Köszönöm!
Nem volt történt semmi olyan, amit különösebben érdemes lenne ragozni.
Az első róka közvetlenül egy kert végében állt. Sajnos el is ugrott, szinte azonnal.
A második egy út szélén szemben ült, de nem voltam benne 100%-os, hogy valóban róka. Kis balszerencsével macska is lehetett. Amíg próbáltam kideríteni, mit is látok, elosont. Valószínűleg róka volt!
A harmadik olyan 120 méterre állt a rétszéli kis akácos mellett. Úgy láttam, hogy az oldalát takarja némi gaz, annyi önbizalmam meg nem volt, hogy nyaktőre-nyakra lőjek, pedig lehetett volna. Egy perc múlva ez is megunta és belépett a bokrok közé. Azt még láttam, hogy ennek is van egy kis fehér bojt a farka végén.
A negyedik az állomás mögötti szántásban bóklászott, olyan 80-90 méterre. Keresett, kutatott, szaglászott, csak töredék pillanatokra állt meg. Egy idő után eluntam, és rácincogtam. Azonnal megtorpant és figyelt felénk, tehát már küldtem is a golyót. Jó becsapódás - fekszik. De aztán láttuk, hogy még vergődik, megpróbál lábrakapni, majd valamivel odébb világít a szeme, de fekve.
Biztonság kedvéért elmentünk haza a sörétesért meg kutyáért. Most Szabolcs tacsiját hoztuk, hadd legyen valami sikerélménye!
A rudi már kimúltan feküdt, mire odaértünk, jó helyen, a válla mögött kapta a lövést, túloldalon a hasán jött ki.
Amit a tacsi művelt! Úgy rázta a nálánál nagyobb rókát, mint a rongyot! Szinte tombolt, gondolom az összes korábbi sikertelenséget, bosszúságot kiadta magából.
Gergő jutott eszembe, már nála is van egy ilyen vad harcos...