Üdv Rókavadászok!
Tegnapelőtt Antival körülnéztünk az egyre szaporodó tarlók környékén, végül az egyik patakparti les közelében kiszúrtunk 2 vörösfrakkost, amelyek vígan pockoztak a learatott és feltört részen. Hiába próbáltuk közelebb édesgetni magunkhoz őket, nem sikerült.
Ma Füzesabonyba kellett vinnem a gyerekeket a keresztszülőkhöz, ám nem időztem ott sokáig, még világosban hazaértem. Aztán kattantam egyet, összekaptam a cuccokat, kocsiba vágtam magam, és már robogtam is az ígéretes helyre.
Azt tudtam, hogy közelebb kell helyezkednem, mert a lestől vagy 300 méterre mozogtak a múltkor a komák. Először a nyarasba szerettem volna csücsülni, de nem volt jó, onnan lehetetlen lett volna megfelelő lövést leadni. Gondoltam egy merészet és odacsúsztam ahhoz a gazoshoz, amely közelében figyelhettük őket. Meglepetésemre a gazos egy rókavárat rejtett, jó sok ki- és bejárattal. Mérgemben, no meg, hogy nincs veszíteni valóm, gyorsan körbejártam minden nyílást. Egyik sem volt tisztítva. Huhhh, - gondoltam - nem innen járnak talán ki!
Beültem a legsűrűbb részére, aztán mozdulatlanságba merevedtem. Nagy ritkán a szememhez emeltem a távcsövem, de azt is lassított felvételként, hiszen leshelyem még így is minden volt, csak nem ideálisnak mondható. Ráadásul a szelem sem volt kifogástalan: csak abban reménykedtem, hogy - reményeim szerint - pont szemköztfog kilépni a búzából a vad, mert kissé hátulról és oldalról éreztem a fuvallatot.
Talán 25 perce hallgathattam a pockok (elképesztő mennyiség van belőlük az idén) motoszkálását, mikoris a legváratlanabb dolog történt: balról, a szemem sarkából mozgásra lettem figyelmes: egy róka lépkedett nem messze tőlem a tarlón. Nem szúrt ki. Még akkor sem, amikor a vegyesem a vállamba emeltem. Golyólövésre nem is gondoltam; mutatóujjam a sörétes billentyűre tapintott, aztán elengedtem a kis húszas csőből a 8-as, 32 g-nyi sörétrajt...
Azonnal összerogyott. Megtörtem a puskám, a kilőtt hüvelyt a zsebembe csúsztattam és azonnal újat toltam a töltényűrbe. Jól tettem: rókám, bár helyben maradt, még felemelte a fejét, és kóvályogva mellső lábaira támaszkodott. Másodjára a nyakára célozva útjára engedtem a kegyelemlövést.
Remegő lábakkal léptem a kopottas fogú és letört alsó szemfogú szukaróka mellé, aztán egy percre megálltam felette, végigpörgetve az elmúlt percek eseményeit magamban. Majd megadtam neki a végtisztességet.
Ahogy a kocsi felé ballagtam, csendesen elkezdett szemerkélni az eső is. Talán ő is az újabb elmúlt életet siratta...
