A mai napon Ozorára voltam hivatalos egy baráti vendégvadászatra.
Alighogy beírtunk, már csörgött is a telefon, hogy segítsünk egy lőtt szarvasborjú beszállításában. A helyszínen derült ki, hogy nemcsak segítségnyújtás, hanem avatás is lesz. Suhogott a frissen vágott pálca rendesen...
Aztán kiautóztunk a választott területre. Elfoglaltuk állásainkat egy fás-bokros sáv végén, míg segítőink a túlsó végéről csendben megindultak felénk. Először fácánok érkeztek, de nem rájuk vártunk, hanem az előző napokban megfigyelt rókákra. Barátaink már egészen közel jártak, amikor a szemem sarkából mozgásra figyeltem fel. Valaki sebes futólépésben osont a kukoricaszárak között. Róka! De milyen furcsa...! Mintha nem lenne farka... Sörétlövés-távolságon túl volt, ezért azonnal letettem a sörétesem és kezembe kaptam a golyós puskámat. A mozgását már a céltávcsövön keresztül figyeltem tovább. Aztán lövésre szántam magam. Eléfogtam egy fél rókányit, majd teketóriázás nélkül meghúztam a ravaszt. A róka eltűnt. Vártam pár percet, aztán megindultam a rálövés vélt helyére. Nemsokára meg is találtam a rüh miatt szinte félig kopasz, egyébként jó húsban levő szukát. A lövés kissé testközép alatt érte, ennek ellenére az MFS megint jó munkát végzett: egyetlen lépést sem tett. A lőtávot 50-60 méter közöttire becsültem, vadásztársaim (akiknek elismerő gratulációját nagyon boldogan fogadtam) ettől valamivel többre. Egyébként 10 méterre volt a kotorékja, nem sokon múlott a siker.
Így egész jól néz ki:
Így viszont már nem annyira... Szegény, nem semmit szenvedhetett a betegségétől:
