... Kedves Stevee! A politikusok pszichológiai vizsgálatának szükségességével egyetértünk. Kíváncsi vagyok, bármelyik hatalomra kerülő párt elrendeli-e majd saját embereinek vizsgálatát. Mert, hogy a szabályokat a hatalmon levők alkotják. A politikusokat viszont az emberek választják. Te, én és még sokan mások...amit választottunk az étlapról, azt kapjuk. Nesze ezt akartad, akkor egyed...aztán megesszük. Igaza van Attilának! Sok helyre került már az X, végigettük az egész étlapot, de sokszor forog a gyomrunk. Aztán csak reménykedünk és újra rendelünk, hátha most ehető lesz... "Ezt b@..ta ránk az Isten, ezt KELL elviselnünk....." Ez szerintem a tipikus női hozzáállás. Ha a nők nem ilyenek lennének, akkor lehet, hogy Ti nem vadásznátok...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
St.Girgesz
|
|
« Új üzenet #83 Dátum: 2010. Március 18. - 09:24:40 » |
|
Kedves Attila! Nem hiszek, ebben az "ilyen országban élünk" nézettel! Az ország olyan, amilyennek alakítjuk, vagy hagyjuk, hogy alakítsák mások, és ebben mindenkinek felelőssége van! És tehetünk is érte, annyit legalább, hogy hova tesszük az X-et választáskor! Azon múlik minden, bárki bármit is mond! Nemsokára lehetőségünk lesz jobbítani az ország sorsán! Sanyooo-pedig hidd el, hogy "ilyen országban élünk". A vezetőink kavarják a sz@rt, mert a zavarosban jobban tudnak halászni -minket, kisembereket pedig úgy vezetnek, ahogy nekik tetszik. Ez ellen mit tudsz tenni? Éhségsztrájkba kezdesz? Vagy elhagyod az országot, mint olyan sokan manapság? A változtatási lehetőség nem most áprilisban lesz, hanem 2006-ban volt. Hát tudod mit? Megérdemli ez a birka nép a vezetőit, mert hagyja magát sanyargatni. A pszichológusi vizsgálatról meg az a véleményem, hogy vagy ne legyen(mert ebben az amúgy is túlbürokratizált országban ez csak még egy kolonc lenne a szabadságra vágyók nyakán), vagy ha már mindenáron meg akarják csinálni, akkor legalább a többi abszolút hülyeségen könnyítsenek. Lehet jobb szájízzel mennék el egy pszichomókushoz, ha tudhatnám magamról, hogy nem néz minden állami szerv, országvezető, önkéntes világmegváltó, elvakult "környezetvédő" szajhának, akit mindenki megb@szhat.
|
|
|
Naplózva
|
Üdv a vadásznak! "Gazdagnak érezheti magát az a nép, amely ilyen hagyományokkal rendelkezik."(John Paget; 1839.)
"Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad."
|
|
|
Németh Lajos
Globális moderátor
Vadász
Nem elérhető
Hozzászólások: 9994
|
|
« Új üzenet #84 Dátum: 2010. Március 18. - 10:04:37 » |
|
Lányok, fiúk, ne kanyarodjunk el a napi politika irányába!
|
|
|
Naplózva
|
Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra, Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva. /Ady/
|
|
|
Fomec
|
|
« Új üzenet #85 Dátum: 2010. Március 18. - 10:15:05 » |
|
Minden politikai felhang nélkül: Nekem erről az egész pszichológusi vizsgálatról, fegyvertartás folyamatos ellenőrzésről, szakértők megmondják miértisjónekünkezcsakminemértjükmegről, valamiért az 1988 előtti idők jutnak eszembe. Akkor is hintették port a szakértők, politikusok, újságírók, hogy miért kell az országot körbe keríteni, miért nem utazhatunk, miért is jó ez végül is NEKÜNK. Akkor is megmagyarázták miért is nem tarthatsz csak úgy légpuskát. Mert Mi Magyarok nem vagyunk rá elég érettek, agyon lővöldöznénk magunkat, meg ha illetéktelen kezekbe kerül... Persze a légpuska tartása más szomszédos országok "felnőtt, szellemileg érett állampolgárait" ez nem veszélyeztette. Lőszer újratöltés: Hetven évvel ezelőtt a négy elemit végzett vadőr nagyapám és a hasonszőrűek meg tudták csinálni, de Mi már éretlenek vagyunk hozzá. Hátha felrobbantanánk a fél falut, a fél várost. Szóval elkeserítő, felháborító, ami itt megy ebben az országban!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Steve
Vendég
|
|
« Új üzenet #86 Dátum: 2010. Március 18. - 10:23:57 » |
|
Lányok, fiúk, ne kanyarodjunk el a napi politika irányába!
Lajos! Ezt elég nehéz nem a napi politika felöl megközelíteni! Ez ugyan is nem szól másról mint szavazat szerzésről. Mert racionális magyarázata nincs.....
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
oconor
|
|
« Új üzenet #87 Dátum: 2010. Március 18. - 10:26:32 » |
|
Sanyooo-pedig hidd el, hogy "ilyen országban élünk". A vezetőink kavarják a sz@rt, mert a zavarosban jobban tudnak halászni -minket, kisembereket pedig úgy vezetnek, ahogy nekik tetszik. Ez ellen mit tudsz tenni? Éhségsztrájkba kezdesz? Vagy elhagyod az országot, mint olyan sokan manapság? A változtatási lehetőség nem most áprilisban lesz, hanem 2006-ban volt. Hát tudod mit? Megérdemli ez a birka nép a vezetőit, mert hagyja magát sanyargatni. A pszichológusi vizsgálatról meg az a véleményem, hogy vagy ne legyen(mert ebben az amúgy is túlbürokratizált országban ez csak még egy kolonc lenne a szabadságra vágyók nyakán), vagy ha már mindenáron meg akarják csinálni, akkor legalább a többi abszolút hülyeségen könnyítsenek. Lehet jobb szájízzel mennék el egy pszichomókushoz, ha tudhatnám magamról, hogy nem néz minden állami szerv, országvezető, önkéntes világmegváltó, elvakult "környezetvédő" szajhának, akit mindenki megb@szhat. Ahogy olvasom a jogalkotók már is elérték céljukat. Divide et impera!
|
|
|
Naplózva
|
„A valós információ létfontosságú, a téves információ sajnálatos és káros, de a jól irányzott hamis információ halálos.” (Frederick Forsyth, angol író)
|
|
|
St.Girgesz
|
|
« Új üzenet #88 Dátum: 2010. Március 18. - 10:35:13 » |
|
Ahogy olvasom a jogalkotók már is elérték céljukat.
Divide et impera!
Nálam el. Pedig nem is vagyok tovább osztható Lajos! Ezt elég nehéz nem a napi politika felöl megközelíteni! Ez ugyan is nem szól másról mint szavazat szerzésről. Mert racionális magyarázata nincs..... Valóban nehéz megközelíteni poltikamentesen a témát... mert amikor valakit vagy azért ér hátrányos megkülönböztetés(mert ez már mi más lenne? :fej ), hogy másoknál jó pontot szerezve több szavazatot gyűjtsenek, vagy mert a drága vezetőink egytől-egyig félnek, akkor ez már sajnos minden megnyilvánulásban politika. Ráadásul így vagy úgy, de mindannyian ellenkezünk egy meghozott politikai döntés ellen. Akkor itt most mindenki rebbellis?
|
|
|
Naplózva
|
Üdv a vadásznak! "Gazdagnak érezheti magát az a nép, amely ilyen hagyományokkal rendelkezik."(John Paget; 1839.)
"Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad."
|
|
|
Taser
|
|
« Új üzenet #89 Dátum: 2010. Március 18. - 10:38:37 » |
|
Lőszer újratöltés: Hetven évvel ezelőtt a négy elemit végzett vadőr nagyapám és a hasonszőrűek meg tudták csinálni, de Mi már éretlenek vagyunk hozzá. Hátha felrobbantanánk a fél falut, a fél várost.
Szia Fomec. Az a baj, hogy nem hátha. Pár évvel ezelőtt egy lőszerbarkácsoló tényleg fel is robbantotta Békásmegyeren a lakását meg még három másikat is maga körül. HA nem történik meg akkor nagy valószínűséggel nem veszik ilyen szigorúan az újratöltést. Minden ilyen szabályozásban megfigyelhető az akció- reakció hatása. Csak néhány példa a közelmúltból. rendőr lábon lövi magát a zsebes üldözése közben -reakció, nem hordhatja csövön a fegyverét több halálos baleset vadászatokon gyors egymás után- fegyvertörvény szigorítás, vadászati szabályok szigorítása sportlövő mészárol egyetemen- fegyvertörvény szigorítás pszicho vizsgálat De ez megfigyelhető sok más területen is. A kérdés mindig az, hogy mikor éri el a politika "ingerküszöbét" ?
|
|
|
Naplózva
|
A vadász legbiztosabb fegyvere a türelem. Nem gondolkodunk. Nincs mivel. Lövünk. Van mivel.
|
|
|
|